Félelmetes húzással állíthatja újra össze a teljes baloldalt Gyurcsány, sőt, átveheti a vezető szerepet is
„Mi most parlamenti képviselőként azt tettük, amit ilyenkor tenni kell” – fogalmazott a DK elnöke.
Tüntetők zavarták meg a Demokratikus Koalíció országjárását Egerben, egyikük gázpisztolyt rántott. Sérülés nem történt.
Dobrev Klára pénteki, egri utcafórumát „provokátorok próbálták megzavarni. Mivel a nagyjából kétszáz fős kampányeseményt nem sikerült félbeszakítaniuk, egyikük egy váratlan pillanatban egy fegyvert rántott elő, és ráfogta a rendezvény egyik résztvevőjére. Miután a DK EP-képviselője, Rónai Sándor rendőrt hívott a fegyverrel hadonászó férfi miatt, a kiérkező rendőri egység golyóállómellénybe öltözött, és őrizetbe vette a provokátorokat” – számol be az esetről a Demokratikus Koalíció Facebook-posztja.
A párt miniszterelnök-jelöltje az atrocitásról szóló beszámolójában közölte, hogy mindenki rendben van, személyi sérülés nem történt.
Nyitókép: Facebook