„Zenészként akkor tudsz sikeressé válni hosszú távon, ha megszenvedsz érte.” Balettintézetből indult, külföldön és számtalan hazai zenekarban megfordult, trombitált, gitározott, kongázott is, végül énekes lett: szombaton este vehette át életműdíját Horváth Charlie a Petőfi Zenei Díjkiosztón. Kalandos életéről, a muzsikálásról, mélységekről és magasságokról kérdeztük a legendás zenészt nagyinterjúnkban!
Szombaton este vette át a Petőfi Zenei Díjkiosztón az életműdíjat. Sokat jelent?
Sok díjat kaptam már, és mindig váratlanul jöttek, mint ez is. Talán úgy gondolkozott a szakmai testület, itt van ez az ember, régóta a pályán, rengeteg dallal a háta mögött, muzsikált öt zenekarban, jó hírét vitte az országnak, kapja meg. Az biztos, hogy az anyukám most is nagyon büszke lenne rám. Még amikor zenélni kezdtem, apukám sokszor mondogatta, hogy nem lesz belőlem semmi. Édesanyám pedig mindig közbevágott: Karcsi (így hívta apámat), majd meglátod, büszke leszel még a fiadra!
Ha már az édesanyját hozta szóba, valahol azt nyilatkozta, nem tudta kifejezni az érzéseit, ritkán mondta neki, hogy szeretlek.
Hárman voltunk testvérek. A két tesóm bújós volt, ölelgették az édesanyámat, én nem, valamiért ilyen lettem. Ennek ellenére, amikor az anyukám már közel járt ahhoz, hogy elmenjen, rám nézett, és azt mondta: mindig tudtam, hogy te szeretsz a legjobban! Való igaz, hogy nem tudom kifejezni az érzéseimet, ahogy sosem tudtam adminisztrálni magam a rádióknál, tévéknél.
A wikipedia szerint Ondódon született.
Nem egészen.
Akkor ideje helyre hozni.
Valójában Kámon településen születettem Vas megyében, Szombathely mellett, de Toronyban anyakönyveztek. De ennek nincs is nagy jelentősége, hiszen kétévesen már Sopronban éltünk, hatévesen pedig már Budapesten.
Az Olympia együttes próbája: Földes László (balra), Horváth Charlie és Winkelmaier József. Fotó: MTI/Tormai Andor
De az már nem tévedés, hogy az állami balettintézetbe járt, ahol jó barátja lett Somló Tamás és Markó Iván.
Nagy dolog volt, hogy felvettek, hiszen tízezer gyerekből választották ki tíz kislányt és tíz kisfiút. Aztán jött egy betegség, ami miatt el kellett búcsúznom a balettől. Egyébként a tánc iránti szenvedélyemet valószínűleg az anyukámtól örököltem, ő ugyanis néptáncos volt.
Szerette a balettet?
Imádtam. A balettintézetben rengeteg mindent tanultunk. Színészmesterséget, néptáncot, klasszikus táncot, táncírást és zenét is.
A későbbi híres balettművésszel, Markó Ivánnal mikor találkozott utoljára?
Tartjuk a kapcsolatot, nagyon szeretem, de amióta itt van ez a covid, minden megváltozott. Az emberek bezárkóztak, én is.
Egy zenésznek különösen nehéz lehet, hiszen hozzászokott, hogy minden hétvégén ezrek tapsolnak a színpad előtt.
Nagyon hiányzik a közönség, de egyébként nálam sosem az számított, mennyien vannak a koncerten. Egy embernek is úgy tudunk játszani, mint ezernek. Így születtem, másképp nem tudok. 1970-ben például Dubaiban, egy elegáns szállodában csak néhány ember előtt játszottam. Az egyiküket úgy hívták, Aresztotelész Onasszisz.
A dúsgazdag görög hajómágnás.
Ő volt ott, meg a Rothschild-család. Kibérelték a szállodát. Különleges hangulatú koncert volt, de nagyon izgalmas.
És gondolom, jól jövedelmező.
Amikor az ember zenél, abban a pillanatban már nem a gázsit nézi. Ellenpontként megemlíthetem, volt, hogy
Az előadást Elton John zenészei is meghallgatták, és utána azt mondták: ez elég jól sikerült, haver.
Horváth Charlie-t énekesként jegyzik, pedig számtalan hangszeren játszik.
Még a régi szép időkben trombitáltam, gitároztam, kongáztam. A hetvenes években ahhoz, hogy valaki színpadra tudjon állni, nem volt elég, hogy énekelni tud, a zene is kellett. Ez világjelenség volt. A Beatles-nél is így ment. Talán csak Mick Jagger a kivétel.
A hangja sokat változott az évtizedek során?
Franc tudja. Ma is megvannak a magasságok és a mélységek. De sokszor nem is kellenek a magasságok, a dalon múlik, mi történjen. Amikor még az elején Joe Cockert énekeltem, abban is én voltam, de idővel levettem belőle, és csak én maradtam.
Mi kell ahhoz, hogy valaki évtizedeken át ott legyen a topon zenészként?
A zenére születni kell. Hogy van e tehetsége az embernek, az pillanatok alatt kiderül. Ha pedig van, utána sokat kell tanulni. El kell énekelni rengeteg dalt ahhoz, hogy elmondhassad, már van némi rutinod.
Amúgy tartom, ha a zene jó, csak akkor szabad szöveget írni hozzá. Ha meghallgatok egy zenét szöveg nélkül, és tetszik, akkor arra jöhet a szöveg. Nyolcvan százalékban így működik.
Ha már zene. Ön is ott volt a Generálban Tátrai Tiborral és Solti Jánossal, Várkonyi Mátyással és Novai Gáborral együtt, amely szinte megelőzte a korát, mégsem futhatta be azt az ívet, ami benne volt. Miért?
Talán mi is hibásak vagyunk benne, ugyanis szinte csak külföldön koncerteztünk. A Szovjetunióban csináltunk száz előadást, háromszázat Lengyelországban meg az NDK-ban, és eljutottunk NSZK-ba is. Itthon nem voltunk jelen, kevés koncertünk volt. Kicsit kikerültünk a köztudatból, a lemezgyárnak pedig túl modern volt az egész, inkább a tinglitanglit erőltették. A Generállal éjjel-nappal dolgoztunk, pénzt is kerestünk, de a technikára költöttük. Nekem már akkor, a hetvenes években olyan keverőm volt, mint a Genesisnek.
A legendás Generál 1976-ból. Fotó: Fortepan/Urbán Tamás
Az Olympia együttessel, majd később a Pannónia Expresszel bejárta a világot, hosszú éveken át koncertezett külföldön. Hol nem járt?
Európában mindenütt megfordultam, jártam Afrikában, a Közel-Keleten, Amerikában is. Az USA-ban rendszeresen felléptünk, New Yorkban, Floridában, San Franciscóban. Imádtam ezt a két korszakot, hiszen nagyon jó zenészekkel játszottam együtt – persze megvolt a hátránya is. A feleségem itthon maradt a kisfiammal, Ákos 13 éves volt, amikor végleg hazatértem. Kellett néhány év, míg összecsiszolódtunk. Ő egyébként nagyon jó zenész lett, de sosem kért tőlem segítséget. Nagyon komoly nemzetközi karrier áll előtte, a zenekarát, a Stardustot a világ legnagyobb, dallamos rockot forgalmazó kiadója, a Frontiers Music szerződtette nyolc évre. Ha nem jön a covid, már nemzetközi turnén lennének.
A fia külföldi karrier előtt áll. Önnek is volt esélye a világhírre?
Létezett egy Krokus nevű, akkor már világsztár svájci heavy metal együttes a hetvenes években. Itt koncerteztek az Ifjúsági Parkban. Én vittem nekik keverőgépet, amikor is a basszusgitáros-énekes felém fordult, és azt kérdezte: te vagy a Charlie? Mondom igen, majd folytatta: a Szabó Misi – ő volt az Olympia zenekar billentyűse és zeneszerzője – azt mondta, te vagy a világ legjobb énekese. Nem akarlak meghallgatni, két hét múlva gyere Londonba, ott felénekelheted az új lemezünket, az énekesünk ugyanis New Yorkba szerződött.
Kiment Londonba?
Nem mentem,
meg amúgy is bonyolult volt, az Interkoncertnél nem értették, hogy miről szól ez a történet.
Sajnálja?
Igen is, meg nem is.
Már említette Somló Tamást, akivel együtt jártak a balettintézetbe, pontosabban Somló artistának tanult, de voltak közös óráik. Megviselte a halála?
Nagyon szerettem Tamást. Nagyon tudott élni. Tizennyolc évesen már élőben látta a Beatlest, hiszen artistaként rengeteget volt külföldön. Miatta mentem el meghallgatni az Omegát, ahogy Spencer Davist énekelte, az felüdülés volt. Aztán jött az LGT, ahol Solti Jancsikával is együtt játszott. Rendkívüli ember volt. Én tudtam, hogy baj van, szinte azonnal, hiszen szólt nekem, hogy menjek el orvoshoz kivizsgáltatni magamat, mert fontos. Elmentem, a doki pedig megsúgta, hogy Tamásnál sajnos gondok vannak. Az utolsó időkben szinte úgy éltünk, hogy teljesítsük a bakancslistáját. Vele, Demjén Rózsival, a feleségével, meg két másik barátommal kimentünk muzsikálni Torontóba és a környékére. Tomi akkor már nagyon rossz állapotban volt. Mondtam is a menedzseremnek, hogy kössön biztosítást Tomira, mert ha kint kerül kórházba, az horribilis összegbe fog kerülni.
Lezser volt, felszabadult: nagyon hiányzik az a fajta életigenlés, amely őt jellemezte.
Ugyancsak jó viszonyt ápolt Cserháti Zsuzsával, sőt, azon kevesek közé tartozott, aki segített neki a visszatérésbe.
Segítettem, mert volt rá lehetőségem. Megismertem egy sörgyár igazgatóját, egy spanyol-holland úriembert, aki megtalált, s végül is szponzorált engem, s ő mondta, hogy hallott a pesti éjszakában egy énekesnőt, akinek segíteni szeretne. A legjobbakat akarja támogatni. Megkérdezte, mi a véleményem Zsuzsáról: csak a legjobbakat mondtam róla. Akkorra már mindenki lemondott szegényről, azzal a felkiáltással, hogy nem színpadképes. Elkezdtük a közös munkát. Sosem felejtem el, könnyes volt a szeme, amikor a Kisstadionban felléptünk telt ház előtt. Az volt ugyanis életében az első nagyszínpados fellépése. Röhej.
A nagy kettős: Tátrai Tibor és Horváth Charlie. Fotó: MTI/Kollányi Péter
Találkozott vele akkor, amikor a pesti éjszakában lépett fel meggyötörten, csalódottan?
Egyszer bementem a Piaf bárba. Ült egy fekete zongora mellett a félhomályban, és egy nagy fekete lepel volt rajta. Meglátott, odaléptem hozzá, és át akartam ölelni. Azt mondta, ne érj hozzám, nem szeretlek. Azt tudni kell,
Rossz állapotban volt, tényleg szörnyű, ahogyan elbántak vele.
Volt egy nagy közös slágerük, a Száguldás, Porsche, szerelem. Nem egy tipikus Charlie-stílus.
Egy hajnalon Zsuzsi küldött egy faxot, hogy velem szeretné elénekelni duettben. Éppen külföldön voltam, amikor pedig hazajöttem, a gitáros László Attila hozott egy kazettát, hogy hallgassam meg, csak a zenei alap van rajta. Leültünk kávézni, közben meghallgattam, és a végén mondtam, ez jó, rendben van. A rádiófelvétel során aztán volt egy kis affér. Odajött hozzám egy ott dolgozó fiú, hogy mit képzelek magamról, hiszen a rádióban be sem vagyok jelentve mint énekes. Azzal zártam a beszélgetést, hogy rendben, akkor utalja a dal gázsiját – ha jól emlékszem 800 forint volt – a fóti gyermekotthonnak. A nóta akkor még nem robbant nagyot, amikor viszont kijött az első szólólemezem, ezt a dalt is bedobták a köztudatba, és nagyot ment.
Ha visszatekint az életére, mit mondana?
Ilyen is, olyan is. Szomorú is, ám a szomorúság hozzátartozik az ember életéhez, és persze sokszor éreztem magamat boldognak is. Azért az élénken él bennem, hogy amikor éveken át külföldön zenéltem,
Akárhogy is nézzük, 74 éves leszek idén. Pár éve elmentem az ötvenéves gimnáziumi osztálytalálkozóra. Negyvenketten voltunk anno az osztályban, a találkozón mindenki emlékére gyújtottunk gyertyát, aki elment. Húsz gyertya égett.
Ilyen szomorú jelenettel mégsem fejezhetjük be az interjút...
Akkor írjon a végére valami szépet.
Azt olvastam valahol, hogy a kis unokája a mindene.
A feleségem, az én Katinkám elment négy évvel ezelőtt, így most a kisunokám a vigaszom.
Haladó eszmék a digitális létben látják a szép új világot, míg az igazi konzervatívok akár a középkori muzsikát és hangulatot is képesek megidézni. A Faun azonban még ennél is továbbmegy.
A zenész nem is tudta megnézni az új musicalt, amihez ő írta a zenét.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
Az újságíró arról is beszélt, azért nem fejezte be a melegekről szóló könyvét, mert felmerült benne, hogy egy bizonyos kör „elteheti láb alól”.
„Ha otthon maradunk, annak beláthatatlan következményei lesznek a jövőre nézve. December 1-jén menjünk szavazni a magyarságunkért!”
„A fejétől bűzlik a hal, és amit Péter képvisel, az nem jó” – véli a Tisza Párt elnökének volt barátnője.
A kínai szakértők szerint a könyv egyedülálló betekintést nyújt Magyarország történelmi örökségébe és modern stratégiájába, amelyet méltán neveztek „Kelet és Nyugat hídjának”.
A magyar miniszterelnök napja a Szent Péter-bazilikában indult.
