Brexit-mentőcsónakon evez nemzetünk a süllyedő Titanictól a fényes jövő felé

„Vége. Elmondtam az utolsó beszédemet az Európai Parlamentben, leadtam a belépőkártyámat, és utoljára hagytam el Brüsszelt EP-képviselőként. 20 év után megszabadultam a munkámtól, sikerrel jártam, és ez fantasztikus érzés. Ma éjfélkor nemzetünk elhagyja azt a pontot, ahonnan már nincs visszatérés, és keresztülviszi a többség akaratát, amit először a 2016 júniusi népszavazáson nyilvánítottak ki. Az EU eközben épp csak kezd feleszmélni. 

Ahogy (most már: egykori) képviselőtársaimmal szerdán ott ültünk az ülésen, úgy éreztem, a többi politikus jobban tartott tőlünk és a kilépésünktől, mint mi tőlük, és az egész véglegességétől. Meglepő? Az Egyesült Királyság gazdasága egymaga akkora, mint a 19 legkisebb EU-s gazdaság együttvéve. A belső piacból való kilépésünk lyukat üthet az egész rothadt projekten, ráadásul a vízvonal alatt, és ahogy ez a Titanic süllyed, nemzetünk mentőcsónakon evez majd a fényes jövő felé. A viselkedésük tükrözte a félelmüket. 

A hosszú szerdai vita során többen mondták, hogy sajnálják a Brexitet, és hogy az EU-nak alkalmazkodnia kell, ha nem akarja, hogy többen is kilépjenek a blokkból. Ahogy várható volt, Guy Verhofstadt, az Európai Parlament Brexit-koordinátora ki is eszelt egy megoldást: még több európai integráció, és még kevesebb különállási lehetőség az országoknak. Tévedésben az utolsó pillanatig. 

Amikor beszélt, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke igyekezett keménynek tűnni. Az Egyesült Királysággal kötendő bármilyen kereskedelmi megállapodás előfeltétele a szükséges szabályozások megléte – fenyegetőzött. A Brexit Párt EP-képviselői hangosan fujjogtak. Te jó ég, mennyire hiányzunk majd nekik!”