Nógrádi György: Új helyzet van, Európát jobban megviselték a szankciók, mint Oroszországot (VIDEÓ)
A biztonságpolitikai szakértő szerint Ukrajna képtelen arra, amit meghirdetett, hogy stratégiai áttörést hajt végre.
Döbbenetes történetek láttak napvilágot a Hír TV Terc című műsorában, az úgynevezett kényszerített örökbefogadással kapcsolatban.
Nyugat-Európa számos országában mindennapi gyakorlattá vált, hogy a szülőktől mondvacsinált indokokkal elveszik gyermekeiket. Elég egy lyukas tejfog, egy bejelentés, hogy a szülő veri a gyermeket, vagy egyszerűen csak túl keresztény – hangzott el Földi-Kovács Andrea műsorában. A Terc vendégei Varga-Bíró Tamás, a Demokrata publicistája és Kelemen István, Bécsben élő magyar édesapa voltak. A műsorban felvételeket is bejátszottak az úgynevezett kényszerített örökbefogadással kapcsolatban, amelyeken az látszott, hogy rendőrök akár erőszakkal is elvehetnek gyermekeket a szüleiktől. Kelemen István elmondta, hogy az ő családja is áldozatul esett a kényszerített örökbefogadásnak. Elmondása szerint azzal vádolták meg, hogy bántalmazza a gyerekeit, ezért két fiát mindenféle előzetes értesítés nélkül az iskolából vitte el az osztrák gyámhatóság.
Kelemen hozzátette, hogy egyik kisfia például több tucat levelet írt kézzel a bíróságnak, hogy szeretne hazamenni, de azt a bíró nem vette figyelembe, mert úgy vélte, hogy az biztos nem a gyerektől származik.
A demokrata publicistája úgy vélekedett, hogy több nyugati országban már valóságos üzletággá alakult a gyámügyi elhelyezés, ugyanis egy elvett gyerek állami támmogatása napi 180 euró. A műsorban elhangzott az is, hogy a gyámügy nem ellenőrzi, hogy hova kerülnek az elvett gyermekek, így sokszor bántalmazó szülőknél is elhelyezhetik őket.