A beszélgetést követően Varju László azt mondta az egybegyűlt újságíróknak, kezdeményezik, hogy az ügyben kötött összes szerződést hozzák nyilvánosságra. A politikus kijelentette, néhány száz forintért nem lehet olyan minőségű ebédet adni, mint amit a Miniszterelnökségen biztosítanak a kormányfőnek és a kormánytagoknak.
A politikusokat a sajtótájékoztatón reagáltatták a jobbikos Gyöngyösi Mártonnak a szavaira. A Jobbik frakcióvezetője egy interjúban azt mondta, hogy egy „nemzeti ügy, vagy szent cél” érdekében mindenkivel hajlandóak összefogni, „nem csak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is”. Gréczy Zsolt azt felelte, hogy az ellenzék már állt egy közös színpadon és ezt rendkívül fontosnak tartják. Hozzátette, minden ellenzéki párt érzi, hogy ez a közös megjelenés egybeesik a kormányváltást akarók szándékával.
Demokratikus Koalíció még nem döntött arról, hogy kit fog támogatni, amennyiben az ellenzék főpolgármester-jelöltjéről előválasztást dönt – közölte a frakciószóvivő egy újabb kérdésre.
A sajtótájékoztatót többször is megzavarta egy férfi, aki azt kérte, hogy az ellenzék ötpontos követeléseit egészítsék ki egy hatodikkal, ami kötelezően előírná a vasárnapi bolti zárva tartást. A férfi egy alkalommal háttal nekidőlt Varju Lászlónak, majd a kövezetre csúszott, miközben azt kiabálta a képviselőnek, hogy: „hagyjon, nehogy fejbe rúgjon, ne bántsanak”!