A miniszter kitért arra, hogy Magyarországon jelenleg négy, lényegileg elkülönülő rendszerben folyik kutatás, innováció: az egyetemeken, az állami kutatóintézetekben, az MTA kutatóhálózatában és a vállalatok kutatási rendszerében. „A kormány nem elvenni, hanem adni akar, ezért jelentősen meg akarja változtatni a kutatásra fordítható összegeket, a kutatási feltételrendszert. Ehhez a struktúrát is át kell tekinteni, az MTA kutatási rendszere pedig lényegében nyolcvan éve nem változott” – jelentette ki.
A kutatókat kell finanszírozni
Kiemelte, hogy a most javasolt rendszer megegyezik az EU kutatástámogatási struktúrájával és három elemet tartalmaz: a kiváló kutatási rendszert, a különböző gazdasági és társadalmi kihívásokra válaszoló kutatások finanszírozását, valamint az innovációs rendszer finanszírozását. „Úgy gondoljuk, hogy nem intézetet kell finanszírozni, hanem a kiváló kutatókat szabad, sőt kell. A folyamatok, amelyek elindultak, semmifajta viszonyban nincsenek az akadémia függetlenségével, köztestületével, az MTA köztestületének minden jogosultsága sérthetetlen, azt az Alaptörvény garantálja, viszont kutatóintézet-hálózatára ugyanúgy vonatkoznak az említett elvárások” – jegyezte meg.
Szólt arról, hogy a kormány megpróbál segítséget nyújtani az MTA-nak a rendszert átalakításához, ezért jött létre az MTA Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottsága, amelynek 14 tagjából hetet az akadémia, hetet pedig a kormány delegált. „Azt várjuk, hogy a testület február végéig letegye javaslatát arra, milyen formában gondolja működtetni az akadémia az elkövetkező időszakban kutatóintézeti hálózatát. Ennek lehet olyan eleme, hogy bizonyos kutatócsoportokat nem kíván tovább működtetni, együttműködhet más intézményekkel és be is zárhat kutatóintézeteket” – beszélt a részletekről a miniszter.
Kérdésekre válaszolva Palkovics László elmondta: a rendkívüli közgyűlés előtt, hétfőn délután személyesen találkozott Lovász Lászlóval, az MTA elnökével és a beszélgetés után bizakodva álltak fel, aztán változott a helyzet. A miniszter szintén újságírói érdeklődésre arról is beszélt, hogy 2017-ben Magyarországon a teljes kutatás-fejlesztési és innovációs ráfordítás 517 milliárd forint volt, ami akkor a GDP 1,33 százalékát jelentette. „A cél, hogy 2020-ig ez az arány 1,8 százalékra menjen fel, az uniós átlag 2,2 század környékén lesz akkor. Amit biztosan elértünk, az a közösségi és gazdasági források közötti arány, nálunk most nagyjából egynegyed-háromnegyed ez az arány. 2021-ben az EU másfajta kutatásfinanszírozási rendszerre tér át, nagyjából 100 milliárd eurót fog az unió elkölteni, ehhez a struktúrához kell Magyarországnak is alkalmazkodnia”.