Bevándorlás, politika

Illúzió az egységes Franciaország víziója – Abdesszamad Belhadzs a Mandinernek

2018. november 29. 13:44

„A jövőben Franciaország könnyen találhatja magát a múltbéli gyarmati konfliktusokhoz hasonló helyzetben” – mondja Abdesszamad Belhadzs, a Migrációkutató Intézet munkatársa a Mandinernek. A marokkói származású társadalomtudós szerint az Észak- és Nyugat-Afrikából érkezett bevándorló népesség nagyobb részesedést követel a szociális erőforrásokból, így kódolva vannak a jövő konfliktusai a bevándorlók és a többségi társadalom között. Interjúnk.

Abdesszamad Belhadzs társadalomtudós, a Migrációkutató Intézet munkatársa, Marokkóban született 1974-ben, a Leuveni Katolikus Egyetem tanáraként és az MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport munkatársaként is dolgozott. 2001-ben szerezte első doktorátusát iszlám tudományokból, majd 2008-ban a másodikat politika- és társadalomtudományból. Vendégelőadóként és kutatóként dolgozott Finnországban, Franciaországban és Németországban. Öt könyve és több, mint félszáz tanulmánya jelent meg nemzetközi szakfolyóiratokban. A Mandiner 2016-ban készített vele interjút az iszlám gazdaságfilozófia és a dzsihád összefüggéseiről.

A kutatóval ezúttal a Migrációkutató Intézet „Un Coup de bluff: Francia migrációs és integrációs alapelvek Macron elnöksége alatt" című elemzéséről beszélgettünk.

Abdesszamad Belhadzs 

***

Az elemzésben az olvasható, hogy Franciaország migrációs politikája szigorú. Ez miben mutatkozik meg?

A 2018. augusztus 1-én elfogadott új menekültügyi és bevándorlási törvény megnehezíti a menekültstátusz megszerzését és felgyorsította a nem kívánt bevándorlók kiutasításának folyamatát. Például a törvény 36. cikke 3 év börtönnel sújtja azt a külföldit, aki nem tesz eleget annak a kötelezettségének, hogy elhagyja Franciaország területét. De más területen is történtek szigorítások:

a francia egyetemeken most emelték tizenhatszorosára az EU területén kívülről érkező diákok tandíját,

ezzel próbálva visszaszorítani az elsősorban Afrikából érkező diákok számát.

Franciaország – főleg a közép-európai emberek számára – úgy tűnik, példa az integráció és ezzel együtt a migráció bukására. Ha szigorú bevándorláspolitikát folytatnak a franciák, akkor mégis miért alakult ki ez a kép az emberekben?

A bevándorlás története Franciaországban a második világháború előtti időkre nyúlik vissza így a bevándorlás és a bevándorlás korlátozása területén is úttörő szerepet játszik. Kapcsolat van a proaktív bevándorláspolitika, a sikertelen integráció és a Franciaországban egyre több szinten megjelenő megszorító intézkedések között. A folyamat a híres Pasqua-törvényekkel kezdődött 1986-ban és 1993-ban, amelyek a maguk idejében az egyik legszigorúbb szabályozásoknak minősültek. Amikor a régi jogszabályok már nem megfelelőek, újabbakat alkotnak. A legutóbbi, 2018-as törvény az ellenőrzött bevándorlásról, a hatékony menedékjogról és a sikeres integrációról szól.

Sokak számára nehezen érthető meg a francia nemzetfogalom, amely nem tesz különbséget származás, etnikum, bőrszín tekintetében – mindenkit egyformán franciának tart. De ez a nemzetfogalom mennyire érvényesül a hétköznapi franciák körében?

A hivatalos narratíva a nemzetet, mint egy adott földrajzi területen élő állampolgárok összességeként definiálja, és a Köztársaság egy és oszthatatlan. De Franciaország területén számos politikai közösség él együtt, a katolikus franciák, a zsidó közösség, a francia baloldal, az egykori gyarmatosítók, a Pieds-Noirs-ok leszármazottjai, az Észak- és Nyugat Afrikából érkező bevándorlók és leszármazottjaik, és így tovább. Ezek a politikai közösségek tulajdonképp egybeesnek a különböző társadalmi osztályokkal, amelyek Franciaországban élesen elkülönülnek. A társadalmi feszültségek mára felfokozódtak, ahogy azt a „sárga mellényes tüntetések” is mutatják. A hétköznapi szinten az embereknek megvan a maguk helyi lojalitása és elképzelése arról, mit is jelent franciának lenni katolikusként, zsidóként, bevándorlóként. Franciaországban erős a társadalmi polarizáltság, a források elosztásában is érzékelhető, hogy sokszor etnikai, származási alapon történik.

Az emberek felé közvetített új, egységes Franciaország víziója inkább egy rövid placebo hatással bíró illúzió.

Egyáltalán, meg lehet tippelni, mennyi az Európán kívüli származású franciák száma, aránya Franciaországban?

Körülbelül a lakosság egyharmadát teszik ki. A francia Nemzeti Statisztikai és Gazdaságkutató Intézet (INSEE) és a Nemzeti Demográfiai Kutatóintézet (INED) által készített, 2010-es hivatalos tanulmány szerint a bevándorló felmenőkkel nem rendelkezők aránya kicsivel kevesebb mint 70 százalék.

Milyen mélyek a társadalmi törésvonalak jelenleg az őslakos franciák és a maghrebi, illetve fekete-afrikai származású franciák között? Az elmúlt években enyhültek vagy épp erősödtek a feszültségek?

A bevándorlók és az őslakosok közötti társadalmi törést hivatalosan elsőként Jacques Chirac ismerte el 1995-ben. Ennek mélységét jól mutatja, hogy – a baloldali-liberális Le Monde és IPSOS által készített „Francia törések 2017” című felmérés szerint –

a franciák 65%-a úgy véli, túl sok külföldi van Franciaországban.

Vagy ott vannak a nyolcvanas-kilencvenes évek feszültségei, amelyek mára konfliktussá fokozódtak. Ezeknek egy része látens, másik része olyan erőszakos cselekedetekben mutatkozik meg, mint az előforduló városi felkelések vagy terrorista támadások. 

Macron résnyire nyitva hagyta az ország kapuit  (Fotó: The Times)

Hogyan lehetne Emmanuel Macron migrációs politikáját, új terveit összefoglalni?

Talán az „ellenőrzött bevándorlás” kifejezés foglalja össze legjobban Macron politikájának lényegét. Ez azt jelenti, hogy Franciaország nem fogadja el a tömeges és illegális migrációt, de a kaput nyitva hagyja annyi bevándorló előtt, amennyit a gazdasági vagy politikai érdekei megkívánnak.

Mekkora népszerűségnek örvend mindez a franciák között?

A franciák többsége elutasítja Macron migrációs politikáját. 2018 februárjában a BVA készített egy felmérést a L’Obs folyóirat részére, mely szerint a franciák 57 %-a helyteleníti ezt a politikát.

2018-ban Emmanuel Macron elindított egy projektet az iszlám átformálására Franciaországban, hogy csökkentse a származási országok befolyását. Ezek az államok mit és hogyan befolyásolnak?

A különböző származási országok és a közel-keleti országok sok területen éreztetik befolyásukat Franciaországban – ahogyan Franciaország is befolyást gyakorol az észak-afrikai és közel-keleti országokban.

Például választások alkalmával a származási országokból külön szavazási instrukciók érkeznek.

Vallási téren nem elhanyagolható, hogy a legfontosabb iszlám intézmények ezeknek az országoknak a kezében van. Ami a gazdaságot illeti, a Franciaországban élő bevándorlóktól hazájukba érkező utalások értéke milliárdos nagyságrendet tesz ki. A nyomásgyakorlás eszközei közé tartoznak a mecsetek, a különböző egyesületek, a gazdasági tevékenységek.

Forgatag egy francia mecset előtt (Fotó: The Local.fr)

Több francia értelmiségi, gondolkodó – köztük jobboldaliak és baloldaliak is – sötéten látják Franciaország társadalmi jövőjét, egyesek polgárháború lehetőségéről beszélnek. Ön szerint milyen irányban folytatódhat Franciaország jövője, mi a legreálisabb forgatókönyv?

Önkritika híján – legyünk őszinték – hajlamosak vagyunk egy hibát többször is elkövetni. A jövőben Franciaország könnyen találhatja magát a múltbéli gyarmati konfliktusokhoz hasonló helyzetben. Az Észak- és Nyugat-Afrikából érkezett bevándorló népesség nagyobb részesedést követel a szociális erőforrásokból, de a neoliberális rendszerben ez csak egy szűk réteg számára elérhető, és a jóléti rendszer már nem fogja tovább ösztönözni a migrációt.

Folytatódni fognak a szociális, vallási és politikai konfliktusok,

a politikai kommunikáció placebo hatása minden bizonnyal elmúlik. Amikor a neoliberális rendszer kifogy a látszatmegoldásokból, jelentős szociális konfliktus alakulhat ki a bevándorlók leszármazottjai, valamint a többségi társadalom között a státusz, a vallási kérdések és a források elosztásának kérdése miatt.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/139397