Ahol árnyalatok és különféle vélemények léteznek, az nem a gyengeség, hanem az erő jele. Nem kell félni az egyet nem értéstől, a nagy egymásra bólogatások soha nem vittek előre.
Egyre érthetetlenebb, ahogy
miközben egyébként a politikailag korrekt világ alkonyát ünneplik. Ez leginkább nem is a sajtón belül érhető tetten, hanem a közbeszédet fogyasztók, olvasók, kommentelők világán.
Valahogy abban a felfogásban rekedtek meg sokan, hogy a hazai jobboldal kicsi, védelemre szoruló, veszélyeztetett közeg, ahol csak a feltétlen összezárás jelentheti a fennmaradás zálogát, és aki ezzel ellentétesen cselekszik, az az egész közösséget sodorja veszélybe.
Hiába az elmúlt évek fejleményei, a fejünkben még mindig az az időszak maradt meg, amikor a balos dinoszauroszok taposták a földet, mi pedig jobbos cickányként üregekben lapultunk és vártuk az éjszakát, hogy kicsit mi is létezhessünk. Hiába ért ez véget, hiszen a balos dinók először egymást kezdték felzabálni, majd mindezt megpecsételve érkezett egy kurva nagy meteorit egy rajta lovagló Trumppal. Hiába pusztult ki az addigi ökoszisztéma, átadva helyét a cickányokból elefántokká váló jobbosoknak, a mentális gátak megmaradtak.
Mikor lenne itt az ideje levetkőzni ezeket, ha nem most? Mire akarunk mi felvágni, különb közegnek beállítva a magunk háza táját, ha csak az egyazon irányba húzó akolszellem lehet életképes?
A jelenlegi baloldalt sem az egymástól való látszólagos különbözőségük teszi harcképtelenné, hanem a balfaszságuk. Teljesen felesleges törekvés egy totalitáriusabb szellem felé elmozdulni, még akkor is, ha sokan ebben érzik a legjobban magukat.
Sok szavazópolgárban ott van még az a kádári kispolgár, akit a „puha diktatúra” idejében annyira fejbe vertek – a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiáját okozva ezzel –, hogy mozdítani sem lehet őt.
Ez az a kispolgár, aki bármilyen tettet és bármilyen alkotást elfogadhatónak tekint, ha a mieink készítik, miközben semmi mást nem tud elfogadni, ami a másik táborból érkezik. Pedig attól még, hogy valami elviekben és kiállásában nemzeti irányultságú, az nem biztos, hogy ettől önmagában művészileg értékelhető is – a turbómagyarkodás pontosan ugyanolyan pszichózis, mint az ellenoldal ájultsága a zongorába szarást látván.
A jobboldal harmadik kétharmados győzelme után ficánkolnunk kéne abban, hogy szinte mindent egymással, együtt vitathatunk meg, letéve végre a vállunkról azt a súlyt, amit a balosok folyamatos ellenőrzése jelentett.
Szabad és tágas a pálya: mi feszélyez és határol be minket, ha nem a saját skrupulusaink?
Nekem soha eszembe nem jutott, hogy egy baráti oldalon állóba személyesen beleszálljak, hiszen a vélemény és a bajtársiasság szent, miközben ugyanezt jó pár embertől nemigen várhattam el – hogy finoman fejezzem ki magam. Nem a baloldalon, hanem a barátin. Az a nagy változás akkor, hogy a korábban a progresszió által a jobboldalra szórt jelzőket most a jobboldal egymás között osztja le?
Aki képtelen eltűrni az övétől gyökeresen különböző véleményt, az folyamatosan az ellenfél irányába lejtő pályán játszik, és ez elég fárasztó lehet egy idő után. Szóval
A választópolgár történelmi meghatározottságát és meghasonlottságát legalább igen.
Nem kell félni az egyet nem értéstől, a nagy egymásra bólogatások soha nem vittek előre. Bőven elég, ha adott egy laza, bizonyos alapokat tartalmazó kapocs.
És ugyanezt tudom javasolni a mindezeket szemmel követő embereknek is. Kicsivel több nyitottságot, kevesebb befeszülést és minimális konstruktivitást.
Nem attól leszünk jobbak a progresszíveknél, ha átvesszük a viselkedési mintáikat, hanem a sikerekből született nyugodt körülmények közötti, minőségi alkotástól és teremtéstől. Legyen hát alkotás és teremtés!
Mennyire felkészült Európa a válságokra? Karácsony Ádámmal az uniós készletezési stratégiáról, Brüsszel háborús hangulatáról és a Régiók Bizottságában elfogadott jelentéséről beszélgettünk.
Ebbe pedig nagyon jól illeszkedik a jobboldal helyzetének értékelése, jövőjének meghatározása az április 12-i választás teremtette eddig sok szempontból ismeretlen helyzetben.
„Nem fogunk semmilyen módon politikai ideológiával beleszólni abba, hogy hogyan, és milyen módon kell a kultúrának működnie” – jelentete ki a Magyar Nemzeti Múzeumban Tarr Zoltán.
„Kilépésem legfőbb indokai személyi és szervezeti okok, melyek szkeptikussá tesznek a párt megújulását illetően” – fogalmazott Csach Gábor.
Egy vitaanyag átalakítaná az egyetem alapítványi fenntartású modelljét, teljes mértékben az európai normákhoz igazítva azt.
A kormányzás valósága, kézzelfogható értékei miatt maradt fideszes, aki elfogadta, hogy a neki nem tetsző eszközök „működnek”, hatalmon tartják a helyes politikákat. Kohán Mátyás írása.
Kőrössy Krisztián 56, míg az üzletember 11 voksot szerzett.
Nem tetszett neki, amit vele kapcsolatban ismét elmondott.
