Még egyszer a „vörös terror” áldozatainak számáról

„Megtisztelő, hogy historiográfiai rangra emelték egy rövid Facebook-bejegyzésem, és már »Csunderlik-vitáról« írnak, de Adyval szólva: »No, szép kis öröm. / Ezekkel együtt? Nem, nem. Köszönöm.« Én nem tudok azon az alvilági szinten vitatkozni, ahol Hajdu Tibor közel 70 évnyi tudományos munkásságát elintézik azzal, hogy »Károlyi Mihály első számú mosdatója« (hogy a Mandiner-szemlét szemléző 888 cikkére is reagáljak).

Veszprémy László Bernát már méltányosabb, amikor azt írja: »Csunderlik következő érvét nehéz megfejteni – nyilván a közéleti támadások alatt a történész kevéssé foglalkozott a konzekvens érvelés kialakításával. Egyrészt azt írja, hogy a »kutató-oktató« feladata nem az áldozatok számának közlése (?), hanem a kérdések feltevése az elkövetők jellemével kapcsol(a)tban.« (Ide beszúrtam a szükséges »a« betűt. És amúgy meg éppen nem közéleti támadások alatt álltam, hanem egy konferencia kávészünetében pötyögtem.)

Nos, kedves, hogy egy kérdőjel zárójeles odatételével megengedi a »korosztálya egyik legjobb történészévé« kinevezett Veszprémy (megjegyzem: a »korosztálya legjobbja« kifejezést utánpótláskorú versenyzőkre szokták használni), hogy talán mégis ő ért félre valamit, úgyhogy tisztázzuk: én nem írtam azt, hogy kutatóként-oktatóként nem feladatom az áldozatok számának közlése, hanem azt: »a történész feladatát nem abban látom, hogy felháborodjon és felháborítsa az olvasót, hogy »590 áldozat, az istenért!« (mert ez esetben nem kutató-oktató, hanem a »Született gyilkosok« meg nem írt történészkaraktere lennék)".

Sajnálom, hogy Veszprémy vagy nem látta Oliver Stone évről évre aktuálisabb filmjét, vagy nem emlékezett rá, vagy nem fogta fel, hogy mire célzok Wayne Gale szellemének megidézésével. Ezt követően nem sokkal pedig éppen hogy arra teszek javaslatot a »válasznak« kinevezett Facebook-bejegyzésemben, hogy újra kéne számolni a »vörös terror« áldozatainak kapcsán (posztmodern gesztus az idézőjel) kanonizált 590-et: »a „vörös terror” áldozata-e az, akit betörés közben lőnek le a vörösőrök (a rendőrök), mert az 590 áldozatba őket is beleszámították 1919 után«.

Váry Albert klasszikus munkájában (A vörös uralom áldozatai Magyarországon) például a következő áll a 193. áldozatnál, a gödi villanytelepen agyonlőtt Kovács Tibornál: »A gyilkosság ürügye: Betörésen tetten éretett«. Ő valóban a »vörös terror« áldozata lenne? Vagyis Veszprémy állításával szemben én éppen hogy fontosnak tartom a »vörös terror« »valódi« áldozatai számának megállapítását és közlését.

Most nem keresem vissza a »Vallomások Lukács Györgyről« című beszélgetéssorozatban, de állítólag Max Weber azt mondta Lukács Györgynek, hogy nem szabad kezet fogni azzal, aki pontatlanul idéz. Veszprémy egyenesen az ellenkezőjét tulajdonítja nekem, mint amit állítottam. Nekem nincs időm erre a »vitára«, ugyanis éppen az utolsó simításokat végzem a Tanácsköztársaság Horthy-kori emlékezetéről szóló új könyvemen.

Addig is, amíg megjelenik (várhatóan 2019 tavaszán), ajánlom a »Kérdések és válaszok 1918-1919-ről« című ominózus »botránykönyvünk« (!!!), ha valakit érdekel például, hogy szemben az 1919 utáni, a szovjetházi luxuslakomákról és orgiákról szóló ellenforradalmi mesékkel és rémtörténetekkel, valójában mit is ettek a népbiztosok (legalábbis amit a számlák alapján tudhatunk).”

***

A vitában eddig megjelent írások:

Czopf Áron: Relativizálják a vörös terrort a balos történészek

Csunderlik Péter: „Vörös terror”: 590 áldozat, az istenért!

Veszprémy László Bernát: Kakaó, lekvár és tömeges atrocitások – a Csunderlik-vita eddigi állása