Moderáltabb politika

Szakértő: Az amerikaiak változást akarnak, de nem feltétlenül az elnök leváltásával

2018. november 7. 08:20

Frank Tibor Amerika-szakértő szerint az amerikai választók „moderáltabb politikára" vágynak, de nem feltétlenül az elnök leváltásával.

Gyengül Donald Trump amerikai elnök pozíciója, miután az Egyesült Államokban tartott félidős választások eredményeként várhatóan a demokraták szerzik meg a többséget a törvényhozás alsó házában – jelentette ki Frank Tibor Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Az egyetemi tanár emlékeztetett arra, hogy eddig a képviselőházban és a szenátusban is többsége volt a Republikánus Pártnak, amit csak a szenátusban sikerül megőrizni. Ha a demokraták többséget szereznek az alsóházban, a republikánus elnök már nem tudja akadálytalanul keresztülvinni törvényjavaslatait, vagyis „óvatosabb araszolásra kényszerül" a törvényhozással szemben – tette hozzá.

Úgy vélekedett: a voksolás azt jelzi, az amerikaiak változást akarnak, de nem feltétlenül az elnök leváltásával, inkább azzal a szándékkal, hogy rákényszerítsék egy „moderáltabb politikára".

(MTI)

 

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/138220