A keresztyénség mint a legteljesebb történelmi narratíva

„A keresztyénséget úgy is fel lehet fogni, mint a világnak ezen a részén gyökeret vert legteljesebb történelmi narratívát, amely megfogalmazta az emberi jelenség értelmét a végtelen ismeretlenben. Nem csak arra akar választ adni, hogy mit tett az ember az eddigi történelemben, s mi várható, hanem főleg arra, hogy mi maga az emberi történelem. Ami magyarázatra szorul, az nem pusztán a történelem menete az idő folyásában, a történelmen belül. hanem maga az emberi történelem egésze mint olyan. A kérdés igenis legitim és racionális. Legföljebb azok számára nem, akik tudatlanságukban a mindentudás bűvöletébe estek, s azt feltételezik, hogy az emberi jelenség a maga történetével önmagában és önmagából magyarázható. Nos, eleddig még nem tudunk semmilyen végérvényes válaszról, merthogy nincs is. A felvilágosodás hite messze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s nem talált semmilyen olyan végső, »objektív« értelmezési keretet, amelyből kiindulva végső válaszokat lehetne adni az emberi lét alapvető kérdéseire.

S nincs mese, a mindenkori embernek – abbéli igényében, hogy értse önmagát, s megfogalmazza létének jelentését, elbeszélje önmagát –, nem maradt más, csak a hit. Elmondhatatlan tragédia, hogy a felvilágosodás nyomán a keresztyénségbe mint a legteljesebb történelmi elbeszélésbe vetett hit megroppant. Ezzel megroppant a hit a hitben, mint egyetlen olyan eszközben, amelynek segítségével az emberi sors egésze még elbeszélhető.”