Két példabeszéd a régi és mai nevelési és szellemi teljesítményekről szóló elképzelésekről, hogy jobban értsük miért tartunk ott, ahol tartunk a magyar felsőoktatásban, egyáltalán az oktatásban.
Az első példabeszéd egy nemrég megjelent könyvből való, amely Neumann János életéről szól: „Neumann Miksa feleségével, Kanna Margittal egyetértésben nagy figyelmet szentelt fiai neveltetésének, már gyerekkorukban gondoskodva arról, hogy szellemi érésük során a kor általános igényeihez képest magasabb színvonal elérő felnőttek lehessenek. Jancsi tízéves koráig otthon volt magántanuló. Oktatási-nevelési feladatait egymást követő tanárok végezték el, és ebben az időben ismerkedett meg Jancsi a matematika fontosságával is. Nyelvtanárokat fogadtak…”
Anyanyelvű német, angol és olasz tanárai voltak Neumann Jánosnak. „Természetesen zongoratanár is rendszeresen megfordult a házban…” De latinra és ógörögre is tanították: „Ekkor már családi körben is közismert volt, hogy Jancsi rendszeresen ógörögül csevegett apjával. A görög mellett a latin és német nyelvnek Jancsi különleges jelentőséget tulajdonított, mert úgy gondolta, hogy szerkezetük elsajátítása a logikus gondolkodás fejlesztésénél is nagy szerephez juthat.” (Wisinger István: Egy elme az örökkévalóságnak.)
A világszínvonalat így, innen lehet elérni, bár garancia még így sincs. Viszont minden klasszikus nevelésfilozófia hasonló módon írta le, hogyan kell és lehet a nevelést elképzelni, megtervezni, ha a minőséget nézzük.
A második példabeszéd a Corvinus Egyetem 2018. október 30-iki szenátusi ülése nyomán keletkezett. Nagy jelentősége nincs, de szimbolikusan nagyon is van, főként, ha minőségről és mércékről beszélünk, valamint arról, hogyan lehet világszínvonalú felsőoktatást szervezni.