Nem minden hős hord köpenyt: vannak, akik csak simán kimennek többedmagukkal egy tüntetésre, ahol megtudják, hogy feleslegesen vártak eddig a megváltóra, a megváltó itt van, és az maga a tömeg. Hősök egytől egyig. Harangozó Tamás, a délután első felszólalója legalábbis ezzel lepte meg álmélkodó közönségét, akik az első számú megváltóra, Márki-Zay Péterre vártak, hogy a hideg őszbe forduló estével dacolva elmerüljenek a forradalmi extázisban.
Vallásos extázis és forradalmi eszkatológia – e két fogalom mentén lehet magyarázatot adni arra, hogy mi történt 2018. október 23-án a Bem téren, ahol az ellenzék apraja és apraja gyűlt össze (kivéve a megbízhatatlannak minősített, ezáltal nem kívánatosnak nyilvánított LMP).
Az összes magára valamit is adó párt és mozgalmár, továbbá az elmaradhatatlan civil aktivista karaktere is megjelent, hogy hitet tegyen a Nagy Októberi Ellenkorrupciós Forradalom mellett. A megkapóan értelmetlen szónoklatokba Hadházy Ákos csempészett egy kis vidámságot azzal, hogy tekintetével nem a közönséget kereste,
hanem az égen és a házfalakon követte a rózsaszín elefántokat,
miközben hosszú percekig fejtegette, hogy ha aláírásokat gyűjtenek, akkor lesznek aláírások, és ha vannak aláírások, akkor azok az aláírások vannak. Mindezt majd 10 percen keresztül. Lefordítva: Hadházy Ákos beszédének java részét az európai ügyészséghez való csatlakozásért folytatott kampányára, illetve az annak érdekében gyűjtött aláírások gyűjtésének fontosságára fűzte fel.
Az ex-fideszes, ex-LMP-s politikus után a Hódmezővásárhely gyakorlati irányításával küzdő Márki-Zay Péter lépett a színpadra a várakozás olyan csöndjében, hogy a légy zümmögését is lehetett volna hallani, ha odamerészkednek a hüllők közé (e vicc szerzői joga Ambrózy Áront illeti). Márki-Zay megcselekedte a lehetetlent: szinte ugyanazt a beszédet mondta el, amit délelőtt elmondott Vásárhelyen. Annyi különbséggel, hogy most nem tudta fenyegetni a jelenlévő fideszes képviselőket az állítólag lappangó társadalmi pofozkodási vággyal, aminek csak ő, Márki-Zay Péter tud megálljt parancsolni, ha végre kap egy kis hatalmat. Mert Márki-Zay összeköt, nem pedig elválaszt, és itt rá is tért arra, hogy szükség volna egy kis összefogásra, és egymással veszekedő pártok helyett
igazából a legoptimálisabb felállás egy Márki-Zay Pétert támogató ellenzéki együttműködés volna.
Ilyen az, amikor valaki egy országot akar vezetni, de kizárólag saját magával képes foglalkozni.
Ha már az önmagunkkal való foglalkozás anamnézise: Barabás Richárd, az est porondmestere és Márki-Zay egyaránt belement abba a kínos helyzetbe, hogy a résztvevők létszámát illetően azon gúnyolódtak, hogy az jobboldali sajtó közlésével ellentétben, 400-nál több résztvevő van jelen a tüntetésen. Mintha a „jobboldali sajtó” tényleg elhallgatni akarná őket, nem pedig nagy nyilvánosság előtt nevetni rajtuk.
Márki-Zay és Hadházy egyértelműen az összellenzéki tüntetés sztárjai voltak. Két olyan politikus, akikre az ellenzéki szavazók a kormányváltás legalkalmasabb végrehajtóira tekintenek. Vészjósló ez a vérmes politikai reményeket dédelgetők számára, mivel mindkét felszólaló teljesen színtelen, szenvedélytelen szöveget darált el, mint egy idegen nyelven bemagolt verset. Az egyetlen dolog, amiben biztos lehetett a hallgatóság, hogy Hadházy Ákos és Márki-Zay egyaránt meg volt elégedve a saját beszédével. Leplezhetetlen mosoly húzta el a szájuk szélét, amikor a beszédük egy frappánsnak szánt részéhez értek. A szilveszteri kabarék hangulatát idézte ez, amikor az előadó rá segít jelzéssel arra, hogy a hallgatóság is tudja, most ez humor volt.
Amiről még megtudtunk valamit, az az ellenzék soraiban dúló polgárháború. Az LMP-t első lendületből kizárták, sőt, a tüntetés szónokai egy a Kunigunda utcába szervezett tüntetésre és afterpartyra invitálták az egybegyűlteket,
nehogy rossz irányba forduljanak a rakparton és Puzsér Róbertet erősítsék,
aki a tandíj ellen hívta sétálni híveit a Gellért térre a Bem téren illetéktelennek minősített Vágó Gáborral együtt.
Hogy ne maradjunk olyan jelenet nélkül, ami miatt évek múlva is zihálva ébredünk, a rendezvény végén a tüntetés összes felszólalója felment a színpadra, majd közösen elénekelték az Örömódát. Akaratlanul is a We Are The World előadása jutott az eszembe, ezúttal ellenzéki sztárokkal, de legalább egymás kezét nem fogták meg. Szekunder szégyenérzet, ez a helyes kifejezés, ami leírja, hogy milyen érzéseket keltettek a beszédek, illetve az egész tüntetés, de ezt csak mi éreztük: a közönség vallásos áhítattal hallgatta a két nagyágyút, amint azok a közelgő megváltásról és a gonosz legyőzéséről meséltek ihletetten.