Csinnadratta bumbumbum

2018. október 22. 08:41

Bencsik Gábor
Facebook

Ha kritikát írnék a Nemzeti Színház új, Vidnyánszky rendezte Tragédia-előadásáról, biztosan ezt a címet adnám neki.

„Csinnadratta bumbumbum

Ha kritikát írnék a Nemzeti Színház új, Vidnyánszky rendezte Tragédia-előadásáról, biztosan ezt a címet adnám neki. 

És mindjárt a cím után elkezdeném dicsérni. Már a nézőtérre lépés elismerő meglepetés: a szín körbe van véve a nézőkkel, a színpadon is felépítették a nézőteret, hátul is, két oldalt is, a játéktér nagy négyzet középen, mint egy bokszmeccsen. Ez valójában aréna, nem pedig kukucskáló színház, minden vállaltan a nézők előtt zajlik, ez magával ragadó. A színészek karnyújtásnyira a nézőtől, ettől az az ember érzése, hogy maga is benne van a forgatag sűrűjében.

Mert forgatag aztán van doszt. Pillanatra nem lankadó, sodró erejű színpadi mozgás, még a lépések is lendületesek, máskor viszont rohan mindenki, zászlók lobognak. És dübörög a zene. Két hosszú, másfél órás felvonás, mégsem unatkozik a néző, arra az előadás egy percnyi lehetőséget sem hagy. Színházértő külföldi, aki nem beszéli a nyelvünket, alighanem pirosra tapsolná a tenyerét.

Ne legyek igazságtalan: nem csak forgatag van. Szép, megindító jelenetek is, mindjárt a nyitó kép, a két szép fiatalember mezítelensége a színpad közepén egyenesen szeretetre méltó, Csurka László ballagásai, lassan mondott szavai hitelesek. Helyükön vannak a dolgok.

A rendező a szöveggel is mindenféle bátorságot vett magának. Az egyes színek szövegét egymásba vegyítette – nincs is ezzel semmi baj, ilyet lehet csinálni a klasszikusokkal. A szereplők elmondják-eljátsszák a Hídavatás egy hosszú részletét – ilyet is lehet. Luciferből egy tucatnyi van – miért ne? 
Csak az a szövegértés, csak azt tudnám feledni. A nagy rohanásban, dübörgésben, kiabálásban Madách szövegének a felét nem érteni. Az a kisebbik baj, hogy a fiatal férfi színészek hangja annyira hasonlít egymáséhoz, pláne elektronikusan hangosítva, hogy az ember sokszor nem tudja, ki beszél éppen és honnan. A nagyobb baj, hogy nem tudni, mit. 

Az ember tragédiája nem könnyű darab. Az ember lelkesedik érte, aztán unja, elámul a szöveg ritmusán, aztán avíttnak érzi – idő kell, míg a maga értéke szerint felismeri a mély bölcsességet, ami ebben a darabban foglaltatik. De ha eljutott idáig, minden szót megkapni akar. Hát itt nem kapja meg. Kap egy nagyszerű színházi előadást, mellékesen pedig szöveg-töredékeket, és abban leli örömét, hogy e töredékeket időnként saját emlékezetéből kiegészítenie sikerül.

Javaslom hát, hogy ha megnézné ezt a darabot, előbb otthon olvassa el, és amennyit lehet, memorizáljon belőle. Ha így tesz, remekül szórakozik majd.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/137487