Még lehet jelentkezni a Roma Tehetség Programra!

2018. október 16. 20:11

A Mathias Corvinus Collegium Roma Tehetség Programja meghosszabbított határidővel, október 23-a éjfélig várja a kiemelkedő képességű roma fiatalok jelentkezését középiskolás és egyetemi programjára.

2018. október 16. 20:11

Ahogy arról lapunk is beszámolt, rendhagyó vállalkozásba fogott a Mathias Corvinus Collegium (MCC): kiemelkedő képességű roma fiataloknak indít tehetséggondozó képzést, amely egyetemistákat és középiskolásokat egyaránt vár. Az MCC így már nem csupán a felső tagozattól a mesterképzés befejezéséig nyújt tehetségfejlesztő képzést minden korosztálynak, hanem a roma fiatalság körében is segíteni kívánja a társadalmi mobilizációt és a tudatos jövőépítést.

Október 23-án éjfélig jelentkezhetnek a magyarországi középiskolás és egyetemista roma fiatalok a Roma Tehetség Programra. A hagyományos oktatást kiegészítő képzés abban támogatja a diákokat, hogy megfontolt pályaválasztási döntést tudjanak hozni, sikeresen felkészüljenek a felvételire, és legyen lehetőségük akár külföldi egyetemeken is továbbtanulni. Az érdeklődőknek érdemes azzal számolniuk, hogy a megadott határidőig a legjobb pályázatokat beküldők már október utolsó hétvégéjén egy kétnapos válogatón vesznek részt. 

Intézményünk a tehetséggondozás területén szerzett több mint húszéves tapasztalatát, valamint nemzetközi kapcsolati hálózatát felhasználva kíván tenni a hazai roma közösségek tehetséges fiataljaiért. A sikeres felvételit tett diákok számára a képzés anyagi költségeit: az utazást, a szállást és a képzéseket az MCC állja” – árulta el Zsidi Zsófia, a Roma Tehetség Program képzési koordinátora. Hozzátette:

a képzésben részt vevő diákok innovatív módszertan segítségével,

a lakóhelyükhöz közeli idegen nyelvi képzéseken és a kéthetente megrendezésre kerülő budapesti hétvégi alkalmakon fejleszthetik készségeiket és tudásukat. 

„Képzésünk nagy hangsúlyt fektet a személyes mentorációra, célunk, hogy mindenkinek a motivációja, tehetsége és érdeklődése alapján alakítsuk ki az egyéni karrierterveket, és segítsük ezek megvalósulását" – fogalmazott Zsidi Zsófia.

A Roma Tehetség Program kidolgozásában olyan hazai és külföldi neves szakemberek vettek részt, mint Prof. David P. Venter, a Vlerick Business School professzora, Nelson Mandela volt kommunikációs főtanácsadója; Prof. Malcolm Gillies, a London Metropolitan Egyetem egykori rektora; Carlton Highsmith, üzletember, Connecticut Center for Arts & Technology igazgatótanácsának tagja; Langerné Victor Katalin, társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár, valamint Dr. Tanács János, a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kar tanszékvezető egyetemi docense.

A Program középiskolásoknak szóló része a 2018/2019-es tanévben tizedik évfolyamot megkezdő tehetséges roma diákoknak kínál képzéseket egészen az érettségiig. Elsősorban azoknak a tanulóknak a jelentkezését várják, akik belföldi vagy külföldi egyetemeken szeretnék folytatni tanulmányaikat. A program célja, hogy a diákok megfontolt pályaválasztási döntést tudjanak hozni és megfeleljenek az egyetemi felvételi követelményeknek. A kéthetente hétvégén tartott képzési alkalmak főként az írás- és beszédkészség, valamint a vitakultúra és érveléstechnika fejlesztésére irányulnak.

Az egyetemistáknak szóló program azokat a roma fiatalokat szólítja meg, akik alap, mester- vagy doktori (PhD) képzésüket külföldi egyetemen szeretnék végezni. A két féléven át tartó, külföldi tanulmányokra felkészítő kurzusok célja, hogy a diákok versenyképes pályázati anyagokat tudjanak beadni a kiválasztott intézményekbe, és felkészítse őket a sikeres szóbeli felvételi vizsgára. Ebből adódóan a képzés fókuszában az íráskészség-fejlesztés, prezentációs technikák gyakorlása, valamint az idegen nyelvi képzések állnak. 

A Programban mind a középiskolás, mind az egyetemista diákok végig személyes mentorálásban részesülnek,

valamint a magas szintű szakmai képzéseken túl egy olyan támogató kortársközeg részévé válnak, amely pozitív hatással lehet gondolkodásuk fejlődésére és világszemléletük alakulására. A hasonló élethelyzetben lévő fiatalok nemcsak a kiváló oktatóktól, hanem egymástól is tudnak újat tanulni, motivációt meríteni. A közösséghez való tartozás pedig hozzájárulhat ahhoz is, hogy a fiatalok a külföldi képzések végeztével idehaza tudjanak elhelyezkedni és boldog, sikeres életet élni.

A Roma Tehetség Programról és a jelentkezés feltételeiről bővebb tájékoztatás az MCC honlapján olvasható, jelentkezni pedig itt lehet.

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
USange egy ostoba tróger!
2018. október 17. 07:51
Vitya mehetne oktatónak. A milliárdok eltüntetése szakra. Flóri meg az első padba
Válasz erre
4
2
Dénia
2018. október 17. 05:14
Általános iskolákban kell kezdeni. És nem várni, hogy onnan jelentkezzenek, hanem már ott külön figyelmet fordítani arra, aki hajlandó tanulni, és nyomni ezerrel az ösztöndíj programok felé.
Válasz erre
6
2
fakocka
2018. október 16. 20:55
Farkas Flóri, ébresztő!
Válasz erre
11
6
békalepcse
2018. október 16. 20:44
Bárki lehet cigány, tehát rajta fiatalok! Nem vagyunk rasszisták tessék bizonyítani. Közmunkán bizony előfordul, hogy nincs meg a cigó kvóta és a Magyar teljesíti a cigóknak kirótt munkát, papíron cigóként. Ezek szerint kevés a cigány Magyarországon, vagy nem akarnak dolgozni, tanulni.
Válasz erre
15
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!