Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője szerint felháborító, hogy a Facebook bevándorlásellenes tartalmakat töröltet, ezzel nyíltan politikai szerepet vállal. A kereszténydemokrata politikus erről a 888.hu szerkesztőségében tartott sajtótájékoztatón beszélt vasárnap.
Mint mondta, „fel kell hívni erre a jelenségre a figyelmet, hogy a Facebook nem először és minden valószínűség szerint nem is utoljára nyíltan politikai szerepet vállal, és mindezt úgy teszi, hogy egy olyan cég kezébe adta a törlést, a moderálását és a cenzúrát, amely egyébként Soros György által támogatott cég”.
G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztő-hírigazgatója elmondta, kollégája Facebook-oldalát egy mém miatt letiltotta a közösségi oldal. A kép egyik részén Emmanuel Macron francia államfő látható félmeztelen színesbőrű férfiak társaságában, a kép alsó részén az unokáját karjaiban tartó Orbán Viktor látható. A kép felé azt írta az újságíró: „Tessék választani”.
A főszerkesztő szerint a képhez sem kommentárt, sem jelzőt nem fűztek. Ezt a tartalmat a közösségi oldal eltüntette és egy hétig letiltotta őt, az újságíró oldalát pedig eltüntették.
„Ez félelmetes és kiábrándító, és a jövőt illetően is elgondolkodtató” – mondta G. Fodor Gábor, hozzátéve, hogy baloldali véleménydiktatúra van. Mint mondta, a kép azt akarta ábrázolni, hogy merre tart Európa: család vagy bevándorlás.
G. Fodor Gábor kiemelte, ezt nem hagyják annyiban, és az igazságot akkor is el fogják mondani, ha ez nem tetszik azoknak, akik másféle Európát képzelnek el. Egyben felszólította a jobboldali sajtót, hogy hallassák a hangjukat, és ne engedjék megfélemlíteni magukat. Hollik István megjegyezte, az európai parlamenti választások közeledtével az ilyen típusú cenzúra és bevándorláspárti kampány még intenzívebb lesz a következő hónapokban.
(MTI)