Hatalomra juthat a brazil jobboldal „messiása”?

Nem újdonság, hogy a nemzetközi politikában az utóbbi időben egyre nőnek a bal-jobb törésvonalak: míg az új évezred elején a demokratikus országokban a középjobbos és mérsékelt baloldali pártok aránylag békésen, egymást váltogatva tudtak egymás mellett létezni, az új évtized látszólag feloldhatatlan ellentétet rajzolt ki a felemelkedő új jobb- és baloldal, valamint a hagyományos pártok között.

Könnyen az eszünkbe juthat Donald Trump megválasztása, de a különbségek olyan országokban is kirajzolódtak, ahol korábban az ilyen irányú változás elképzelhetetlennek tűnt: Németországban a radikálisan jobboldali, eliten kívülről érkező AfD tudott komoly támogatottságot elnyerni, míg a baloldal a kicsit sem mérsékelt Jeremy Corbyn brit munkáspárti elnökre, vagy épp a Szlovéniában feltörő szélsőbalos Levicára lehet büszke.

Míg ment a szekér, működött a váltógazdaság

És itt kerül a képbe Brazília, mely hiába Latin-Amerika legnagyobb gazdasága, a „populista hullám” felsorolásából gyakran kimarad. Pedig a jobb-bal ellentétek nyilvánvalóbbak, mint valaha: amióta az ország 1985-ben pár évtizednyi katonai diktatúra után demokratizálódott, a brazil választók többnyire a középbalos Munkáspártra vagy a globalista jobboldal pártjaira szavaznak. 

Míg a növekedés az új évezred eleji konjunktúra idején 6-8 százalékos volt, a politikai váltógazdaság nagyon is működött. Most azonban törés látszik a rendszerben.

A 2008-as válság után hiába szárnyal már egy jó ideje a világgazdaság, a brazil növekedés 2015-re mínuszba esett, és azóta is csak nehezen tud feltápászkodni a recesszióból. A 210 milliós országban mintegy 13 millió brazilnak nincs állása, a munkanélküliség a korábbi ígéretes trendek után ismét 12 százalék fölött alakul, a bűnözés növekvőben, a korrupcióval átitatott politikai garnitúrán belül pedig az emberek már nem látnak megoldást. Nagyon is érthető tehát, ha az október 7-én megtartott elnökválasztás első fordulója előtt a szavazók fogékonyak egy magát messiásként hirdető, sok tekintetben veszélyes, elitellenes jelölt szólamaira.

Hogy kiről is beszélünk? A közvélemény-kutatások élén álló Jair Messias Bolsonaróról – aki egyébként a középső neve szerint tényleg „Messiás”, és ezt kampányában sem siet igazán eltitkolni, egyebek között a Facebookon is így van fenn. Ugyanakkor azt, hogy Bolsonaro valamennyire is outsider politikus lenne, teljességgel kizárhatjuk: a katonatisztből lett jobboldali politikus kicsit sem kívülálló, sőt, lassan három évtizede megszakítás nélkül a brazil nemzetgyűlés tagja.

Ez idő alatt sok színes beszólással gazdagította a helyi közbeszédet, de a partvonalon kívül a döntéshozásba sok beleszólása nem volt. Ennek ellenére bélyegezték már meg szexistának, rasszistának vagy idegengyűlölőnek. Ezen jelzőknek még ha egyenként van is némi igazságtartalma,

Az elittel szembeni általános elégedetlenség és elkeseredettség az eddig nem túl jelentős politikust azonban a 2018-as elnökválasztás egyik fő esélyesévé tette. Ebben pedig nagyban segítségére volt egy olyan újítás, melynek évről évre egyre nagyobb jelentősége van a brazil háztartásokban: az internet.

A brazil Trump nem született meg volna Lula nélkül

Nevére ugyanis a brazil Google-n többen keresnek rá, mint a többi elnökjelöltére összesen: főként azután voltak rá kíváncsiak, miután szeptember 6-án váratlanul egy kisebb baloldali párt egy aktivistája gyomron szúrta egyik kampányrendezvényén – Bolsonaro súlyosan megsérült, kórházba került és azóta is onnan kénytelen kampányolni.

Ám még a betegágyból is messze Bolsonaro használja a legjobban a közösségi médiát: 6,8 millió Facebook-követővel rendelkezik, miközben legfőbb ellenfele, a munkáspárti Fernando Haddad ennek a tizedével szerénykedik csak. Nem véletlen a tendencia: talán az idei brazil elnökválasztás az első, melyben az internet igazán komoly szerepet játszhat. Ugyanis míg tíz évvel ezelőtt a brazil háztartások háromnegyedében még nem volt internetkapcsolat, ma már a jelöltek nem tehetik meg, hogy csak offline kommunikáljanak: asztali számítógéppel 2016-os adatok alapján már a brazilok 40 százaléka rendelkezik, másféleképpen, például mobiltelefonról pedig további 30 százalék képes csatlakozni a világhálóra. Vagyis a trendek megfordultak: ma már alig több, mint a brazilok negyedét lehet elérni kizárólag offline, ezt pedig Bolsonaro remekül ismerte fel.

^{Lula, a munkáspárti exelnök baloldalt, remélt utódja, Fernando Haddad pedig jobbra látható.}

Tehát adott egy magát az eliten kívülállónak hirdető jobboldali jelölt, aki megosztó szólamokkal bombázza a közbeszédet, a hagyományos politikai garnitúra tagjai javarészt fújnak rá, ő pedig a plakátok és a tévéreklámok helyett az internetre helyezi át kampányának központját. Ismerős?

Ha Donald Trump neve ugrik be elsőre, nagyot nem tévedtünk: Bolsonarót sokszor emlegetik a brazil Trumpként, és ebben még akkor is van némi igazság, még ha ezen sorok íróját az őrületbe lehet is kergetni az ehhez hasonló összehasonlításokkal. De tény, hogy míg a píszíre hellyel-közzel ügyelő többi elnökjelölt csak bukdácsol,

A radikális jobboldali jelölt támogatottsága szeptemberben 22-ről 28 százalékra ugrott fel, miközben a brazil baloldal alól épp a helyi igazságszolgáltatás húzta ki a talajt.

Ugyanis ahhoz, hogy a katonatisztből lett politikus ilyen népszerű legyen, nem csupán saját tehetsége, hanem a csillagok szerencsés együttállása és a brazil Legfelsőbb Bíróság ítélete is kellett: egészen augusztus végéig ugyanis Luiz Inácio Lula da Silva korábbi munkáspárti államfő tarolt a közvélemény-kutatásokon: Lula a brazil politikai életre gyakorolt befolyása még mindig jelentős, és hiába ítélték korrupciós- és pénzmosási vádakkal jogerősen 13 év börtönre, az exelnök indulni készült 2018-ban.

Munkáspárti jelöltség: áldás és átok

Lula népszerűsége valamelyest érthető: először a 2002-es választásokon tudott győzni, és egészen 2011-ig maradt a hatalomban. Szerencséje volt: ez idő alatt szárnyalt a gazdaság, így pedig bőven jutott pénz szociális programokra, vagy épp az oktatás és az egészségügy fejlesztésére. Amikor 2011-ben Lulának távoznia kellett, 83 százalékos támogatottság mellett hagyta el hivatalát. Ha nincsenek a korrupciós vádak, mindezek után

ugyanakkor börtönbüntetése miatt végül a Legfelsőbb Bíróság kimondta, nem indulhat az elnöki hivatalért. Utódjául végül szeptember 11-én Fernando Haddadot, egykori oktatási miniszterét, São Paolo azóta megbukott expolgármesterét választotta. 

Haddad – aki Lula népszerűségét meglovagolva szeretne győzni, egyelőre 22 százalékon áll – igazi karrierpolitikus, és maga is vastagon a munkáspárti elit részét képezi. Áldás és átok ez egyszerre: hiába bízik ugyanis rengeteg brazil Lulában, 2011 után a szintén munkáspárti, Dilma Rouseff vezette kormány alatt került mély recesszióba az ország, vagyis a kiábrándultság éppúgy szól a bal-, mint a jobboldali politikai garnitúrának. Mégis a Lula és Bolsonaro mellett szürke egérnek látszó, ámde az integratív jelölt szerepére játszó Haddad lehet az, aki simán a második fordulóba jut a jobboldali jelölt ellenében. Épp ezért kampányának egészen másra kell fókuszálnia, mint ellenfelének: míg Bolsonaro elegendő, ha adja a messiás-szerepben tetszelgő, határozott és kicsit sem píszí jelölt képét, Haddadnak inkább arra kell koncentrálnia, hogy

erre pedig minden esélye megvan.

Hiába szól ugyanis nagyot Bolsonaro a helyi közbeszédben, messze az ő elutasítottsága a legnagyobb a választók között: 46 százalékuk semmiképp sem szeretné elnökként látni, Haddad esetében ugyanezen arány 32 százalék. A baloldal és a mérsékelt szavazók pedig olyannyira megijedtek Bolsonaro esetleges elnökségétől, hogy a múlt héten óriási tüntetések indultak Brazília-szerte, nagyjából azzal az üzenettel, hogy bárkit, „csak őt ne”. 

Jól működik a hecckampány

A „csak őt ne” eközben országszerte Bolsonaro-ellenes szólammá emelkedett ki, és amellett, hogy A Messiás kijelentései rengeteg brazilt megnyertek, legalább akkora társadalmi törésvonalat teremtettek. Míg például Fernando Haddad szülei libanoni migránsokként települtek Brazíliába (Haddad ennek megfelelően rengeteget beszél a társadalmi befogadás fontosságáról), Bolsonarónak már egészen más a véleménye a közel-keletről érkező bevándorlási hullámról:

kelt ki egyszer a migránsok ellen.

^{„Őt ne!” – brazil nők tüntetnek Bolsonaro ellen, a lenácizás magas labda volt, le is ütötték.}

A korábban a hadseregben ejtőernyősként szolgáló jelölt azonban nemcsak a közel-keletiekkel, de sok nővel sincs kibékülve. A szocialista Maria do Rosárióval például semmiképpen sem: egyszer a képviselőnő nemi erőszaktevőnek nevezte Bolsonarót, aki egy parlamenti vitában válaszul azt mondta, „nem erőszakolnálak meg, mert még arra sem vagy érdemes”. Ezen kijelentés még a helyi viszonyok között is olyan durvának számított, hogy Bolsonaro kénytelen volt 2500 amerikai dollárnak megfelelő büntetést fizetni.

Könnyen hihetnénk, hogy saját lánygyermekéhez már kedvesebben viszonyul Bolsonaro, ám ez is tévedés. Egyszer egy beszédében kijelentette: öt gyermeke van, ebből négy fiú, az ötödik pedig, aki lány, egy „pillanatnyi gyengeség eredménye” volt. Ha viszont saját fiúgyermeke meleg lenne, azt sem tolerálná könnyen: „képtelen lennék szeretni a fiamat ha meleg lenne...ha megjelenne egy bajuszos férfival, akkor már inkább azt támogatnám, hogy haljon meg egy balesetben”. A homoszexuálisok iránti megvetése pedig addig gyűrűzik, hogy 2015-ben azt javasolta, tegyék lehetővé a kórházi betegek számára, hogy visszautasítsák, hogy melegektől kapjanak vért.

Bolsonaro stílusáról nem is érdemes többet elmondani: még ha a fenti kijelentéseit komolyan is gondolja, valószínűleg

Hirtelen minden centrista politikus róla beszél és tőle félti majd a demokráciát, neki viszont nem az elit, hanem a választópolgárok támogatását kell elnyernie. És lássuk be, ebben nem is teljesít olyan rosszul.

Semmi sem utal rá, de borulhat a papírforma

Például a mélyen vallásos országban kampányszlogenjéül a „Brazília mindenek felett, Isten mindenki felett” jelszót választotta, maga mögött pedig nagyrészt egyesíteni tudta a jobboldali tábort.

Támogatói között többségben vannak a férfiak, de akadnak fiatalok, munkások, sőt, még felső-középosztálybeliek is. Fő ígéretei között szerepel a fegyverviselés amerikai mintára történő liberalizációja, emellett a melegházasságot, az abortuszt, a genderkvótákat és a bevándorlást is erősen ellenzi. Támogatja viszont a halálbüntetés és a teljes életfogytiglani visszavezetését, gazdaságpolitikájában viszont pont, hogy liberálisabb: csökkentené például a vállalkozások adóterheit, redukálná az államapparátus méretét, mindezektől pedig azt reméli, berúghatja a növekedés motorját és a munkanélküliség is alacsonyabb lehet.

^{Hecckampány a tetőfokon: Bolsonaro egy rabruhás Lula-fejű babát rúg a tömegbe egy kampányrendezvényen. Fotó: MTI/EPA}

Szép elképzelések, de ehhez még két főbb akadályt kell átlépnie Bolsonarónak: ha eséllyel akar pályázni az elnöki titulusra, akkor az elnökválasztás vasárnap tartandó első fordulóját magabiztos előnnyel kell megnyernie. Innen minden bizonnyal ő és a második legerősebb jelölt – jelen állás szerint Fernando Haddad – juthatnak az október 28-i második fordulóba, ahol már egyszerűbb lesz a képlet: a legtöbb szavazatot gyűjtő jelölté az elnöki szék.

Az elmúlt évek tapasztalatai nem azt mutatják, hogy túlságosan érdemes lehet hinni az előzetes közvélemény-kutatásoknak, ugyanakkor egyelőre az látszik:

vagyis egyelőre úgy tűnik, működik a szélsőjobb ellen felhúzott „egységfront”. (Az első és második választási fordulóra vonatkozó közvélemény-kutatási adatokat itt lehet böngészni.)

Számos választás mutatta már ugyanakkor az elmúlt időben: élesben egy sokszor pontatlan felméréshez képest sokszor borulhat a papírforma, és az elemzők által leginkább elképzelhetetlennek vélt szcenáriók is lehetségesek lesznek. Épp ezért érdemes kijelenteni: még ha minden jel ennek ellenkezőjére utal is, akkor se lepődjünk meg, ha Brazília következő elnökét Jair Messias Bolsonarónak fogják hívni.