Elegem van a mai európai politikából – Szájer József a Mandinernek

2018. október 4. 10:04

A Sargentini-szavazáson történtek ellenére a Fidesznek a Néppártban kell maradnia – mondja Szájer József a Mandinernek. A Fidesz vezető EP-képviselője szerint a magyar ellenzék szégyellheti magát, Macrontól nem kell félni, a Fidesz pedig a Néppárt legsikeresebb, dinamikus és innovatív pártja, ezért is támadja őket a baloldal. Szájer szerint a Néppártnak el kell döntenie, hagyja-e, hogy a baloldal irányítsa őt, vagy fel meri vállalni újra a jobboldaliságot. Szájer József azt is elárulta: tele van a hócipője az európai politikával, és gondolkodik még azon, mi lesz a politikusi jövője 2019 után. Nagyinterjúnk Strasbourgból.

Hogy érzik magukat a Sargentini-vita óta?

Nem hiszem, hogy bárkinek is oka volna arra, hogy ne legyen csalódott és szomorú amiatt, amit Strasbourgban Magyarországgal műveltek. A jelentésben valótlanságok, régen lezárt ügyek, rosszindulatú inszinuációk vannak. Ha kivesszük belőle mindezt, nem marad más, csak olyasmi, amiben mindegyik ország joggal kritizálható. Ezen az alapon az összes tagországról lehetne készíteni egy Sargentini-jelentést. Szét is vernénk vele az Uniót. Kinek van kedve olyanokkal együttműködni, akik minden kanyarban, a legújabb divat szerint folyton kioktatják egymást. Egy ilyen uniós rangsorban, ha csak egy kicsivel objektívebb, elfogulatlanabb mércével mérnének, Magyarország a legrosszabb esetben is a középmezőnybe kerülne. Az a döbbenetes, hogy a szövegben szereplő ügyek jó része nem is uniós kompetencia, vagyis a magyar embereken kívül senkire sem tartozik! Egy felületes és rosszindulatú ideológiai röpiratról van szó. Ennek elfogadása kapcsán inkább az Európai Unió jelenlegi állására, állapotára vonatkozóan vonhatunk le tragikus következtetéseket, semmint arra, hogy mi a helyzet Magyarországon. A jelentés hű tükre a készítői kifacsart, életidegen, emberektől elszakadt gondolkodásának. Lehangoló a kontinens jelenére, jövőjére nézve is, hogy a mai Európában egy sikeres tagországgal, egy európai, szabadságszerető nemzettel, egy aktív, cselekvőképes kormánnyal szemben egy ilyen, hazug, pártos, nyomásgyakorló eszközt vessenek be. A Nyugatot ma uraló bizonyos erők azért teszik ezt, mert nem tetszik nekik, hogy a magyarok jobboldali kormányt választottak, mert a magyarok egyenesen kimondják, amit náluk sokan csak suttogni mernek, hogy az illegális bevándorlásból nem kérnek. Ez egy nagyon sokkoló helyzet. Lehangoló azért is, mert

sikeres volt az az elképesztő nyomásgyakorlás, ami a barátaink egy részét is áthúzta a másik oldalra. 

Az, hogy az európai baloldal nekimegy a magyar kormánynak, nem meglepő, a Néppárt új megosztottsága viszont az.

Ez így van. Személyesen számomra is ez a legnehezebb ebben a helyzetben. Már nem is tudom megszámolni, mennyi sok hasonló szavazás volt Magyarországról az elmúlt nyolc évben az Európai Parlamentben, ezeket rendre elveszítettük. Ebben az intézményben ilyen többség uralkodik, ezt rég tudjuk. Új az, hogy ugyan a külső nyomásgyakorlás egész Európára kiterjedt, de most különösen, célzottan, gyakran személyre szabottan – a hiányzó szavazatok megszerzése érdekében – a néppárti kollégáinkra irányult. Az egyik globális NGO külön költségvetéssel rendelkezett a néppárti képviselőket megcélzó hazug kampányára. Ez oda vezetett, hogy a barátaink nem mertek ellene szavazni, olyan mértékű nyomás alá voltak helyezve a hazai terepükön, pedig jól tudták, hogy az hazugságok tömkelege. Ezt meg is mondták nekünk. Ott van sajnos köztük a bajor Manfred Weber is, aki szintén megszavazta a jelentést, pedig velünk együtt politizálta végig az elmúlt másfél évtizedet, és az elmúlt nyolc évben végig velünk volt, jól látta, mit művel velünk a baloldal. Szerencse, hogy a többi bajor CSU-s képviselő kitartott mellettünk.

Mi történt a Néppártban?

A Néppártban nem történt olyan radikális változás, mint ahogy az külsőleg tűnik. A Magyarországgal kapcsolatos korábbi szavazásokon a Néppárt egyharmada szavazott ellenünk, a kétharmad kitartott mellettünk. Most annyit sikerült elérni az ellenfélnek, hogy majdnem kétharmad szavazott ellenünk a pártcsaládon belül, és kicsivel több, mint egyharmad állt ki mellettünk. Hetven képviselő váltott.

Óriási tisztelet azoknak, akik nemet mondtak a Sargentini-jelentésre,

vagy akár csak tartózkodtak, vagy nem jöttek be szavazni. Olyan mértékű médianyomás volt rajtuk, hogy annak nagyon kevesen tudtak ellenállni. Nem örülök, hogy nem álltak ki mellettünk, a testvérpártjuk és az igazság mellett. Hasonló esetekben mi ezt mindig megtettük, például amikor Ausztriát vagy a jobboldali olasz kormányt támadták. Akik velünk szavaztak arra, a hazai sajtójuk rászállt: láttam, hogy akik a jelentés ellen szavaztak, utána, szerdán egész nap folyamatosan a telefonjukon lógtak, mert számon kérték őket, hogy merték Orbánt támogatni; míg a többieket – egy időre – békén hagyták, ez a nyomás ideiglenesen, a következő attakig lekerült róluk. Szerintem helytelen, amikor a Néppárt hagyja, hogy a sajtó, a liberálisok, a szocialisták vagy a zöldek – kiabáljanak bármennyire hangosan is – mondják meg neki, hogy mit kellene csinálnia, így elveszíti az identitását. 

Aki látta a Sargentini-vitát, sok érzelmet láthatott az arcokon, olyannak tűnt az egész, mint egy szomorú szakítás. Szakítás felé tart a Néppárt és a Fidesz viszonya?

Nem. Beszélgetések vannak, érzelmek vannak, de mindez minket nem fog megingatni, és sok barátunk maradt a Néppártban: ahogy ők kitartottak mellettünk, mi is kitartunk mellettük. Láthattuk, hogy a CDU-s képviselők ugyan megszavazták a jelentést, Berlinből viszont beszólt nekik a Bundestag CDU-s frakcióvezető-helyettese: hiba volt így dönteni, ezen a módon szétverjük Európát. Tanulságos vita volt. Nehéz mostantól elvonatkoztatni attól, ki hogyan szavazott ebben a nekünk fontos kérdésben. Ezt az ember az agyából nem tudja már kitörölni, nem lehet nem megtörténtté tenni. De továbbra is minden racionális érv amellett szól, hogy a Fidesznek a Néppártban kell maradnia.

Mik ezek az érvek?

Ha azt szeretnénk, hogy Európa abba az irányba menjen, amit mi képviselünk, akkor a kontinens legnagyobb, bár az elmúlt évtizedekben folyamatosan gyengülő politikai erejét egyszerűen nem szabad figyelmen kívül hagyni. A Néppártban fog eldőlni az, hogy merre fog Európa haladni. Marad-e a jelenlegi, sehova nem vezető irány, amelyben

tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy egy liberális, szocialista vagy néppárti vezeti-e az Uniót,

úgysincs köztük különbség. Junckerben nem lehetett sok kereszténydemokráciát felfedezni, inkább szocialistának vagy liberálisnak tűnt. Az sem nagyon látszott, hogyan különbözne a szintén csak névleg szocialista, valójában liberális első helyettesétől, a holland Timmermanstól. Ebben az emberektől elszakadt, egyszínű elitben születtek meg például a kontinens jövőjét meghatározó, hibás bevándorláspolitikai döntések. Éveken keresztül erőltették mondjuk a kötelező elosztási kvótát, pedig elejétől fogva látni lehetett, hogy az egy halva született ötlet. Európa sorsa azon múlik, hogy lehet-e a jobboldalon az Európát szellemileg ma domináló liberális és baloldallal szemben világos alternatívát állítani. Ez a Néppárt nélkül nem lehetséges. A Néppárton belül ugyanakkor különböző erők vannak, például a bevándorlás kapcsán pártolók és ellenzők. Vannak, akik a kereszténydemokráciát már régen elfelejtették, netán még szégyellik is. Nem lehetséges erős jobbközép irányítást megvalósítani Európában a Néppárt nélkül. Éppen ezért az a feladatunk, hogy a Néppártot megtartsuk a helyes kereszténydemokrata alapokon, hogy húzzuk jobbra, közelebb az emberekhez.

Mennyi esélyt lát erre?

Nem politikai elemző vagyok, hanem politikus. Én csak azt tudom mondani, hogy minden erőnket ebbe kell most, 2019 előtt fektetni, és ezt is tesszük.

Ugyanakkor minden oldalról elég sokféle erő húzza – avagy tolja – kifelé a Néppártból a Fideszt: sokan látnák szívesen a Néppárton kívül a magyar kormánypártot.

Ez a baloldal forgatókönyve. Ők nem szeretik, hogy a Néppárt a legnagyobb erő; nem szeretik, hogy ott van egy dinamikus, innovatív párt, a Fidesz, ha mások is követik a példáját, a Néppárt is dinamikussá és erőssé válhat.

A Fidesz a Néppárt legsikeresebb pártja,

a három eddigi európai parlamenti választáson 50 százalék körül végeztünk. Ilyet ebben az európai pártszövetségben eddig senki nem produkált. A minket bíráló svéd, luxemburgi és finn tagpártok együtt rendelkeznek annyi mandátummal, mint a Fidesz egymaga. A legutóbbi választáson pár tucat mandátumon múlott, hogy megelőztük a szocialistákat és nem Martin Schulz lett a Bizottság elnöke. Ez a mi szavazataink nélkül nem lett volna lehetséges. Nem véletlen, hogy a baloldalnak az a stratégiája, hogy ne a sikerekről beszéljünk, ne arról, hogy 2010 óta mi változott Magyarországon, hogy miként hoztunk ki egy göröghöz hasonló gazdasági helyzetből az országot, ahol most nem kell többé IMF, s az ifjúsági munkanélküliség felszámolásában és gazdasági növekedésben pedig az Unió legjobbjai között vagyunk. Ezt nyolc év alatt véghez vittük. Amit a Fidesz csinál, azt le lehet másolni máshol is. Azért kell a Fidesz körül ilyen füstfelhőt létrehozni, hogy ez ne történhessen meg, hogy ne lehessen azt mondani, hogy egy kereszténydemokrata alapokon politizáló erő sikeres jövőt, követendő példát kínál Európa országainak. A Néppárt akkor fog újra megerősödni, ha rájön, hogy nem jó, ha kívülről irányítják, lökdösik. A küzdelem erről szól. A Sargentini-jelentés erről szól. Marad-e minden a régiben Európában, haladunk a lassú szétbomlás és válság felé, vagy ki tudunk jönni és a Néppárt vállalja a vezetést, vállalja, hogy maga is megújuljon...

Milyen reakciókkal találkoztak a Néppárt képviselői részéről a Sargentini-szavazás után? Diadalittas mosolyok vagy épp zavart félrenézések?

Szerencsére az látszott, hogy sokan azok közül, akik megszavazták a jelentést, utána szégyellték magukat. Ez jó jel. Ezen az alapon újra lehet építeni a barátságot. Már csak azért is, mert ők tudják, hogy a jelentésben foglaltakkal szemben mi az igazság. Tőlünk rendszeresen megkapják az információkat, tájékoztatjuk őket arról, amit a saját országaik sajtójából sosem tudnak meg, hogy mi is a helyzet valójában Magyarországon.

Nem eszünk gyerekeket reggelire,

nem őrültünk meg, olyanok vagyunk, mint bármely másik, büszke, szabad ország. Tudják, hogy Magyarország normális, demokratikus tagállam, tudják azt is, hogy kipécéztek minket, és mindenki tudja, hogy ők maguk is politikai, ideológiai okok miatt vannak miattunk otthon nyomás alatt. A jelentés kapcsán többen mondták nekünk: „A jelentés, az szörnyű, de otthon nem tudjuk a vádakat megcáfolni, nem is hallgatja meg senki...”. Ilyenkor az ember látja, hogy a külső nyomás, nem pedig a belső meggyőződés miatt szavaztak ellenünk. Nem a Frank Engelekről beszélek, akik eddig is Gyurcsánnyal tartottak rendszeresen közös sajtótájékoztatókat és nem átallják néppárti politikusnak mondani magukat... Nem is a Redingekről, nem a Junckerekről beszélek. Érdekes, az említettek mind luxemburgiak. Az ellenünk szavazók jó része szemmel láthatóan rosszul érezte magát a döntés után, joggal.

A Hír TV-ben ön a minap arról beszélt, Berlinből is érkezett a nyomás a szavazás kapcsán.

Az európai politika meglehetősen bonyolult. A miniszterelnök úr mondta strasbourgi sajtótájékoztatóján, hogy úgy tudjuk, egyes képviselőket kívülről megkértek, hogyan szavazzanak. Nem elsősorban a német képviselőkre gondolhatott, mert azokat még a saját német vezetőik sem tudják befolyásolni. Megnézem azt, aki mondjuk Werner Langennek vagy Inge Graesslének meg meri mondani, hogyan szavazzon. Voltak viszont olyan híreink, hogy igenis volt berlini ráhatás egyes kisebb testvérpártoknál, legalábbis néhány kollégánk erre hivatkozott.

A Fidesz azt állítja, hogy a Sargentini-jelentés formálisan nincs is elfogadva. Mire alapozzák ezt az álláspontjukat?

Az Unió legfontosabb dokumentuma, a Szerződés a Hetes Cikkben azt mondja, hogy a jogállamisági eljárásban speciális szavazási rend van. Teljesen világos, egy speciális esetben nem lehet arra hivatkozni, hogy máskor miként szoktunk szavazni, mert maga a Szerződés mondja ki, hogy más a szavazási rend, mint a szokásos. Olyan ez mint a jobbkézszabály a KRESZ-ben: ha van kint elsőbbségadási tábla, nem alkalmazzuk. Nos itt most kinn volt a tábla, a Hetes Cikk mondta ki ezt...  A rendes szavazásnál valóban csak az igenek és a nemek számítanak: ha az igenek vannak többségben, akkor el van fogadva, ha a nemek, akkor nincs elfogadva a javaslat. A Hetes Cikk szerinti speciális szavazás esetén viszont „a leadott szavazatok kétharmada” szükséges, és a tartózkodást, mivel az is „leadott szavazat”, szintén bele kell számítani. Ezek után a Parlament mégis azt mondta, meghágva a Szerződés betűjét és szellemét, hogy „mindig úgy szoktunk szavazni, hogy a tartózkodásokat nem számítjuk, ebben az esetben is így kell”. Hiába van kint az elsőbbségadási tábla, mégis – tévesen – a jobbkézszabályt alkalmazzuk.

Az eredmény a karambol, justizmord, joghalál.

A szavazatokat rosszul számolták, valójában 18 szavazat hiányzott Sargentininek ahhoz, hogy Magyarországgal szemben a Parlament jog szerint is elindíthassa az eljárást. A magyar kormány joggal nem tekinti a Szerződés Hetedik Cikke szerint elindított eljárásnak a történteket. Ez az eljárás nem indult el.

Megtámadja a szavazást a kormány?

Van két hónapja a kormánynak arra, hogy megtámadja. Megtámadás híján is addig is bárki hivatkozhat a közjogi érvénytelenségre. Ez olyan, mintha Magyarországon a képviselők felének szavazatával fogadnák el az alkotmányt. Bárki hivatkozhat arra, hogy az így elfogadott alkotmány nem született meg, mert ahhoz kétharmad kell. Bocsánat, lehet, hogy ez nem is olyan jó a példa. Mintha a választások előtt a magyar ellenzék pont a jogállamiság nagy dicsőségére azt mondta volna, hogy ha nyernek, akkor is módosítják az Alaptörvényt, ha nem lesz meg a kétharmaduk. Sargentiniék tőlük tanulhatták a módszert: ha nincs elég szavazatod, ha hibádzik néhány voks, akkor cselezd ki, hamisítsd meg a számokat. Hágd meg a Szerződést. Szerintük a jogállam első szabályát, a törvényhez kötöttséget is nyugodtan lábbal lehet tiporni, ha a jogállamért, Orbán ellen harcolnak... A történelemből nekünk már ismerős mindez: a kommunisták bolsevikinek – magyarul többségnek – hívták magukat, holott valójában kisebbségben voltak. De van erre közelebbi és magyar példa is, amikor a számokra tekintet nélkül azt állították egyesek pár hónapja egy csúnyán elbukott választás után, hogy „mi vagyunk a többség”... Csalók!

Az Európai Bírósághoz fordulnak?

Bírósághoz, alkotmánybírósághoz, ombudsmanhoz,

mindenhová el kell menni.

Durva jogsértés, justizmord történt. Mindezt állítólag azért teszik, hogy Magyarországon helyreállítsák a jogállamiságot. Álszentség. Szégyen! A Parlament titkosította azt a jogi véleményt, ami alapján a szavazatokat hamisan számolták. Nem merik nyíltan vállalni a saját érvelésüket? Sejtem, miért. Egyébként pedig hallott valaki arról, hogy az átlátszó.hu beperelte volna emiatt az Európai Parlamentet a közérdekű adatok kiadása érdekében? Én nem. Úgy látszik nem minden adatra egyformán kíváncsiak. Kettős a mérce.

Az Európai Bíróság esetében ugyanakkor igaz, hogy jellemzően a föderalizmust, a föderalistákat erősítő döntéseket hoz, építve és mélyítve az európai integrációt.

Azt, hogy az Európai Bíróság hogyan dönt, azt viszonylag sokan borítékolni tudjuk már most, de azt gondolom, hogy ez nem változtat azon a tényen, hogy nem volt elegendő szavazat az eljárás Szerződés szerinti elindításához. Ha mégis elindul az eljárás és szankciók születnek – itt jegyzem meg, a szankció ebben az eljárásban nem lehet, bár sok helyen tévesen írja a sajtó, mondják szakértők, politikusok, Magyarország szavazati jogának a megvonása, mert azt egy másik bekezdés mondja ki, az csak a lengyelek elleni eljárásban van kilátásba helyezve –, akkor azok

a szankciók érvénytelenek lesznek, nem kell őket alkalmazni.

Benne vagyunk már az európai parlamenti választási kampány sűrűjében: mit tart a választás tétjének?

Az, hogy maradjon-e minden a régiben vagy újuljunk meg. Fordulatra van szükség Európában. Hallgatni kell arra, hogy mit akarnak az emberek. Előbbi esetben legfeljebb összeáll-e egy olyan koalíció, amelyben a szocialisták, a néppártiak esetleg beveszik még pluszban a liberálisokat is és akkor Verhofstadt vagy valamelyik hasonszőrű liberális lesz az Európai Parlament vagy a Bizottság elnöke. Vagy új irányt szabunk, változtatunk és létrehozunk egy jobbközép szövetséget az európai parlamenti frakciók között az európai határok megvédésére, a bevándorlás megállítására, Európa megújítására. A különbség a kettő között egyértelmű. 

Nagyon sokat beszélnek Emmanuel Macron európai politikai terveiről, amik a Néppárt, a szocialisták és a liberálisok jövő évi eredményeit is befolyásolhatják.

Nem kell megijedni Macrontól. Macron nem túl népszerű Franciaországban. Az ő francia pártja a mostani állás szerint az európai választáson maximum a kétszeresét kapná annak, mint amit a Fidesz remélhet – ha nagyon jól szerepel. Ezt is csak ezért, mert Franciaország sokkal nagyobb, mint Magyarország. Ezzel nem lehet kiforgatni a sarkaiból Európát. Macronnak jelenleg nincs is európai pártja. Összeállhatnak persze európai szinten a liberálisokkal, ezzel a liberálisok kicsit erősödhetnek, de nem kell megijedni ettől sem. Ugyanakkor

Macron megtestesítője mindannak, ami ellen mi Európában küzdünk.

A bevándorlás támogatása, Európa föderalizálása, a tagországok mondvacsinált okokból való megbélyegzése, az emberek elitista lenézése, Brüsszel hatásköreinek a megerősítése. 

Ha megnézzük a Sargentini-szavazás eredményét, azt látjuk, meglehetősen színes társaság szavazott nemmel a jelentésre, az EU-szkeptikusoktól a portugál kommunistákig. Mit szól ehhez?

Mindenki tiszteletet érdemel, aki vette a bátorságot, hogy ilyen médianyomás közepette is Magyarország és az igazság, a méltányosság Európája mellett kiálljon, és nekünk mindegy, milyen párthoz tartozik. Ez a szavazás kirajzolt egy térképet, ami alapján innentől könnyebben felismerhetjük barátainkat és ellenfeleinket. 

Az európai politika változását, elmozdulását is mutathatja a szavazás eredménye.

A politika definíció szerint örökké változik. Ezt az Európai Parlamentet négy és fél évvel ezelőtt választották egy a maitól egészen különböző szituációban. A következő parlament egészen biztosan jelentősen más összetételű lesz. A mostani kicsit

olyan, mint a csirke, akinek a gazdasszony már levágta a fejét,

de még mindig szalad a baromfiudvaron. Az emberek már megvonták a bizalmat, 2019 májusában ki fogják nyilvánítani. Fél év, és az ámokfutásnak vége.

Az Európai Parlamentben megszokhatta a Fidesz, hogy ellene szerveződik egy többség, így ő maga kisebbségi szerepbe kényszerül. Ugyanakkor otthon, Magyarországon most már nyolc éve a Fidesz van jelentős többségben, széles körű hatalommal felruházva és azzal élve. Őszintén kérdezem: nem hiányzik a Fidesznek egy erősebb ellenzék?

Álszent lennék, ha azt mondanám, hogy milyen jó lenne egy erős, ütőképes ellenzék. Magyarországon az ellenzék maga manőverezte be magát ebbe a helyzetbe. Az Európai Parlamentben viszont kiválóan lehet látni, hogy a baloldal hogyan viselkedik, ha ő dirigálhat, vagy, mint Sargentiniék, akiknek ha nincs meg a szükséges szavazat, akkor átszabják a szavazási szabályokat, akkor is ők akarják megmondani a tutit. Nesze neked, jogállam! Azt viszont szégyenletesnek tartom, hogy a hazai gyengeségüket Hegedűs hadnagyok módján külföldről behívott erőkkel, Brüsszelbe panaszra futkozással próbálják kompenzálni. Szégyellni fogják majd egyszer magukat érte. Vagy ha nem, mi szégyenkezünk miattuk, helyettük is. Ideje volna észre térni, rájöhetnének, hogy így sosem fognak megerősödni. A magyar emberek elvárják a képviselőiktől, hogy parciális pártérdekből ne a saját hazájuk ellen dolgozzanak.

Ön közel tizenöt éve dolgozik európai politikusként. Tizenöt év hosszú idő egy ember életében: nem lehet az uniós politizálást is megunni egy idő után?

Tizennégy évig voltam a magyar Országgyűlés tagja, nagyon szép időszak volt. Tizennégy éve vagyok az európai politikában.

Tele van vele a hócipőm.

Az európai politikával? Talán Szájer József nélkül indul jövőre a Fidesz az EP-választáson?

Azt még eldönti majd a pártom, meg eldöntöm jómagam. Van gondolkoznivaló elég. Igen, elegem van a mai európai politikából. Túl sok örömre nincsen ok. Ezért várja mindenki a változást, a jövő májust.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/136583