Orbán móresre tanította Von der Leyent: megmutatta neki, mire képesek a magyarok (VIDEÓ)

„A szuvereintás jobb üzlet” – jelentette ki a Nézőpont Intézet vezetője.

Egy korábbi evangélikus templomot mecsetté alakítanak át. A korábbi lelkész örül a fejleményeknek.
A FAZ beszámol arról: Hamburg keleti, Horn nevű negyedében áll egy korábbi evangélikus templom, amit mecsetté alakítanak át.
Wolfgang Weissbach, a templom korábbi evangélikus lelkésze a lapnak azt mondja: „A muszlimok megmentették a templom épületét”, és hozzáteszi: „az imádság háza maradt”, ő pedig örül ennek. „Hála Istennek ez tovább folytatódik.”

Az 1961-ben elkészült egykori templomot 2012-ben adták el egy muszlim egyesületnek. 2015-ben a torony keresztjét lecserélték Allah arab feliratára, amit fényszóróval világítanak meg. A templomteret kettéválasztották a férfiak és a nők imádkozása számára. A mecsetet 2018 őszén avatják fel.