Reakció

Tényeket nélkülöző ideológiai epeömlés – Dömötör Csaba a Sargentini-jelentésről

2018. szeptember 12. 13:55

Aki végignézte a kétórás vitát, valószínűleg még mindig szellemi másnaposságban szenved, annyira nehéz kiheverni – nyilatkozta a Mandinernek Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát arról kérdeztük, árulásnak érzik-e, hogy a Néppárt nagy része Magyarország ellen szavazott, kilépnek-e a Néppártból, és mi lesz a tartózkodó szavazatok sorsa. Interjúnk.

Átment a Sargentini-jelentés. Mit szól a szavazás végeredményéhez?

A koncepciós ítéletek esetében az ítélethirdetés viszonylag kis jelentőséggel bír. Márpedig a Sargentini-jelentés egy koncepciós ítélet.

Tényeket nélkülöző ideológiai epeömlés.

Silány tartalma miatt akár legyinthetnénk is az egészre, ha nem Magyarországot sértenék meg vele. Jellemző módon még csak nem is törekedtek arra, hogy az egyértelmű hazugságokat kiszedjék a jelentésből. Például azt, hogy nem lehet Magyarországon sztrájkolni, nem nyilvánosak a vagyonnyilatkozatok és paramilitáris csoportok masíroznak az utcákon. A jelentés olyan kérdésekről szólt, amelyeket jogilag már rég lezártunk a Bizottsággal. Kivéve a migrációs politikát, na, ott valós és éles a vita köztünk.

Nem érzik diplomáciai kudarcnak? A keddi vita során ezek szerint sok eredményt nem tudtak kiharcolni. 

Elnézve a vita színvonalát, nem tudom, mi számított volna eredménynek. Aki végignézte a kétórás vitát, valószínűleg még mindig szellemi másnaposságban szenved, annyira nehéz kiheverni.

Volt olyan EP-képviselő, aki Horn Gyulát sírta vissza,

a liberálisok kereszténységből próbáltak oktatni, míg mások számon kérték a magyar miniszterelnököt, amiért nem vonult a Pride-on. Totális abszurd. Gondoljanak nyugodtan bármit a világról, de az általuk vallott ideológiának Magyarországon párszázalékos támogatottsága van. Ez áprilisban is kiderült. Egyébként a vita egyik lokális mélypontja volt, amikor egy kaviárkommunista kérte számon az emberi jogokat. Szájer József szépen helyre is tette.

Már a tegnapi napon is lehetett érezni, hogy a Néppárt nagy része kihátrál a Fidesz mögül. Elárulták önöket a párttársaik?

Ez egy lényeges kérdés. A helyzet az, hogy Európában új politikai törésvonal jött létre, és ez az EPP-t is kettémetszi. Ez a törésvonal a nemzeti identitáshoz, a keresztény kultúrához és a globalizmushoz fűződő viszonyról szól, és a migrációs vita hozta látványosan felszínre. Ezt a vitát az EPP még nem rendezte házon belül. De az jól látszik, hogy

a bevándorláspárti néppárti tábor elszakadna a bevándorlást ellenzőktől, és a felszínen mindezt jogállamisági vitaként tüntetik fel.

Ez a Fideszt jobban érinti, hiszen a bevándorlást ellenző erők hangadója. Mi azt szeretnénk, ha az Európai Néppárt nem csak csekély hatással bíró dokumentumokban, hanem tettekben is kiállna a keresztény értékek és Európa határozott védelme mellett. Az egész pártszövetség jövőjét is meghatározza, hogy vissza tud-e térni arra az útra, amelyen elindult. Jó lenne hátrahagyni a liberálisoknak való megfelelési kényszert. Nincs rá semmi ok. 

Ön korábban az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének elnöke volt. Több egykori harcostársa szavazott most Magyarország ellen. Róluk mit gondol?

Büszke vagyok arra, hogy pár évvel ezelőtt az EPP ifjúsági szervezetének lehettem az elnöke. Az első olyan, aki volt szocialista országból érkezett. Az igazság az, hogy az előbb említett ideológiai törésvonal már akkor is jelen volt az EPP-ben. Már akkor is voltak vitáink, az ifjúsági szervezetek minden őszinteségével.

Még a Sebastian Kurz által vezetett Osztrák Néppárt és a német CDU/CSU is a Fidesz ellen szavazott. Nem lehet, hogy mégis a Fidesszel van a baj?

Az osztrák-magyar kapcsolat sohasem volt egy egyszerű történet. A kancellár állásfoglalása osztrák belpolitikai pozícióharcokkal is összefüggésben lehet. Egyébként ők is kapnak ideológiai jellegű savat, az ENSZ emberi jogi biztosa rendkívüli küldöttséget indít Ausztriába a bevándorlókkal való bánásmód miatt. Érdekes módon a kancellár épp úgy utasította vissza a vádakat, ahogy Magyarország szokta.

Ezek után adja magát a kérdés. Mikor lépnek ki a Néppártból? Most elég világosan tudatták magukkal a párttársaik, hogy nem szeretnének együttműködni a Fidesszel.

A miniszterelnök tegnap elég világos volt ebben,

a Fidesz az EPP lojális tagja.

Nem akarunk kilépni, viszont azt szeretnénk, ha a néppárt újra erősen állna a saját lábán és kiállna azokért az értékekért, amelyeket a zászlójára ír. Ha így tesz, akkor 2019 tavaszán is győzhet.

Ha a Fidesz nem is lép ki, van rá esély, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztik vagy kizárják a Néppártból?

Érzékelhető, hogy az EPP liberális szárnya nem szívesen van egy kötelékben velünk, de ezzel mi is így vagyunk. Ugyanakkor az EPP azért néppárt, mert sokféle árnyalata van, és ezt a sokszínűséget mi mindig tiszteletben tartottunk. Ettől függetlenül talán nem túlzás azt mondanunk, hogy

egy Fidesz nélküli EPP egy rendkívül fontos kérdésben veszítené el a markáns hangját, a biztonság és a migráció kérdésében.

Mi lehet így az Európai Néppárt jövője? Kettészakad a párt? Ki és milyen politikával tudná egységesíteni?

Az EPP megújításához erős vezetésre van szükség. Az tartósan nem fog menni, hogy az EPP egy része lényegében azt mondja, és azt csinálja, amit a baloldali és liberális pártok. Nem az együttműködéssel van gond, hanem azzal, hogy a liberális pártok stratégiai kérdésekben mennek szembe az európai választókkal. Nincs is nagy támogatottságuk. Ha az EPP nem fog ténylegesen kiállni a kereszténydemokrata értékekért, akkor majd bejelentkeznek erre a feladatra mások.

Azok után, hogy Manfred Weber is Magyarország ellen szavazott, Magyarország fogja őt támogatni a bizottsági elnöki ambícióiban?

A bizottsági elnöki jelölés egy hosszadalmas folyamat. Függ az EPP-n belüli erőviszonyoktól, az EP-választás végeredményétől és az azt követő egyeztetésektől is. Nem én döntök erről a kérdésről, de a Fidesz minden bizonnyal azt a jelöltet támogatja majd, aki képes lesz támogatni a politikánkat a meghatározó ügyekben. Mindenekelőtt a biztonság és a migráció ügyében.

Mit gondol azokról az ellenzéki képviselőkről, akik megszavazták a jelentést?

Egy „h” betűs szó jut eszembe, és itt nem a „hülyére” gondolok. 

Mit lép Magyarország arra, hogy az utolsó pillanatban behozták azt a szabályt, miszerint a tartózkodás nem számít leadott szavazatnak? 

A tartózkodások ügyében felülírták a jogszabályokat, és ez számított is a szavazásnál.

A Fidesz-delegáció ezért írásos beadványt nyújtott be az EP elnökségének. Nem ez az egyetlen példa arra, hogy a Sargentini-jelentés úgy beszél jogállamiságról, hogy közben felülírja azt. Még csak hivatalos delegációt sem küldtek Budapestre, ezen felül maguk is bevallják, hogy olyan ügyekben is állást foglalnak, amelyek nem is uniós hatáskörök. Abba már bele sem megyek, hogy olyan magyar szervezeteket tüntettek fel közreműködőként, akik erről nem is hallottak. 

A miniszterelnök a tegnapi nemzetközi sajtótájékoztatóján Nemzeti Konzultációról beszélt. Milyen témában és mikor fog indulni a következő Nemzeti Konzultáció?

Már zajlik a következő nemzeti konzultáció előkészítése, mégpedig a családpolitika ügyében. Mi a családok erőteljes támogatásával szeretnénk kezelni a népesedési problémákat, a következő hónapokban eldőlhet, hogy milyen módon. A Sargentini-jelentés elmúlik, de az ország jövőjével kapcsolatos viták velünk maradnak, és a cselekvés lehetősége is. Megyünk előre.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/135502