Felkelés

Aufstehen-mozgalom: itt a baloldali válasz az AfD-re?

2018. augusztus 17. 12:06

Új baloldali mozgalom bontogatja szárnyait Németországban: az Aufstehen (Felkelés, Talpraállás – ahogy tetszik) egy balos pártokon átívelő populista mozgalomnak, sok tekintetben pedig a jobbos populista AfD ellenoldali megfelelőjének tűnik. Az új mozgalomnak rögtön akadtak támogatói és kritikusai a német baloldalon.

A tavaly szeptemberi szövetségi választások óta újrarendeződő német pártpolitika erjedése nem áll meg: a CDU, a CSU és az AfD helyezkedései mellett most a baloldalon is új törekvések jelentek meg. A jelenleg a katasztrofálisan megroggyant szocdemek, az erősödő Zöldek és a 10 százalék körül helyben járó szélsőbal (Linke) köreiből új mozgalom szerveződik, amely újhullámos balos politikával próbál lendületet nyerni.

Az Aufstehen (fordíthatjuk Felkelésnek vagy Talpraállásnak) az elfáradt balos politikákat próbálná új inputokokkal felfrissíteni. Ehhez az elmúlt években számos nyugati ország politikáját felrázó és átalakító,

populistának nevezett új mozgalmak több jellemző üzenetét és érvrendszerét használnák fel,

természetesen balos szűrőkön keresztül.

Az új mozgalomnak egyszerre van egy atyja és egy anyja, ráadásul rögtön egy házaspárról van szó: Oskar Lafontaine és Sahra Wagenknecht, a német baloldal kissé furcsa sztárpárja gründolják épp ezekben a napokban a szeptember 4-én zászlót bontani kívánó mozgalmat.

Az 1943-as születésű Lafontaine Németország nyugati csücskéből, a Saar-vidékről származik, a hatvanas évek óta volt a szocdemek kádere és politikusa, 1985-től 1998-ig a Saar-vidék miniszterelnöke és közben 1990-ben a szocdemek végül Kohllal szemben vesztes kancellárjelöltje. Oskar Lafontaine a későbbi, schröderi időkben előbb az SPD belső kritikusa lett, majd a pártból kilépve és a keletnémet posztkommunistákkal összefogva 2007-ben létrehozta a radikális baloldali Linke pártot, ami stabil szereplővé lépett elő azóta a német politikában. Lafontaine az utóbbi években továbbra is Saar-vidéki politikusként dolgozik a szocdemektől balra eső tábor meghatározó véleményvezéreként.

Nagy harcos- és elvtársa ebben a küzdelemben a negyedik felesége, a tőle 26 évvel fiatalabb Sahra Wagenknecht, aki az NDK egykori világából kinőve képviseli a kérlelhetetlen baloldali progressziót. Wagenknecht iráni apától és keletnémet anyától származik, nagyszülei nevelték fel egy Jena melletti faluban. Ugyan a keletnémet kommunista ifjúsági szövetség tagja volt, de a rendszer utolsó évében lázadozott a kötöttségek ellen, ezért nem mehetett egyetemre. Ekkor érte azonban szerencsére őt a német újraegyesítés, az NDK megszűnése, így a kilencvenes években mégis csak egyetemre tudott menni, végül Marx Hegel-recepciójából diplomázott. És NDK-diktatúra ide vagy oda,

Wagenknecht rögtön kommunistaként folytatta a rendszerváltás után

a posztkommunista PDS és a Kommunista Platform tagjaként. De még utóbbi elvtársai körében is kiverte a biztosítékot a sztálinizmus pozitívumairól szóló kijelentéseivel, ahogy az egykori NDK rendszerét is mentegette már.

Sahra Wagenknecht

 

Most pedig Lafontaine és Wagenknecht párosa erőt gyűjt a baloldal legújabb megreformálásához. 

„A Felkelés mindenekelőtt azokat szólítja meg, akik évek óta elégedetlenek, akik úgy látják, hogy a politika nem képviseli őket” mondja Oskar Lafontaine, s e szólamokat mintha sokfelé hallottuk volna már a nyugati világ bal- és jobboldalán az elmúlt években. Wagenknecht arról beszél: az új mozgalommal a töredezett baloldalt egyesítené – ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nem új pártot akarnak létrehozni. Szerinte a jelenlegi politikával elégedetleneket kell megszólítani és meg kell újítani a jóléti szociális államot.

Lafontaine nem kerülgeti a forró kását, a rendszerkritikus jobboldali AfD jelentette kihívásokról is nyíltan beszél. Szerinte

az AfD Kelet-Németországban a munkavállalók és a munkanélküliek pártjává vált,

és „ezzel a mozgalommal az AfD további erősödését is meg akarjuk akadályozni” – fogalmaz. A veterán balos politikus szerint „az AfD nem lenne ilyen erős ma, ha a többi párt jobban figyel a társadalmi érdekekre és nem szorítanak a nyugdíjakon és a szociális kiadásokon”.

Mindhárom baloldali pártból vannak követői és támogatói az új mozgalomnak. A szocdem Marco Bülow. a Linke-párti Sevim Dagdelen és a zöld Antje Vollmer a Spiegelben közös cikkben álltak ki a Felkelés mellett. Szerintük itt van a jó pillanat, a mozgalom pedig új reményeket tud ébreszteni. Úgy látják, ezzel új témák és álláspontok kerülhetnek a nyilvános vitákba, és ez „kitörés lesz az elefántcsonttoronyból a valóságba”. 

A Linke társ-frakcióvezetője, Dietmar Bartsch szerint „jobbról folyik a kultúrharc, minden eszmét, ötletet komolyan kell venni, ami ezzel szembeszáll”. Azt reméli, ez egy lehetőség lesz a politikai baloldal erősítésére és a balos parlamenti többség megszerzésére.

Tény, hogy a három német baloldali párt a 2013-2017 közötti szövetségi parlamenti ciklusban többségben volt a Bundestagban – mégse ők kormányoztak, mert a szocdemek újra inkább a Merkel-féle CDU-val való nagykoalíciót választották, és így döntöttek hosszú szenvedés után idén is. Ezekben az években sem sikerült leküzdeni a szocdemek és a szélsőbal közötti kölcsönös ellenszenvet, ami eddig megakadályozta a szövetségi szintű koalíciós együttműködésüket. A 2017-es választáson viszont betört az országos politikába az AfD, és ezzel a három balos párt kisebbségbe szorult a Bundestagban. Nem kizárható, hogy az AfD tartós jelenléte esetén a korábbiaknál is nehezebb lesz majd a jövőben két- vagy hárompárti balos, kormányzóképes többség létrehozása szövetségi szinten.

Az Aufstehen-mozgalom egyik

fő célja tehát a balos szövetség összeboronálása,

természetesen komoly feltételekkel: Wagenknechték azt akarják, hogy az SPD adja fel a kétezres évekbeli, szerintük kilúgozott irányvonalát, és forduljanak ismét (új)balos irányba. „Ha a nyomás elég nagy lesz, a pártok a saját érdekükben is megnyílnak majd a mi ötleteink és harcostársaink felé” – reméli Wagenknecht.

A helyzet az, hogy Lafontaine-ék reálpolitikai céljai nem is tűnnek elérhetetlennek. A Cicero szerzője, Rainer Balcerowiak ír arról, hogy a Felkelés-mozgalom akár sikerrel is járhat a mai német közhangulatban. A harsány és radikális mozgalmi múlttal rendelkező Wagenknecht és társai az ideologikus kiáltványok és utópikus kívánalmak helyett immár a hétköznapi emberek problémáival akarnak foglalkozni, a fő témáik közé az adórendszer, a nyugdíjak, az egészségügy, a szegénység elleni küzdelem, az oktatás és a természetvédelem tartoznak. Klasszikus szociáldemokrata témák ezek, amik viszont karakteresnek tűnnek ebben a centrumban feloldódó, egyre inkább semmitmondó nagykoalíciós korszakban. 

A régi vágású szociáldemokrácia lesz az újdonság?

 

A posztmodern légvárépítést viszont mintha kerülnék. Wagenknecht arról beszél a Tagesspiegelnek: „A biztonság iránti vágy, az állam általi védelem nem jelent jobboldaliságot. Az a mi árulásunk, hogy ezeket az érzeteket ott hagytuk a jobboldalnak”. Szerinte

a baloldal a jövőben nem tűnhet „arrogánsnak és mindent jobban tudónak”,

mert akkor csak elzárja magát az emberektől. „Van egy kívánság a rendezett életre” – mondja, és ennek támogatása szerinte egy ősbaloldali gondolat.

Az új jobboldallal szembeni fellépés egyébként is Wagenknecht napirendjén van. „A jobboldal egy életérzést használ fel. Az emberek jogos vágyaira építenek, hogy aztán népiessé és nacionalistává tegyék őket” - mondja. A Tagesspiegel szerint a politikus beásta magát a mai új jobbos mozgalmak témájába, olvassa és hallgatja őket; és arra is kíváncsi, hogy a jobbos politizáló zenekarok milyen üzeneteket fogalmaznak meg a fiataloknak. Látja azt is, hogy az új jobboldal milyen sikereket tud elérni az interneten, a közösségi médiában. Ezért is lesz a Felkelés központi fóruma a neten.

A honlapon hétköznapi, ismeretlen emberek beszélnek videókban arról, miért elégedetlenek a mai politikával. Bajuk van a nyugdíjakkal, a családtámogatási rendszerrel, a bérekkel, és így tovább. De akad egy nyugdíjas lelkész is, aki szerint az iszlámra jobban kellene felügyelnie az állami szerveknek. 

Az első napokban a főszervezők közlése szerint több tízezren csatlakoztak már a mozgalomhoz. A vezető páros mellett többek között

a Willkommenskulturt és a korlátlan migrációt baloldali nézőpontból kritizáló

Bernd Stegemann berlini színházi dramaturg és Peter Brandt, Willy Brandt egykori szocdem kancellárnak a mai szociáldemokráciával szemben kritikus fia számítanak az új mozgalom arcainak. 

Lafontaine arról beszél: jó lenne, ha az új baloldali mozgalom magából a társadalomból indulna ki, de politikusként mit tehet? „Ne csináljunk semmit, csak tétlenül nézzük, ahogy a jobboldal egyre erősödik és átveszi a kulturális hegemóniát?” – teszi fel a kérdést. Attól tart, ha így folytatják, a három baloldali párt együtt fog alig 30 százalékot szerezni a következő választáson. Lafontaine szerint a fő cél az kell, hogy legyen, hogy a társadalmat megszabadítsák a „kapitalizmus diktatúrájától”.

Társa, Wagenknecht is ismert volt eddig a kapitalizmus-ellenességéről, és továbbra is kiáll a neoliberális törekvések ellen. Szerinte a gazdaságnak szolgálnia kell az embereket, és decentralizált, „kreatív szocializmust” kell teremteni.

Az új szervezkedés persze nem hagyja hidegen az eddigi aktorokat sem a baloldalon. A hárompárti támogató hangok mellett a kritikák is rögtön megjelentek. A Jungle World újbalos lap szerzője szerint például

a Felkelés nem az AfD és a Pegida-mozgalom ellensúlya, hanem pont azok kiterjesztése lesz

a baloldali közeg felé. Ivo Bozic szerint Wagenknecht kapitalizmus- és elitellenes szólamai leginkább a populisták és összeesküvéselmélet-hívők kijelentéseire hasonlítanak. 

Pegidások Münchenben

 

A Jusos ifjúszocdem szervezet a közlésük szerint „nem különösebben eufórikus” az új mozgalommal kapcsolatban, és vezetőjük, Kevin Kühnert Wagenknechttel kapcsolatban azt mondja, egyes személyek integráló hatásúak, „mások kevésbé azok”. Emellett az ifjú zöldek köreiben sem repesnek az újabb mozgalom gondolatáért.

A Felkelés-mozgalom szeptember 4-én bont zászlót. Ugyan nem terveznek párttá alakulni, de a német nyilvánosságot és különösen a három balos párt politikáját nagyon is alakítani akarják. 

A legnagyobb kérdés az lesz, hogy a német társadalomban, ezen belül is a hátrányosabb helyzetű, elégedetlen rétegek köreiben, valamint az eddigi mainstream politikával szemben kritikus fiatalok körében lesz-e nyitottság az új, balos mozgalom iránt. Vajon az AfD-re és az elmúlt évekbeli balos politikákra reflektálva össze lehet-e hozni egy a társadalmi elégedetlenségre, a németek mindennapi kérdéseire és kétségeire friss, karakteres, de még nem szélsőséges balos, szocdem javaslatokkal válaszoló mozgalmat, ami ráadásul egyszerre lenne három eddigi párt gyűjtőmozgalma és egyben azok meghaladója? És az is fontos kérdés, milyen külpolitikai nézeteket fog képviselni

a keményen antikapitalista, Amerika-ellenes, alapvetően EU- és NATO-kritikus, ellenben oroszbarát német szélsőbalból kinövő

új mozgalom.

A következő 1-2 év németországi politikai vitái és tartományi választásai megmutatják majd, mennyire lesznek nyitottak a német választók a baloldali újhullámra.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/134349