Gender, zsandár, Jeanne d’Arc

2018. augusztus 14. 07:07

Szűcs Zoltán Gábor
Mérce

Az extrém ideológiai álláspont nem attól extrém, hogy hülyeség (bár én nem értek vele egyet), hanem attól, hogy nincs benne helye más megfontolásoknak.

„Az egyik, röviden extrém ideologikus álláspontnak nevezhető megközelítés nagyjából azt jelenti, hogy a kérdést elsősorban, sőt, szinte kizárólag értékalapon ítéljük meg. Ezt az álláspontot képviselik a társadalmi nemek tanulmányok képzés azon üldözői, akik »genderideológiáról« delirálnak a kormánymédiában, de ezt képviseli a KDNP is, amely már évek óta kereszteshadjáratot vív a szak ellen, illetve ez illik bele a kormánypropagandába is, mert a »genderizmus« egy ideje már egyike a világméretű sorosista összeesküvésnek ebben a kormányzati propagandamocsokban.

Innen nézve a társadalmi nemek tanulmányok szak egy tudománynak álcázott balos, a nyugati-keresztény civilizációt, a hagyományos nemi szerepeket aláásni akaró ideológia, amely ellen ideológiai önvédelemből, saját értékeik védelmében kell fellépniük azoknak, akik ezt az álláspontot képviselik.

Megjegyzem, extrém ideologikus álláspontot képviselnek azok is, akik a szakot azért védik, mert a nők, az LMBTQIA közösségek tagjainak szisztematikus társadalmi elnyomása elleni harc fegyvereként tekintenek erre a szakra.

Az extrém ideológiai álláspont nem attól extrém, hogy hülyeség  (bár én nem értek vele egyet), hanem attól, hogy nincs benne helye más megfontolásoknak.

A másik, mérsékelt ideologikus álláspontot a jelek szerint a kormány radikalizálódását egyre kényelmetlenebbül figyelő konzervatív értelmiségiek látszanak képviselni, akik szerint a társadalmi nemek tanulmányok egy bevett társadalomtudományi terület, nemzetközileg elfogadott és bár nem feltétlenül értenek egyet azoknak az embereknek az értékrendjével, akik nagy számban előfordulnak e szak körül (azért nincs konzervatív, aki ne látná ezt lelke mélyén gyanúsan liberális-baloldali fészeknek), de úgy gondolják, hogy a tanszabadság és az egyetemi autonómia olyan értékek, amelyeket egy ideológiai kereszteshadjáratot vívó kormánnyal szemben is meg kell védeni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/134175