Néhány szó a gender ürügyén

2018. augusztus 14. 12:04

Gágyor Péter
Mandiner

A genderelméletek és -kutatások nem a kereszténydemokrata világkép hirdetőivel szemben bevethető neoliberális csodafegyvert jelentik.

Őrmester: Nyeregbeee!
Közlegény: Jelentem, nincsenek lovak.
Őrmester: Ki kérdezett? Nyeergeeelj!”

 

Az eredendően sosem elég alaposan tájékozott tollforgató – ellentétben a pillanat kínálkozó vulgaritását kiélő kommentelőkkel – jobban teszi, ha utánanéz, -lapoz és -olvas a különös és kényesebb fogalmak jelentésének, értelmezésének.

Nem is csupán amiatt, mert olvasni könnyebb és kockázatmentesebb, mint írni és publikálni.

Akinél ez mégis fordítva működik, ott eleve baj van.

Hiszen még a publicisztikai jellegű írásaink (naplóiban, publicisztikai jellegű köteteiben) talán legnagyobb magyar nyelvű művelője, Márai Sándor is a napi olvasás kihagyhatatlan gyakorlatát ajánlja önmagának és kollégáinak. És ez megszívlelendő. Még akkor is követendő módszer volna, ha manapság már a leírt szó kevésbé vésődik az emlékezés virtuális kőtábláiba, mint ez civilizációnk korábbi ideiben feltételezhető volt. A felelősség marad, még névtelenül is megmarad.

Európai eszmetörténetünk folyamán elegendő elriasztó példa gyűlt össze, ha kiragadjuk a liberális gondolat átplántálódását a brit társadalomból a francia viszonyok közé. Míg az angolszász társadalmakban a mértéktartó társadalmi fejlődés jellegzetes kísérőjelensége, sőt koordinátora volt a liberális gondolat, a kontinensen a hatása a saját ellentétébe fordult, utópiákat, káoszt és francia földön jakobinus vérengzést idézett elő.

A veszedelmes ideológiai árnyékából hatalmas pusztításokat tápláló eszmék képviselői (Marx, Lenin, Mao és a többiek) bújtak elő, fertőzték és irtották századokon át Kelet-Európa, Oroszország, Kína, Kambodzsa és más országok lakosságát. Majd e téveszmerendszer földrészeket testi-lelki nyomorúságba döntve terjedt egyre… és ma is uralkodnak elriasztó maradékai például Észak-Koreában, Venezuelában. És fáradhatatlan motívumai még most is jelen vannak, sőt, veszélyes vírusként betokosodva lappanganak, identifikálhatóan kísértenek a világ demokratikusnak feltételezett országaiban is. Pedig tételezzük fel: Hume, Locke, Burke eszméi „esetleg” minden célzatos rosszindulat nélkül csupán „kisiklottak, félreértelmeződtek” a radikális közvetítők Voltaire, Diderot, Rousseau jelentős szellemi teljesítményei mellett és által.

Viszonylag rövid idő alatt alakultak át a jobbító szándékok a szabadelvűségből diktatúrává.

A jakobinus „eszmék” Franciahonban átmenetileg győztek, félresöpörtek vallást, naptárat – igen, a múltak akarták végkép eltörölni. És eljutottak a néptömegek közé. Hatottak a gyakorlatban is a Bastille közbörtön ma is hagyományosan megünnepelt lerombolásától a jakobinusok kölcsönös kivégzésein keresztül a népirtás maradandó jelképéig, Vendée-ig. Ennyit hozott a szavak félreértelmezésének a diadala. Bár e néhány mondatban szélsőségesnek tűnhet ez a folyamat, viszont jelzi, hogy a „törés” lényege elsősorban az eszmék, fogalmak félreértésén, félreértelmezésén (tájékozatlanságon, tudás hiányon és a tömegek műveletlenségén) alapul.

Vagyis ahelyett, hogy megismernénk, tisztelnénk, értékelnénk az eszméket jelképező fogalmak üzeneteit, átváltunk előítéletes, „jelszavas”, végletes gondolkodásba és zsigereinkből ítélkezünk felettük.

Mai hétköznapjainkban a média sajnos erre a jelenségre rímel rá. És a jelenünk borús képet tár elénk: 

a kátyúból nem látszik a táj, nincs horizont.

Így bánunk a genderrel, genderekkel is, mert mintha kollektív tudatunkban nem csak egyfajta gender volna, hanem többféle is akad. Ezért jobb, ha előzetesen biztonságból legalább kettőt megkülönböztetünk.

A balliberális oldalra nem sorolható Kopp Mária is kiállt a gender mellett: „Lényeges, hogy a kereszténység egyáltalán nem azonos egy konzervatív állásponttal. Nagyon veszélyesnek tartom, amikor konzervatív egyházi körökben a gender ügyet elítélendő dolognak tekintik. Jelenleg kurzusokat tartok, mert föl kell készíteni a fiatalokat az új helyzetre, arra, hogy mit jelent a férfi és a női szerep a mai világban – a genderkutatás erről szól. Az igaz, hogy vannak szélsőséges körök, amelyek próbálják más területre fókuszálni a kutatást, mondjuk a homoszexualitás propagálására, de ez szűk kisebbség”.

A Kopp Mária gondolataira is hivatkozó Bagdy Emőke sem veti el a gendert mint tudományos megközelítést, módszert. Viszont kritizálja a „szélsőséges köröket”, a divatos, tudománytalan genderkedést. És Bagdy Emőke sem sorolható a balliberálisokhoz. „Ebben a nagyon érdekesen alakuló világban az esélyegyenlőség szellemében nagyon messzire jutottunk a hagyományos férfi- és női szerepektől, súlyos határsértéseket követtünk el.  Olyan biológiailag megalapozott dolgokra mondunk nemet, amelyek automatikusan, reflexesen kifejlődtek férfiban és nőben, mert mindenek fölé helyezzük a gendert, a társadalmi nemet azzal, hogy majd mi eldöntjük, hogy melyik nemhez tartozunk, és tesszük mindezt azért, mert ezt is az emberi szabadságjoghoz tartozónak véljük”.

Bencsik Gábor szerint sem ütközik a gender a tudományos és politikai világképünkkel, sőt, még a vallásosságunkkal sem. Sok fontos és hasznos tudományos megközelítést jelenthet, változó világunkban például a hagyományos családi értékeink társadalomba illeszkedésének kérdéseiben, vagyis a változó jelenünkben a változó társadalmi szerkezetekben.

Feltételezhetjük tehát, hogy a genderelméletek és -kutatások

nem a kereszténydemokrata világkép hirdetőivel szemben bevethető neoliberális csodafegyvert jelentik. 

Önreprodukcióra már évtizedek óta képtelen földrészünkön valóban szükség volna olyan (nevezzük akár gendernek) tudományos kutatásokra, amelyek a nő, a család és a férfi társadalmi szerepének változásaira, a női egyenjogúság-egyenértékűség ütközésére, az anyaszerep kiteljesedésére vonatkoznának.

Van azonban a másik gender-mozgalom. Elég ha beleolvasunk egyes válogatott tematikus listákba.

És nem sorolom a napi sajtóban rémhírként ható különleges névmás gondokat, a kamaszkori hormonkezeléseket a született férfi-női identitással szemben, a többtucatnyi választott identitást és az egyéb gender-abszurditásokat. Alaposabb elemzéssel szolgálhat Szilvay Gergely. „A szociálpolitikák vizsgálatával sincs baj, ahogy az is dicséretes, ha egyenlő munkáért egyenlő fizetés jár (bár egyáltalán nem biztos, hogy ez ügyben rosszul állunk, csak a tétel hangoztatói rossz helyen vizsgálódnak), nagyszerű a részmunkaidős távmunka lehetősége is, meg a szülés- és családbarát munkahely. .. vannak közös pontok, ahogy Kopp Mária munkássága is mutatja.” 

Az eltúlzott gender-jelenségek tévelygéseikben felidézik a korai liberalizmus esetének kezdeteit a francia jakobinusokkal.

Megemlíthető a gender témával kapcsolatban még a kommentek, bulvárjellegű cikkek olykor nyomdafestéket alig tűrő, zsigeri üzenetei. Megemlíthetők, bár nem érdemelnek elemzést, mint ahogy a kocsmai afférok sem méltóak arra, hogy azokat a krónikák megörökítsék. Végül is magánütközetek vagy fontoskodások ezek, s amennyiben mégis válaszol a kipécézett partner, felidézik a játszóterek homokozóinak viszályát („enyém a vár – tiéd a lekvár” – tehát a félrelöklek), e műfajban is méltatlan agresszivitását.

Amin mindenképpen el kellene gondolkodnunk, az a szavak és fogalmak felületes kezelése, gyakori (talán tudatos?) félreértelmezése, majd jelszavakba közhelyesítése és végül elutasítása.

Az elutasítás. a megvetés mind a jobboldali, mind az ellenzéki publicisztika univerzális fegyvere.

Ez azonban önpusztító fegyver, talmi pillanatnyi győzelmekhez vezet pusztán. Távlatilag így eleve értelmetlen: csökkenti, sőt rögeszmecserévé degradálja a társadalmi párbeszédet, aminek eleve csak annyiban lehet értelme, ha vitáinkban ellenkező véleményeket ütköztetünk. Ilyen vitákat félreértett, félreértelmezett szavakkal képtelenség folytatni.

Ilyenkor bizony visszasüllyedünk abba a bizonyos kátyúba, ahonnan nem nyílik kilátás, ahonnan közhelyeink rabságában pusztán csak önmagunkat is meggyőzve elképzeljük, amit nem ismerünk, s amit ezért olyan szívesen elutasítunk. Logikánkat ilyen esetekben heves pártos szenvedéllyel, felfokozott hangerővel, vulgáris megfogalmazásokkal és megjátszott magabiztossággal helyettesítjük.

A polkorrekt alkalmazása az ideologikus gondolkodás kényszerének a (mellék-) terméke. „Az ideológiára nincs ellenszer, mert éppen azoknak a kognitív képességeknek a terméke, amelyektől értelmesek vagyunk. ... Többféleképpen is képesek vagyunk cselekedni, más-más eszközzel, céllal és melléktermékkel” – mondja Steven Pinker.

A „polkorrekt” kommunikáció kényszere a valóságban devalválja fogalmaink, eszméink eredeti jelentését. Már Edmund Burke is bírálta Franciaország ilyen irányú, korabeli polkorrekt eufemizmusait a jakobinus forradalom idején: „A nyelv teljes eszköztárát szolgálatba állítják, hogy szinonimákat és körülírásokat találjanak a mészárlásokra és a gyilkosságokra. Semmit nem neveznek a nevén. A mészárlás hol zavargás, hol forrongás, hol túlkapás; hol pedig a forradalmi hatalom túlhajtott gyakorlása” .

Sajnos a jobboldali publicisztika néhány művelőjének is sikerült a polkorrektre válaszoló tükörreflexeivel megvető mázat kevernie többek között az ateizmus fogalmára anélkül, hogy akár statisztikailag utána számolt volna a jelentős személyiségek (tudósok, művészek, gondolkodók, sőt, Nobel-díjasok) között az ateisták nem csekély arányára.

A felvilágosodás, liberalizmus fogalma sem járt jobban, gyakran pestises értelmezést kaphatott… Pedig ha csak vázlatosan végiggondoljuk a nemzeti mozgalmaink „felvilágosultjait, liberálisait, ateistáit”,

rögtön hitelüket vesztik a felületes, mindent elutasító értelmezések.

És most a gender került sorra. Hogy kell-e e témakörre tanszék, azt a szakemberek jól vagy rosszul döntsék majd el. A veszély a félreértelmezett fogalmak eltúlzottan intenzív média-körforgásában rejlik. És végül is teljesen mindegy, hogy a műveletlenség vagy a túlzott megfelelni vágyás, pártos lojalitás szándéka a mozgatója ezeknek a kényszereknek, döntéseknek. Mert mindenképpen hossz távú szellemi vakságot eredményeznek, akár hetedíziglen.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/134191