Kezd körvonalazódni: ők már biztosan Trump európai szövetségesei lehetnek
Rövidesen mindenre fény derül.
Történelmi vereség felé halad a svéd baloldal, a hagyományos jobbközép-liberális erők is csak szenvednek. Vélhetően egy párt lehet csak nagyon boldog a szeptemberi választások után: az Orbán Viktort példának tekintő, bevándorlásellenes Svéd Demokraták. Körképünk a kormányalakítási válság felé rohanó Svédországból.
Adott egy korábban marginális, sokszor lenácizott és szélsőjobboldalinak bélyegzett párt, egy óriási méreteket öltő bevándorlási hullám és egy erre megnyugtató válaszokat adni képtelen politikai elit. Ismerős lehet a forgatókönyv: mind Ausztria, Németország és Olaszország példája is mutatja, hogy hogyan képes megerősödni, és akár kormányra kerülni a főként a migrációpárti baloldaltól elcsaklizott szavazatokkal
A sors különös játéka, hogy a nyugaton végigsöprő újjobboldali hullám legújabb állomása Svédország lehet: az a Svédország, mely évtizedeken keresztül volt a szociáldemokrata jóléti modell bezzegországa, az a Svédország, melyet sokan csak „humanitárius szuperhatalomnak” becéznek, és végezetül az a Svédország, mely a világon a harmadik legtöbb menekültet fogadja be, ezáltal évről évre több tízezer fővel nő a népessége.
Az országban ugyanis az elmúlt nyolc évben gyakorlatilag a semmiből emelkedett ki a Svéd Demokraták (SD) nevezetű párt, mely az elmúlt időben a migrációs válság farvizén felemelkedve komoly esélyekkel pályázik arra, hogy a szeptember 9-i svéd parlamenti választásokon a legnagyobb párttá váljon. De a jobboldal helyzete nem ilyen egyszerű: hiába válhatnak a legnagyobb párttá, a Jimmie Åkesson-vezette párttal minden más szervezet kizárja az együttműködést. A svéd parlamentben, a Riksdagban Orbánt magyarul is méltató SD nélkül ugyanakkor egy többségi kormány megalakítása szinte lehetetlennek tűnik. Mi lesz tehát így Svédországgal? Körképünk.
(Borítóképünkön: Jimmie Åkesson, a Svéd Demokraták vezetője a párt kék-sárga virágos molinója előtt.)
***
Százéves trend szakadhat meg
Legyünk őszinték: valójában a Svéd Demokraták nélkül egy svéd választásról szóló elemzés semmilyen meglepetéssel nem szolgált volna, ezáltal végtelenül unalmas lenne: az országban 1914 óta a Szociáldemokraták a legerősebb párt, kormányalakításukat pedig csak az időről időre összeeszkábált, többpárti liberális-jobboldali koalíciók tudják megakadályozni. Az első hatalomátvételük – 1917 – óta megszervezett 30 parlamenti választásból csak 7 esetben nem született szociáldemokrata vezetésű kormány. A párt szavazati aránya 1932 és 1988 között sosem esett 40 százalék alá, és végtelen dominanciája a politikai életben csak az új évezred kezdete után kezdett alábbhagyni.
Multikulturalizmus a gyakorlatban: a svéd zászló mögött a háttérben Szomália zászlaja tűnik fel.
A migrációs válság például alaposan megkeverte a kártyákat: A svéd társadalom toleranciája az etnikai, szexuális és egyéb kisebbségek iránt igen közismert, ám a tízmilliós országra 2015-ben rászabaduló több mint 160 ezer menedékkérő még az őslakosok között is komoly kérdéseket vetett fel: közismert, hogy népességszámra vetítve ide még Németországnál is több migráns érkezett, a 2011-ben a liberális-jobboldali koalíció által átnyomott liberalizált bevándorlási törvényeknek köszönhetően sokan maradhattak is.
2015 őszére a szociáldemokraták stabilan 30 százalék fölötti bázisa látványosan bezuhant, és a Svéd Demokraták 15 százalék fölé csak alkalmanként jutó tábora hirtelen 25 százalék környékére ugrott, ezzel beérve a kormánypártot. Hogy mi is vezetett ide? Sokan még a liberális és szocdem szavazók közül is úgy érzik, országuk az elvárhatónál többet vállalt magára a 2015-ös krízisben. És ha még maguktól a bevándorlóktól nem is idegenkednek, a svédeknek talán a
könnyű ugyanis látni, hogy a Közel-Keletről beözönlő tömegek integrációja finoman szólva is komoly társadalmi problémákat vet fel, és komoly terhet ró a jóléti állam intézményeire is.
Csak kerülgeti a migrációs témát a hagyományos elit
A jóléti modellt voltaképpen felépítő elit pártjain nem segít az sem, hogy a „szélsőjobbos”-címkétől való félelemből, vagy a politikai korrektségtől vezérelve leginkább csak kerülgetik a bevándorlással kapcsolatos problémákat. Eközben a már fentebb is említett Svéd Demokraták a az ilyen formaságokat sutba vágva álltak bele a migráció negatív következményeinek taglalásába. Ők úgy vélik, a jelenlegi helyzet mellett csak idő kérdése, hogy egy terrortámadás rázza meg az országot, miközben szerintük a svéd elit és a média egyszerűen elhallgatják a migránsok által elkövetett bűncselekményeket a politikai korrektség és a nyitott határok politikájának jegyében.
Stefan Lövfen szociáldemokrata miniszterelnök.
Ráadásul úgy tűnik, az SD képes könnyedén leuralni a közbeszédet jobban érdeklő, migrációs témát: hiába ágálnak ugyanis a párt tagjai a média és az establishment közös hallgatásáról, az újságok címlapjai tele vannak a migrációs hátterű, leszakadt göteborgi, stockholmi, vagy malmői külvárosokból érkező sztorikkal, melyek többnyire passzolnak az SD által hangoztatott Svédország-képhez is. Eközben hagyományos pártok pedig többnyire hallgatnak, vagy hímhámolnak a problémákról.
A szocdemek például úgy nyilatkoztak a migráció és a bűnözés növekedésének lehetséges kapcsolatáról, hogy lényegében nem mondtak semmit: „nyilvánvalóan vannak problémák szociálisan hátrányos helyzetű területeken, és a leginkább hátrányos helyzetű emberek migrációs hátterűek. Tehát egyszerű lenne átvenni a jobboldal narratíváját, és a migrációra kenni az erőszakot”, mondta még a Politicónak a párt frakcióvezetője, érzékeltetve, hogy pártja nem ezen megoldást támogatja. Anders Ygeman ehelyett inkább az elmúlt évtized liberális-jobboldali kormányait hibáztatta, akik szerinte szélesítették a gazdagok és a szegények közötti szakadékot.
A 2006 és 2014 között kormányzó jobbközép Mérsékelteknek persze bőven van magyaráznivalója a migrációs helyzettel kapcsolatban: éppen ők voltak ugyanis azok, akik 2011-ben liberalizálták a bevándorlási törvényeket, a párt jelöltje pedig arra szólította fel a svédeket, hogy
„nyissák meg a szívüket” a bevándorlók előtt.
Ezen politika manapság már népszerűtlen mivolta miatt a Mérsékeltek viszont egy tavaly októberi kongresszusokon döntöttek arról, hogy keményebb retorikát fognak alkalmazni a bevándorlással kapcsolatban, mely ideig-óráig még a támogatottságukon is meglátszott.
Nem, nincs polgárháborús helyzet Svédországban
A közhiedelemmel ellentétben ugyanakkor fontos leszögezni: Svédország nem fordult káoszba, a jóléti rendszer pedig továbbra is működik. A magyar jobboldali-kormánypárti média pedig sokszor leegyszerűsítően, és nem a teljes képet láttatva azt próbálja bemutatni, mintha Svédország egy migránsok tömegei által szétzúzott, bukott állam lenne. A migráció és a bűnözés kapcsolatáról lehet, és kell is beszélni, de polgárháborús állapotról nem igazán van szó: 2017-ben a tízmilliós országban csupán 113, 2016-ban 106 gyilkosság történt, ez pedig a szintén tízmilliós Magyarország adatainak körülbelül felét teszi ki.
Svédországnak ennél jobban kell teljesítenie: a hajléktalanságra hívja fel a figyelmet a fenti festmény a stockholmi metróban.Komolyabb problémákat látunk viszont a szexuális bűncselekmények területén: 2013-ban még a Svéd Bűnügyi Felmérés adatai alapján a népesség 0,8 százaléka vallotta magát szexuális bűncselekmények áldozatainak, ez az érték viszont 2016-ra 1,7 százalékra nőtt: ez azt jelenti, hogy a teljes népességben 174 ezer ember volt kitéve ilyen bűncselekményeknek, köztük nemi erőszaknak és egyéb visszaéléseknek – kérdés, hogy ezen esetekben milyen a migrációs háttérrel rendelkező elkövetők aránya.
Stefan Löfven szociáldemokrata kormánya viszont a gazdasági növekedésért és a munkanélküliség csökkenéséért megérdemel egy kis vállveregetést: a gazdaság immár 3 százalék fölötti növekedési adatokat produkál – ami valljuk be, Svédország fejlettségét nézve nem rossz adat –, a munkanélküliségi ráta pedig tízéves mélyponton, 5,9 százalékon áll. Halkan jegyezzük meg, hogy ez nemcsak Magyarország 4 százalék alatti értékéhez képest tűnik magasnak, hanem a térség többi országa, mint Dánia és Norvégia is alacsonyabb adatokkal büszkélkedhet. Itt ütközik ki viszont a svéd jóléti modell válsága, melyből sok bevándorló a jelek szerint igyekszik hasznot húzni: a nem európai migrációs háttérrel rendelkezők körében 2016-ban 36,9 százalék volt a munkanélküliség, ez pedig csak azóta tovább romolhatott.
Ugyanis Svédország nem összeszerelőüzem: csupán az állások 5 százalékához elegendő egy középiskolai diploma, az Irakból és Szíriából érkező migránsok pedig sokszor még ezzel sem rendelkeznek – nem is beszélve a svéd nyelvtudás hiányáról, mely tovább nehezíti számukra a beilleszkedést.
Vannak tehát biztató jelek, de könnyen kivehető: ha a trendek így folytatódnak,
egy leendő kormánynak pedig nemcsak a migrációval, de számos egészen komplex problémával szembe kell néznie: például a növekedés fenntartásával, a régiós szinten is elfogadható munkanélküliségi ráta elérésével, a bűnözés és a problémás városrészek problémáinak megoldásával, valamint a őslakosok és a migrációs hátterűek közötti szakadék kiegyenlítésével is.
A középjobb veszítheti a legtöbbet
Leendő kormányról ugyanakkor csak erősen elméleti szinten beszélhetünk: jelenleg a dolog úgy áll, hogy Svédország egy választási patthelyzet felé rohan, ahol sem a jelenleg kormányzó szociáldemokrata-zöldpárti koalíciónak (kiegészülve a szélsőballal), sem a jobbközép-liberális tömörülésnek nem lesz többsége a svéd parlamentben, a Riksdagban a Svéd Demokraták nélkül. Egy dolog ugyanis a választási győzelem, a kormányalakítás viszont már egészen más: jelenleg a közvélemény-kutatások szerint a Szociáldemokraták 25-27 százalékon állnak, a Mérsékelteket 20 százalék környékére mérik, a Svéd Demokratákkal pedig még a közvéleménykutatók sem tudnak mit kezdeni, de többnyire 16 és 23 százalék közé saccolják őket.
Svéd pártok és trendek: Szociáldemokraták (piros), Mérsékeltek (világoskék), Svéd Demokraták (sárga), Baloldal (vörös), Centrumpárt (sötétzöld) Zöld Párt (világoszöld), Liberálisok (kék), Kereszténydemokrata Párt (sötétkék), és végül a Feminista Kezdeményezés (pink)
Azt már lényegében minden parlamenti párt többször is nyomatékosította, hogy a Svéd Demokratákkal nem hajlandóak koalícióról még csak tárgyalni sem, 20-25 százalékos eredményekkel viszont a Mérsékeltek és a Szociáldemokraták még szövetségeseikkel együtt sem rendelkeznek majd a 175 fős többséggel a Riksdagban.
Éppen ezért sok múlik majd a kisebb koalíciós partnerek teljesítményén, melyből inkább a jobbközép szövetség kerülhet ki vesztesen: könnyen lehet ugyanis, hogy hosszú idő után először a kereszténydemokraták a 4 százalékos küszöb alá zuhanva kiesnek, és a Liberálisok is a bejutási küszöb környékén billegnek. Így a Mérsékeltek két fontos partnert is elveszthetnének, és csak a Centrum Párttal tudnának együtt dolgozni. A szocdemek szövetségeseinek parlamenti részvétele eközben biztosabbnak tűnik, mind a radikális Baloldal, mind a Zöldek stabil bejutók, de a jelenleg is kisebbségben kormányozó Stefan Löfven még így is csak álmodozhat az áhított 175 főről – megint más kérdés, hogy Svédországban nagy hagyománya van a kisebbségi kormányoknak, akik többnyire fontos ügyekben a parlamenti ellenzék szavazataira is tudnak támaszkodni.
Ki nevet a végén?
A legvalószínűbb forgatókönyvnek épp ezért pont a kisebbségi kormány megalakítása tűnik, ám a szocdemek jelenleg azzal riogatnak, hogy a választás után a Mérsékeltek összeállhatnak a Svéd Demokratákkal. A jelek szerint pedig a jobbközép pártnak ezen kívül nem sok esélye mutatkozik a hatalom visszaszerzésére az egyébként történelmi mélypont felé rohanó baloldallal szemben.
Riksdag: a svéd törvényhozás belülről.Ebben a patthelyzetben pedig hiába tudják a Svéd Demokraták, hogy nem fognak tudni egyedül kormányt alakítani, egyedül ők örülhetnek: egyrészt, a munkásosztálybeli szavazók megnyerésével gyengíthetik a szocdemeket, másrészt, átvehetik az irányítást a svéd jobboldalon. De a harmadik szempont talán ennél is fontosabb: egyszer s mindenkorra
és a svéd politikai élet megkerülhetetlen szereplőivé válhatnak.
A jelek szerint pedig ennek a Jimmie Åkesson-vezette pártban nagyon is tudatában vannak: Paula Bieler, a párt szóvivője például elismerte, hogy az önálló kormányalakításnak jelenleg nincs valóságalapja, ugyanakkor kiemelte, „ha a többi párt ilyen gyengén végzi a dolgát, mint eddig...akkor biztosan van esélyünk a legnagyobb párttá válni”. „Még ha nem is tárgyalnak velünk közvetlenül egy hagyományos koalícióról, tudatában lesznek a hatalomnak, amellyel rendelkezünk” – szögezte le Bieler.
A hagyományos eliteknek tehát Svédországban is van félnivalójuk, a helyzet számukra pedig egyáltalán nem mutat jól: nehéz ugyanis elképzelni olyan forgatókönyvet, mikor az SD ignorálásával bármely pártszövetség önálló kormányt tudna alakítani, sőt, Åkessonék megerősödésével még az is kérdésessé vált, hogy lesz így működőképes kormánya az országnak. A hagyományos pártokon belül jelentkező bénultságot pedig a szocdemek frakcióvezetőjének, Anders Ygemannak a kommentje remekül írja le: „Őszintén szólva, a Svéd Demokratákon kívül a közvélemény-kutatások senkinek sem mutatnak jól”.