Róháni: Teherán nem tárgyal nyomás alatt

2018. augusztus 7. 08:47

Szankciók idején nem lehet tárgyalni – jelentette ki kedden Haszan Róháni iráni elnök.

Az iráni elnök értelmetlennek minősítette a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, miközben Washington bejelentette, hogy hétfő éjféltől újra hatályba lépek az Irán elleni amerikai szankciók.

Mi mindig a diplomácia és a tárgyalások mellett vagyunk... de a tárgyalásokhoz jóhiszeműség kell – mondta az állami televízióban közvetített reagálásában Haszan Róháni elnök.

Az Egyesült Államok újra érvénybe léptette az Irán elleni büntető intézkedéseket, és kilépett az Irán nukleáris programjának befagyasztásáról 2015-ben több más hatalommal közösen elfogadott megállapodásból, és most tárgyalni akar – fejtette ki.
„Őrültség" a tárgyalásokat és a szankciókat összekötni egymással – mondta, és feltette a kérdést, hogy miként állíthatják így az amerikaiak, hogy méltóak a bizalomra.

Szankciók idején nem lehet tárgyalni – jelentette ki Róháni, és emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok „nem teljesítette a vállalt kötelezettségeit, és kilépett a nemzetközi megállapodásokból".

Ha összefogva dolgozunk, az Egyesült Államok nagyon hamar megbánja a tettét, és hónapok alatt kudarcra ítéljük a szankciókat – jelentette ki magabiztosan az iráni elnök.

A Washingtonban hétfőn kiadott elnöki nyilatkozatban Donald Trump leszögezte: Washington „politikája az iráni diktatúra a terrorizmust támogató, a Közel-Keleten és másutt folytatott  agressziójának világos értékelésén alapszik". 

A közleményben Trump megismételte korábbi álláspontját, miszerint a 2015-ben kötött nemzetközi egyezmény, amely Irán nukleáris programjának befagyasztásáért cserében feloldotta a szankciókat, „szörnyűséges, egyoldalú megállapodás" volt.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/133855