Whisky – az égetett szeszek plebejusa

Jó ideje nem értem a whisky iránti rajongást. Miért iszik gabonaszeszt bárki is a világon, amikor gyümölcsből készült pálinkát is ihat? A whisky jelképe annak, hogy az egyszerű emberek mennyire megvezethetőek jó marketinggel. Hogy mennyire egy életérzés megszerzésére törekszenek és nem arra, hogy valódi minőséget kapjanak a pénzükért.

Időnként kénytelen vagyok elszenvedni a legkedvesebb barátaim társaságában is azt, hogy whiskyt isznak. Igazából nem is az zavar, hogy kéjesen szürcsölik az égetett szeszek plebejusát – mindenki attól részegedjen meg, amiben kedve telik. Az az áhítat, amivel a whiskyre tekintenek, az képeszt el minden alkalommal. Jelentést, szellemiséget tulajdonítanak neki, szép tulipános pohárba öltöztetik,

A világ népeinek egyszerűbb lelki alkattal megáldott tagjai bedőltek a marketingnek. Ez persze az angolszász népek leleményén múlott, amire picit irigy is vagyok. Képesek pénzért árulni a világ legalávalóbb szeszét úgy, hogy közben a vevő tulajdonképpen egy életérzést, egy vágyott imázst vásárol meg. Ehhez csak arra volt szükség, hogy megfelelő imázst építsenek a terméknek, egy aurát vetettek köré, mintha nem rossz ízű gabonaszesz lenne, hanem valami nemes, valami míves dolog lenne.

Meggondolatlanul majdnem a dohányzáshoz hasonlítottam a whiskyivást mint rettenetes szokást. A dohányzás azonban sokkal indokoltabb és érthetőbb, mint a whisky iránti rajongás. Időnként magam is rágyújtok. A cigarettának ugyanis nincs alternatívája: néha egyszerű lelki szükséglet, kell, mint egy szertartás kelléke. Arról nem is beszélve, hogy Karády Katalin és Humphrey Bogart után, akik olyan elegánsan szívták a cigarettát, nem tehetünk mást, rá kell gyújtanunk alkalomadtán.

Azonban a whisky helyett bármikor ihatunk tisztességes szeszeket is, ezerfélét.

A whisky a szegénység szimbóluma. Nem azért főztek szeszt gabonából a Brit-szigeteken, mert az arra éppen a legalkalmasabb. Azért esett a gabonára a választás, mivel nem volt másuk, csak az volt kéznél. Ha lett volna szegény íreknek, angoloknak vagy skótoknak egy vödör szilvájuk, barackjuk vagy körtéjük, azt gyorsan megették volna, nem főztek volna belőle semmit.

illetve az, hogy a gyarmati területeken az angolok ezzel a szesszel felütve itták a vizet, mivel kiváló a baktériumölő hatása. Azaz nem azért fogyasztották, mert olyan nagyon jó, hanem mert a világ távoli részein nem lehetett megbízni az ivóvízben. Korábban – és talán a mai napig is – az angolok is szívesebben itták, isszák a spanyol sherryt, mint a saját italukat.

A magyar emberek whiskyrajongását végképp nem értem. A pálinka hazájában hogyan képes bárki whiskyt inni? Ez pontosan olyan, mintha anyu főztje helyett párizsit ennél, ráadásul kenyér nélkül.

A pálinka a gazdagság szimbóluma: annak a jele, hogy annyi jutott minden jóból, hogy bőven futja arra is, hogy egy részét csodás dolgok megalkotásának áldozzuk. A magyar emberek minden szezon elején ettek eleget minden gyümölcsből, a maradékot eltették kompótnak, lekvárt és pálinkát főztek belőle. És nem csak egyfajta gyümölcsből, hanem gyakorlatilag az összesből. Még olyan korszakos zseni is akadt, akik rájöttek, hogy a drága dióból is lehet pálinkát főzni. Isten áldja meg holtában is az ilyen géniuszt!

Amikor whiskyt iszogató, jobbágy lelkialkattal megverteket látok, akik ezzel a gesztussal akarnak eleganciát kölcsönözni maguknak, mindig eszembe jut, hogy a románok éppen ilyen büszkék lehetnének a kukoricapálinkájukra. Semmivel sem alávalóbb ital.

Igazából egyetlen égetett szeszt sem lehet jó szívvel megdicsérni, bár a pálinka van a legközelebb ahhoz, hogy érdemesnek tartsuk a szeretetre.

Az igazság az, hogy az egyetlen rendes szeszes ital a bor. A bor az egyetlen szakralitás hordozására alkalmas ital, az egyetlen, aminek valódi szellemisége van. A bor lángra lobbantja a gondolatokat, némelyekben gyufaszálakat izzít fel, némelyeknek fáklyára vet tüzet. A végeredmény tekintetében ugyanaz. És lehet mellette melegedni.