Kereszténység, ahogy a balosok elképzelik

Mindig mulatságos, amikor balról megmondják ateista-agnosztikus-egyházellenes avagy maguk módján (nem) hívők, hogy szerintük milyen az autentikus kereszténység, aztán ráküldik az inkvizíciót a magukat kereszténynek mondó jobbosokra. Megszólal a szekuláris tanítóhivatal.

Ilyenkor általában az állapíttatik meg, hogy a magukat kereszténynek nevező politikusok és a hívek is igencsak távol állnak a keresztény eszménytől, nem követik a pápai útmutatásokat (különösen érdekes ez, miközben utálják a pápai hivatalt; különösen érdekes ez a megjegyzés protestáns politikusoknak címezve), és hogy igazából sem életpéldájuk, sem az általuk védelmezett értékek nem keresztényiek. Mint legutóbb TGM, aki kifejti, hogy a kereszténység univerzális, antietnicista, nem evilágból való dolog.

A végkövetkeztetés általában az szokott lenni, hogy

Persze ha a kereszténységre hivatkozó politikusokat szembesíteni lehet azzal, hogy nem folytatnak keresztény politikát, akkor a kereszténységnek rögtön van politikai relevanciája. Ez máskor is előfordul: ha a papok választások idején politizálnak a szószéken, akkor nem szabadna politizálniuk. Ha azonban az egyház némán nem határolódik el a szélsőjobbtól, nem teszi magáévá a balos narratívát bevándorlásügyben, nem végez olyan mértékben szociális munkát, amilyen mértékben kellene neki, és nem dorgálja meg a kormányt annak nem keresztényi magatartása miatt, akkor az egyház igenis politizáljon. Avagy: ha az egyház felemeli a szavát a felmelegedés ügyében, akkor nagyon helyesen teszi, hogy politizál, csak miért nem elég radikális? 

Amikor ateista-agnosztikus-egyházellenes balosok számon kérik a keresztény alapelveket a politikusokon, olyankor esetleg gondolnak-e arra, hogy számon kérjék rajtuk, hogy nem tiltották még be az abortuszt és nem tették kötelezővé mindenkinek a vasárnapi misére, istentiszteletre járást? Nem volt-e keresztényi dolog a vasárnapi boltzár? Mert ugye most akkor a keresztények tartsák meg elképzeléseiket maguknak, vagy a magát kereszténynek mondó politikus politizálhat keresztény elvek mentén? Esetleg a baloldali keresztényezők mazsoláznak a kereszténységből?

Kalotaszentkirály, református templom

A baloldali elképzelés a kereszténységről és a jobboldali politikáról valahogy így néz ki: a létező jobboldali politika csak retorikában hivatkozik a kereszténységre, cinikus módon kihasználja a híveket szavazatszerzésre, egyébként meg elvei nem keresztényiek és a politikusaik sem azok, maximum névleg. A jobboldali politika nem felel meg az egyházak által hirdetett elveknek – azonban az egyházak, a létező kereszténység sem felel meg a kereszténység eredeti elveinek, a létező egyházak ugyanis annyira korrumpálták és rántották sárba a krisztusi alapelveket, mint amennyire a politikusok.

Az őskereszténységet baloldalon úgy képzelik el, hogy azt egyrészt korrumpálta Szent Pál, másrészt az őskereszténység nem is vallás volt, hanem forradalmi, szociális mozgalom. Vagy mégsem szociális mozgalom volt, hanem naiv, aszkéta ábrándozók idealista szektája, ami nem várt semmit a világtól, hanem várta a siralomvölgy végét, addig pedig a tökéletes életre törekedett a világot megvetve és attól elvonultan, szegénységben és egyszerűségben. Vagy esetleg az igazi kereszténység a Moralisztikus Terapeutikus Deizmus, ami szerint a lényeg, hogy jól érezzük magunkat a világban, és ha kell, kérjünk segítséget Istenről, Ő pedig pusztán annyit akar, hogy legyünk jó emberek – és ennyi.

Aztán ahogy a kereszténység meggyökeresedett a Római Birodalomban és megtörtént a konstantini fordulat, azzal elkövetkezett Szent Pál után a kereszténység második korrumpálódása, mert szövetséget mert kötni a világi hatalommal. Aztán  jött a sötét középkor, amikor divatba jöttek az aranyozott miseruhák.

New York, Szent Patrik-katedrális

Pusztán forradalmi, szociális mozgalom biztos, hogy soha volt a kereszténység, ahogy nyálas hippiklub sem. A világban való élésről, világtól való elfordulásról, aszketizmusról és nagyvonalúságról, pompáról és egyszerűségről azóta is viták vannak, avagy eltérőek a hangsúlyok. Ha pedig igaza van Carl Schmidtnek, aki legalább nem volt kívülálló kibic,

Ezért vannak az egyházban világi hívek és szerzetesek, a szerzetesek közt világtól elvonulók és a világban élők, keményebbek, lazábbak, közösségibbek és individualistábbak. Ezért vannak reformmozgalmak. Bizonyos keretek közt mindenki megtalálhatja a magáét. Szent Ferenc, a ciszterek és már reformerek pedig végsőkig ragaszkodtak a korrumpált, pompás Rómához, sőt addig nem tartották igazán legitimnek tevékenységüket, míg az aranyruhába öltözött, tiarás pápa úr, aki akkoriban ráadásul földi hatalma teljében volt (a VII. Gergely-III. Ince-VIII. Bonifác időszak), áldását nem adta rájuk. A reformáció persze elszakadt a pápa úrtól és fehérre meszelte a templomokat, de azért nem mászott vissza a katakombákba és a világtól se vonult el, ahogy a hierarchiáról se mondott le teljesen.

Tekintély és felhatalmazás

Mert ahogy gyarapodott a hívők serege és az elnyomás is megszűnt, miért is kellett volna továbbra is úgy tenni, mintha a keresztények el lennének nyomva? Az őskereszténység a hitelességigazoló időszak volt. A középkori, aranymiseruhás egyház saját helyzetét tekintve legitim módon volt triumfalista és aranyozott. Hiszen ugye a lámpást sem azért gyújtják meg, hogy véka alá tegyék. Az egyházi pompa a Mindenható, Egy Igaz Isten dicsőségét hirdeti (aki az első vatikáni zsinat szerint „természetes emberi értelemmel biztosan felismerhető”). Mostanában sajnos kicsit teszkógazdaságos módon. Ha tekintetbe vesszük, hogy a hatvanas évek óta divatos „egyszerűség” épp a világhoz való közeledés jegyében is született meg, akkor a pompa a világtól való elfordulást is szolgálhatja amúgy. 

Ugyanabban a Bibliában van, amiből TGM idézget, hogy „szegények mindig lesznek veletek”, és hogy míg itt a vőlegény, ünnepelni kell. Nem lehet minden pompát és ünnepet feláldozni azért, mert amíg egy szegény is van a Földön, addig ne aranyozzunk be semmit és ne ünnepeljünk. Adakozni különben is jobban tud egy gazdag egyház, mint egy szegény.

Két pápai tiara és két püspöksüveg

TGM odáig megy a hevületben, hogy kifejti: „tudjuk, mi lett ebből: katedrálisok”. Most komolyan, hiteles kereszténység nem épített volna katedrálisokat? Mert a gyökerekhez és egyszerűséghez visszatérő ciszterek is ugyanúgy építettek katedrálisokat, mint a cluny-i bencés mozgalom, maximum a díszítés egyszerűbb volt. A katakombákba ők sem másztak vissza. Nem csak az ősegyház elnyomott egyszerűsége és szegénysége a hiteles. Érdemes elolvasni John Henry Newman dogmafejlődésről szóló munkáját ez ügyben, már csak azért is, mert a 19. századi anglikán egyházfi épp az ősegyházzal való folytonosság vizsgálata okán katolizál. Épp akkor, amikor mind az anglikán, mind a katolikus egyház tobzódik az aranyban. Nem azt nézi tehát, hol kevesebb az arany.

Igenis az autentikus kereszténység része a Vatikáni Múzeum, a kalotaszegi református templomok, az evangélikus brassói Fekete-templom, a régi és az új Szent Péter-bazilika, Salisbury, Cambridge, a Westminster, a washingtoni anglikán és a katolikus katedrális, a manhattani pápista Szent Patrik- és a harlemi anglikán Istenes Szent János-katedrális. Akárcsak a máramarosi görög katolikus fatemplomok és az Athosz-hegyi szerzetesek megközelíthetetlen végvárai. Autentikusan keresztény a debreceni Nagytemplom és Csempeszkopács Árpád-kori kis templomocskája is.

Vagy a balosok ezt úgy képzelik, mint a szocializmust? Hogy a létező szocializmus sosem képviselte a valódi kommunizmust, amit még ki kéne próbálni, végre egyszer emberi gyarlóságtól mentesen, ugyanígy vannak a kereszténységgel?

A kereszténység évszázadok alatt bontakozik ki.

És igen, univerzális, nemzetek feletti eszméket hirdet. Szélsőséges esetben egy nemzetek nélküli világmasszában is tudna működni – ám ugyanez a kereszténység elismeri, hogy az ember természete szerint való kisközösségekben és nemzetekben élnie, s ezek a közösségek megmondhatják, kit fogadnak be és kit nem. A kereszténységnek megfelel a világ nemzetek nélkül is, az embernek viszont nem.

Csempeszkopács Árpád-kori temploma

Sok feszültség van itt persze, ez kétségtelen. A szélsőbal viszont elképzel magának egy sosem volt egyházat és kereszténységet, ami persze véletlenül épp a szélsőbal elképzeléseivel van összhangban. Eközben ha az őskeresztények fegyelmi elveit bevezetnénk országos szinten, akkor ők sipákolnának a legjobban, hogy a nagyképű és persze álszent keresztények másokra erőltetik igazolhatatlan elképzeléseiket. Mert azt ne higgyük, hogy az őskeresztények nem lépték volna a keresztény állam létrehozását, ha tehették volna. A szélsőbalnak az őskereszténységből annak elképzelt demokráciája, egyenlősége és szociális érzékenysége kell csak. Semmi más. Hogy „tegyetek tanítványommá minden népet”? Meg a szentekre jellemző keménység? Több éves vezeklések, szigorú fegyelem?

Az egyik fő kérdésem az: a nem hívő balosok milyen felhatalmazással, milyen tekintéllyel rendelkeznek a kereszténység, a keresztények kritikájához és a Biblia értelmezéséhez? Mi az a felhatalmazás, ami miatt el kéne fogadnunk, amit mondanak?

A pápisták azért tartják többek közt a pápát és a tanítóhivatalt, hogy szakértő módon, egységesen, a korábbi évszázadokkal összhangban értelmezze a Bibliát. A Bibliát, ami nem volt készen az első oldaltól az utolsóig, amikor a kereszténység létrejött, tehát nem arra „alapult”, mintha találták volna a kövek között. A Bibliát a kereszténység állította össze az első évszázadok hagyománya alapján. A balosok által oly kedvelt gnosztikus és mindenféle más evangéliumok tudományos értékükön kívül semmit sem érnek: kuka. Hogy TGM mit válogat ki a Bibliából és hogyan értelmezi mindazt: kuka. Érdektelen. Okoskodás önfelhatalmazás által. 

És hogy ki a hiteles keresztény?

Biztos, hogy csak a tökéletességet teljesen megvalósítók azok? Csak mert amúgy a kereszténység a bűnösök vallásaként tekint magára. Törekedni kell persze, de van megbocsátás. Én még Michael Corleonénak is elhiszem, hogy miközben emberei másokat kaszabolnak le, de ő a fia keresztelőjén ül, nem cinizmusból teszi, sem puszta megszokásból. Én elhiszem, hogy Corleone valóban hívő, hogy VI. Sándor pápa valóban és komolyan hívő volt, Adenauerről nem is beszélve. Talleyrand és Metternich mondjuk nem voltak azok. Franco és Pinochet viszont megint csak az volt. Már amennyire tudjuk. George W. Bush elnökségét és személyét meg lehet bárhogy ítélni, de keresztény ember és tényleg az. Bárkinek bármennyire döcög a hite, vagy néha el is veszik, ha egyetért azzal, amit a kereszténység tanít a világról és Istenről, akkor kereszténynek mondható. Akár tudatosan teszi ezt, akár csak a miliő miatt egyszerűen ebbe nőtt fel és elfogadja spontán, magától értetődő módon – bár ilyen egyre kevesebb van.

Az egyház is óvatos volt királyok, államférfiak, politikusok szentté avatásával, tudván, hogy nehezített terepről van szó. Ágoston szerint akár még az is elég lehet, ha csak megtűrik a keresztényeket valahol. De ez csak a minimalista program. A progresszívek is meg akarják téríteni a világot és a saját képükre akarják formálni, miért is ne tehetnék meg ezt a keresztények is, akik legalább az ember természetével kapcsolatban nem kergetnek illúziókat? Miközben tudják, hogy van örök és állandó emberi természet. 

Pápai tiara és Szent Péter kulcsai a Vatikánban

És tudjuk, mi lett a kereszténység elvesztéséből: jakobinus diktatúra több halottal mint az előző kétszáz év alatt, párizsi kommün, kommunizmus, gulág, holokauszt, Hitler, gázkamrák, ÁVH és körömletépés. Akkor inkább az „aranyozott oltárok, reneszánsz művészet”.

A kereszténység hit, de kultúra is, tradíció is és„értékvilág” is: abszolútumokkal dolgozik, ezért áll a legmagasabban. A keresztyénség lehet politika is, fontos lehet neki a haza és főleg a család. A keresztyénség – mint történelmileg létező vallás – értéknek tartja a szüzességet és önmegtartóztatást, és a lelket helyezi a test elé, de nem testellenes, főleg nem annyira, mint a manicheusok. A világ, a test Isten teremtése, szeretni kell és élvezni is lehet. Így aztán család, szexus és népszaporulat sem érdektelen a kereszténység számára. 

Szélsőséges helyzetben, minimalista programként persze félre lehet tenni ezeket.

akkor is, ha lerombolják összes európai katedrálisát. De utóbbiba azért mégsem nyugodna bele könnyen,  megsiratná kultuszhelyeit, amelyek nem az eltorzult, hanem a kiteljesedett kereszténység ujjongó alkotásai voltak. Az nem hiteles kereszténység, hogy a katedrálisokba ölték a pénzt? Az nem hiteles kereszténység, hogy egész életek mentek rá egy katedrális felépítésére? Az nem hiteles kereszténység és önfeláldozás, amikor valaki ablaküveget, szobrot, oltárt adományoz egy templomhoz? A tobzódó keresztény művészet igenis a Mindenható dicsőségét szolgálja. A szakrális művészetnek át kell hatnia a világot.

T. S. Eliot úgy tartotta, hogy egy keresztény társadalomhoz nem feltétlen szükséges, hogy mindenki hívő legyen benne. Főleg nem tökéletes hívőnek. Még a keresztény társadalom keresztény vezetőinek sem kell feltétlenül, tételesen hívőknek lenniük. A lényeg, hogy legyenek benne valóban hívők is, és legyen átitatva a keresztény kultúrával. Hogy akad benne bordélyház, attól még nem lesz egy az egyben hiteltelen. 

Néha alábbhagy benne a lelkesedés, máskor felbuzog, és vannak visszatérő hibái, bűnei. A vasárnapi keresztények is keresztények, és legalább felvállalják azt a tagságot, amit a kibicek nem vállalnának semmi pénzért. Az ecclesia militans és a triumfáló egyház egyben a megbocsátás egyháza is, nem áll távol tőle a nagyvonalúság. Az egyház pedig semper reformanda, mindig reformra szorul, nem feltétlen intézményes szinten, hanem tagjaiban (katolikuséknál a gyónás például ezt is szolgálja), egyben semper idem is, mindig ugyanaz: ha tényleg a Szentlélek vezeti, akkor miért is kéne kidobni az ablakon az őskereszténység óta mindent, ami történt? Számon lehet kérni akár létező, akár elképzelt keresztény elveket bárkin, ritka, hogy ez ne lenne jogos, de azért mégis visszatetsző, hogy ha ezt egyházellenes kibicek teszik. Nem csak elrettentő példákat lehet találni ugyanis a kereszténység történelmében, hanem minden korban, mindenhol meg lehet találni a hitelesség példáit is. 

A kereszténységet kóstolgató, abból mazsolázó balosok feltehetnék maguknak a kérdést: csatlakoznának-e a keresztény egyházhoz, ha az minden kérésüknek eleget tenne? Mert az a tippem, hogy nem. 

Szent Péter kulcsai a folytonosságot képviselő, létező, történelmi kereszténységnél vannak, nem náluk. 

Szentmise Rómában