„A Kárpátia külön intézmény” – Ilyen a nemzeti rock 2018-ban

2018. július 21. 09:12

Merre tart a nemzeti rock? Hogyan változott meg a színtér az elmúlt 15 évben és sikerült-e áttörni a rétegzenék falán? Piros-fehér-zöld zászlók, telt ház, hangerő. Sümegre utaztunk, hogy megnézzük és megkérdezzük a Kárpátia zenekart – és rajongóikat, az igazságot kereső ötéves kisfiútól a felszabaduló anyukákon át a dalokat nem értő, de kedvelő mongol fiatalokig. Riportunk.

Egy évtizede, a gyurcsányi korszak többszörösen válságos éveiben pörgött fel és nyert teret a nemzeti rocker szubkultúra. A jobboldali radikalizmus feléledéséhez is kötődő popkulturális mozgalomnak sztárjai születtek, a zenekarok elkezdték felszántani az országot a turnéikkal. De mi a helyzet a nemzeti rockkal 2018-ban? Megfogyatkoztak a hívek vagy most is kitart a mozgalmi, szubkulturális lendület?

Ennek jártunk utána riportunkban: a Kárpátiát kísértük el sümegi koncertjükre.

***

Festői háttér előtt, a sümegi vár előterében hangol a Kárpátia. A lovagi aréna környékén már gyülekeznek a rajongók, de egyelőre szigorúan csak a stáb tagjai tartózkodhatnak a falakon belül. Petrás János, az együttes vezetője (ének-basszusgitár) pontos instrukciókat ad a hangmérnököknek, hosszan és precízen tart a beállás. A színpadon rajta kívül két gitáros, egy dobos, egy billentyűs és némileg szokatlan módon két fiatal lány: egy csellós és egy furulyás foglal helyet.

A nemzeti rockzenét játszó csapatok közül talán ma a legsikeresebbnek a Kárpátia nevezhető. A 2003-ban alakult csapat sorra adja ki a lemezeket, amelyek olykor a Mahasz-lista élére kúsznak. Videóklipjeik közül számos túllépte az ötmilliós nézettséget, és ha a koncertnaptárjukra pillantunk, azt látjuk, hogy éves szinten több mint száz helyszínen zenélnek.

Petrás János zenekarvezető

Veszélyes gondolatok és kitiltás

Petrás János azonban úgy fogalmaz, hogy a Kárpátia a sikerek ellenére sem nevezhető mainstreamnek, a rádiók – elenyésző kivételtől eltekintve – sosem játszották a zenéjüket: „Az igazság az, hogy nem mindig ahhoz jutnak hozzá a hallgatók, amit szeretnének hallani, hanem amit szeretnének velük hallgattatni.” Hozzáfűzi, hogy a színtér ma is aktív, más együttesek (így a régi öregek: Egészséges Fejbőr, Magozott Cseresznye, Oi-Kor) is működnek, de örömmel fedezték fel, hogy számos új banda született, mint például az általuk is felkarolt Határkő vagy Végvár.

Nagyon sokan már hozzák a gyermekeiket, fokozatosan generációs élménnyé vált a Kárpátia

– mondja. Bár Magyarországon akadálytalanul koncertezhetnek, a környező országokra ez már nem igaz: „A szerbek 2010-ben tiltottak ki minket, négy éve pedig, hogy az ukrán hatóságok nem engednek be. Erdélybe egy friss határozat alapján három évig nem léphetünk be. Veszélyesek a gondolatok, még mindig” – fejtegeti némi iróniával Petrás.

Hozzáteszi, a „veszélyes gondolatok” mellett azért másról is énekelnek: „A Kárpátiára tagadhatatlanul jellemző a revizionizmus, bár nem ez a fősodor a szövegeinkben. Inkább eklektikusnak nevezném, ahogy a zenénket is: Isten, haza, család, de ugyanúgy könnyebb témák is mennek: sör, bor, pálinka.

Nemzet-közeliek vagyunk

Közben kipakolnak az árusok, a kárpátiás ereklyéket (póló, pulóver, kiegészítők) árusító stand mellett a Szkítia Könyvesbolt is jelen van. A színpadon ezalatt a helyi illetékességű Határkő együttes hangol. Mi pedig viharosabb, politikai vizekre evezünk: „A Gyurcsány-kormány idején megpróbáltunk minden fórumon hangot adni a nemtetszésünknek. Bár ma is tudunk olyan dolgokat mondani, amik nem tetszenek, de értékeljük az előrelépéseket, az arányok megváltoztak, a súlypontok áthelyeződtek.

Kérdésemre kifejti, hogy sosem voltak a Jobbik házi zenekara: „Semmilyen párthoz közelik nem vagyunk, legfeljebb nemzet-közeliek. A Kárpátia külön intézmény. Olyan előfordult, hogy a véleményünk egybeesett más pártokéval, ahogy ez ma is megtörténik néha, de sosem tartozunk egyikhez sem, egyikünk sem volt és nem is lesz párttag.

S hogy mi motiválja még őket? „Július 28-án a Barba Negrában tartjuk a jubileumi koncertet, például ez. Szeretjük, élvezzük, és amíg a közönség is élvezi, nem hagyjuk abba.

„Kell a pofon?”

Elcsípjük egy szóra az együttes egyik gitárosát, Bäck Zoltánt, aki egy érdekes sztorit oszt meg: egyszer hazafelé menet egy kerti partiból a Kárpátia zenéje hallatszott ki. Ő pedig megjegyezte nekik, hogy jó zenét hallgatnak, mire két tagbaszakadt arc egyből kijött az utcára: „Valami bajod van a zenével, kell a pofon?” A félreértés tisztázódott, végül közösen ünnepelték a házigazda fiának születését.

Közben a két kigyúrt, állig kivarrt, Kárpátia-egyenruhás biztonsági őr lassan beengedi a tömeget: a legtöbben zenekaros pólóban, pulóverben, kendőben vagy épp zászlóval érkeznek. A közönség teljesen vegyes, háromévestől a hetvenévesig minden korosztályból jönnek, a legtöbben párjukkal vagy családjukkal. Nem ritkán látunk háromgenerációs családokat is: kisgyerek, szülők, nagymama együtt érkeznek.

Mi pedig kifaggatjuk a zenekar két, akusztikus hangszeren játszó hölgy tagját, akik némileg kakukktojásnak tűnnek a marcona rockerek mellett. Egedy Piroska csellón, Garamvölgyi-Bene Beáta pedig furulyán kíséri az együttest. Mindketten komolyzenei képzettséggel rendelkeznek, tanítanak is. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy illeszkednek a Kárpátia kemény imázsába, és mennyire fogadja el a közönség ezt a látszólag ellentétes felállást:

Mi magunk kerestük meg az együttest, eleinte vendégzenészek voltunk, később csatlakoztunk állandó tagként. A Kárpátiának mindig is megvolt a líraibb vonulata, amellyel kiválóan harmonizálnak az akusztikus hangszerek. Népdalokat is feldolgozunk, abszolút itt a helyünk. Emberileg is jó, hogy megjelenik a női oldal is a zenekarban” – mesélik.

Egy koncerten megesett, hogy mivel nincs pengetőjük, amit odaajándékozhatnának a rajongóknak, a cselló vonóját kérték volna el, ami értékében amúgy a hangszer többszöröse.

Egedy Piroska

„Felszabadulás, kikapcsolódás”

Körbenézünk a rajongók között is, egy ötéves forma, Kárpátia-pólós kisfiú azt válaszolja lakonikus egyszerűséggel, hogy azért szeret Kárpátiára járni, mert

az igazságot mondják.

Az első sorokban nagyobb baráti társaság foglal helyet, ők jöttek be elsőként. Kiderül, hogy Kárpátia-koncerteken ismerkedtek össze, többen közülük a Felvidékről érkeztek. Éves szinten húsz-harminc fellépésre látogatnak el, ami egyúttal a társasági élet színtere is számukra.

Felszabadulás, kikapcsolódás” – mondja egy anyuka, aki szintén kisgyermekével látogatott ki.

Sok tizenévessel is találkozunk, a legtöbben azt mesélik, hogy korosztályukban nem nagyon hallgatnak Kárpátiát, inkább a „pendrive-os zenék” mennek.

Lőrincz Zsófia Sopron mellől jött a családjával, ő így fogalmazza ezt meg: „Ebben a hangulatban nőttem fel, ez formálta a világképem. Baráti körben, ha megmutatom a zenéjüket, akkor azért furcsán néznek rám. Mondjuk, aki ismeri a történelmet, az megérti őket.

Meglepetésünkre felfedezünk néhány ázsiai fiatalt is, akik elmondják, hogy Mongóliából jöttek, ám hosszú ideje Magyarországon dolgoznak. A Kárpátia dalaiból ugyan semmit sem értenek, de már tavaly is ellátogattak a koncertre, és a jó hangulat miatt idén visszatértek. Kifejtik, hogy tudomásuk szerint a magyarok és a mongolok rokonok, legalábbis ők így tanulták.

Lassan fél nyolc, színpadra lép a Határkő előzenekar. Előtte azonban elkapjuk egy-két mondatra a helyi csapat énekesnőjét, Füstös Zsuzskát, aki a nemzetirock-együttesek céljait, helyzetét foglalja össze. Szerinte ez is egy rétegzene,

azok jönnek ide, akik nap mint nap szeretnék a magyarságukat megélni.

„Nekünk is az a célunk, hogy a hétvégén annyi töltetet adjunk a minket hallgatóknak, hogy az egész hétre kitartson.

A Határkő kicsit több mint egyórás koncertje alatt szép lassan lemegy a nap. Az utolsó számokra már egészen bemelegedik a közönség, és mire a Kárpátia belekezd, megtelik az aréna. Úgy 1000-1200 rajongó fújja kívülről a dalokat, énekelnek, táncolnak, de pogó nincs. Ahogy az egyik biztonsági őr megjegyezi: „Itt rend van”.

Fényképek: Földházi Árpád

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/132823