Iráni férfi késelt egy lübecki buszon

2018. július 20. 16:34

Tizenketten könnyebben, ketten pedig súlyosan megsebesültek egy távolsági buszon történt késes támadásban a németországi Lübeckben. Az elkövető egy iráni férfi volt.

Tizenketten könnyebben, ketten pedig súlyosan megsebesültek egy távolsági buszon történt késes támadásban a németországi Lübeckben – jelentette pénteken a Bild című német tömeglap.

A rendőrség egyelőre nem erősítette meg a Bildnek, hogy a támadás sebesült áldozatokat követelt volna. A helyi Lübecker Nachrichten (LN) című lapnak a rendőrség úgy nyilatkozott, hogy halottja egészen biztosan nincs a támadásnak. A busz Lübeck Kücknitz nevű városrészében egy buszmegállónál állt meg, a rendőrök nagy erőkkel vonultak ki, és lezárták a környéket.

„Az utasok sikoltozva ugráltak le a buszról. Szörnyű volt. A tettesnél konyhakés volt” – mondta el egy helyi lakó a helyi újságnak.

„Az egyik áldozat éppen át akarta adni a helyét egy idős hölgynek, amikor a támadó mellbe szúrta. Vérontás volt” – nyilatkozott az egyik utas.

Szemtanúk elmondása szerint egyetlen elkövető volt, aki a földre dobta a hátizsákját, majd kést rántott, és a Travemündébe tartó busz utasaira támadt. A busz vezetője azonnal megállította a járművet, kinyitotta az ajtókat, és így az emberek le tudtak menekülni a buszról. Szemtanúk mondták azt is, hogy a földre dobott hátizsák füstölt. Egy szemtanú a lapnak azt is elmesélte, hogy éppen a közelben volt egy járőrautó, és a rendőrök észrevették, hogy mi történik, és a támadót őrizetbe vették. Az LN úgy tudja: az elkövető egy harmincas évei közepén járó iráni férfi. A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy mi lehetett az elkövető indítéka.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/133002