Magyar gondolat

A magyar értelmiség vissza nem térő lehetősége

2018. július 16. 07:50

Az egész magyarság nagy lehetőség előtt áll itt, az új évezred elején. Ehhez azonban szükség van a politika és az értelmiség, a cselekvés és a szellem emberei közötti erőteljesebb együttműködésre. Ehhez mindkét részről jelentős erőfeszítésekre van szükség, de ezúttal – úgy érzem – az első lépés megtételére az értelmiség részéről van szükség. Van ugyanis egy egyedi, nemzetközileg is értelmezhető, a világ folyamatai által alátámasztott, nemzeti szuverenitáson nyugvó magyar gondolati alapvetés.

Egy ausztrál ismerősöm (aki korábban több neves brit és ausztrál egyetem rektoraként is dolgozott) hívta fel rá figyelmem, hogy Magyarország nagyságánál és erejénél jelentősebb szerepet játszik jelenleg a világban. Ez azt jelenti, hogy a magyarság létszámánál és gazdasági erejénél láthatóbban jelenik meg a nemzetközi színtéren, a Magyarországról származó gondolatok az utóbbi időben a vártnál erőteljesebben hatnak a világban.

Ez a kiterjedt szellemi tér azonban – meglátásom szerint – nagyrészt nem a magyar értelmiségtől, hanem a magyar politikából ered. A magyar miniszterelnök több – nyugodtan mondhatjuk –, globális szinten sorsdöntő helyzetben ismert fel elsőként olyan jelenségeket, amelyek világszintű paradigmaváltáshoz vezettek. A felismerés a jelenségek megfogalmazásával és elméleti megalapozásával is összeforrt. Ez jelentősen növelte Magyarország presztízsét, intellektuális elismerést vívott ki, és érdekesebbé tett minden olyan gondolatot, még a kritikusok szemében is, amely közösségünkből érkezik.

A fenti folyamat alakítása azonban már nem egészében a politika feladata lenne, mondhatni, a szerepek erősen eltolódtak. A (jobboldali) értelmiség jelentős része az elmúlt években azzal volt elfoglalva, hogy patikamérlegen kimérje, mi az, ami elfogadható a fent leírt jobboldali politikából, és mi az, ami vállalhatatlan számára. Az élet, a folyamatosan alakuló világfolyamatok azonban a legfontosabb kérdésekben sorra igazat adtak a politikának.

Nem vette észre az értelmiség egy jelentős része, hogy stílusvitává degradálta azt a fontos feladatot, amely mindig is a szellem embereinek a kihívása volt: a világ nemzeti szempontból történő elemzése, értelmezése, a folyamatok széles körű leírása és új önálló gondolatok sokaságának bemutatása. Miközben a politika – az értelmiség egy részét hátrahagyva – ezt a feladatot legtöbbször érdekesen, nemzetközileg is értelmezhetően elvégezte, az értelmiség még mindig nem érzékelte – sem a jobb-, sem pedig a baloldalon –, hogy mekkora lehetőség előtt áll.

Van ugyanis egy egyedi, nemzetközileg is értelmezhető, a világ folyamatai által alátámasztott, nemzeti szuverenitáson nyugvó magyar gondolati alapvetés.

Aki kicsit is megfordul nyugati értelmiségiek között, érzékelheti, hogy – politikai oldaltól függetlenül – mennyire érdekli őket, ami Magyarországon zajlik, mi az alapvető filozófia, melyek azok az értékek, amelyek a sorozatos jobboldali választási győzelmekhez és a már leírt megnövekedett nemzetközi gondolati és politikai jelentőséghez vezettek. Összevetve a tíz vagy húsz évvel ezelőtti időszakkal, a politikai mellett a gondolati értékünk és érdekességünk is a többszörösére nőtt. Nem mondja már senki azt a nyugati világban, hogy ami Budapestről érkezik – még ha kritikus is velünk –, az teljes tévút és valami átmeneti fantazmagória lenne. A magyar értelmiség és az ország érdeke egybevág: a politikum által elindított irányból további gondolatok százait és ezreit kell megalkotni, hogy a politika is új magyar szempontú elképzelések tömegéből és sűrűségéből táplálkozzon. És ez nem csak a jelenlegi politikai úttal egyetértő gondolatokra, hanem az az azokat más irányba továbbfejlesztő eszmékre is igaz.

Ami most nem működik, az a több évtizede velünk lévő „nemzeti pesszimizmusnak”, az örökös „miért nem fog működni” gondolatiságnak a továbbvitele. El kell fogadni, hogy ami Magyarországon megszületett, az – nemzetközi mércével is – érdekesebb és értékesebb, mint ami korábban volt. Ami létrejött, az jobban érti a világot, közelebb áll a magyar emberekhez, mint a rendszerváltozás utáni liberális mainstream gondolkodás.

Különösen a jobboldali értelmiségnek kell észrevennie, hogy a sértődöttség ideje lejárt, az egyénieskedő stílusvitáknak véget kell vetni,

ahogyan – ezzel egyidőben – véget kell vetni a „ki az igazabb jobboldali” diszkusszióknak is. Bismarck mondta, hogy „biztosíthatom önöket, hogy a politika nem tudomány, amit meg lehet tanulni”. Vegyük észre, hogy a politikai kommunikáció nem azonos a politikai cselekedetekkel. A politikát bízzuk a megválasztott politikusokra, a politika mögötti gondolatiság megalkotásában pedig vegyen részt sokkal aktívabban az értelmiség. Azt azonban el kell fogadni, hogy a politika privilégiuma kiválasztani, mit emel be a cselekvő politikába az értelmiség által megalkotott gondolati alapokból és nem fordítva. Így működik a demokrácia.

Az egész magyarság nagy lehetőség előtt áll itt az új évezred elején. Ehhez azonban szükség van a politika és az értelmiség, a cselekvés és a szellem emberei közötti erőteljesebb együttműködésre. Ehhez mindkét részről jelentős erőfeszítésekre van szükség, de ezúttal – úgy érzem – az első lépés megtételére az értelmiség részéről van szükség. El kell ismerni a politika nemzetközi mércével is mérhető sikereit, és a retorikai vitákat fel kell váltania szellemi teljesítményen alapuló együttműködésnek. Ez különösen igaz a jobboldali, de ugyanúgy a baloldali értelmiségre is. Az egyet nem értő – de a valósággal és a való világgal koherens – vélemény is ezáltal lehet sikeresebb és erősebb. Használjuk ki a politikum által megnyitott, nemzetközi szintű láthatóságot a közös kiteljesedés és presztízs növelésére. Mert nem szabad elfelejtenünk: a végcél – és ebben viszont csak egy vélemény létezhet – nem lehet más, mint a magyar nemzet és a magyar emberek sikere és boldogulása.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/132671