A nagy liberális varázstalanítás

„A többségi, a népfelség elvére épülő demokráciákkal szembeni neoliberális kritika hátterében – mint említettem – a nemzetállamok meggyengítésének és eltüntetésének szándéka áll, csak ezt természetesen nem fogják a nyilvánosság előtt vállalni, helyette válogatottnál válogatottabb jelzőkkel és szavakkal aggódnak egyes országok demokráciáiért.

Miközben nyilvánvaló, hogy ma, a XXI. században a demokráciák számos válfaja létezik és létezhet, ezek közül csak az egyik a (neo)liberális demokrácia, de emellett létrejöttek és működnek – adott esetben nagyon hatékonyan – a többségi demokrá­ciák, a keresztény demokrá­ciák, a »populista« demokrá­ciák, az ázsiai térségre jellemző autoriter demokráciák vagy a választási demokráciák, amelyek az adott ország történelmi, gazdasági és kulturális feltételeihez jobban alkalmazkodnak, mint a liberális demokráciák.

A liberális demokrácia neoliberális abszolutizálói voltaképpen azt vallják, hogy a globálissá vált világot és annak gazdasági folyamatait nemzetállami szinten már nem lehet megérteni, átlátni, kezelni, befolyásolni és irányítani. Ergo nincs más alternatíva, mint hogy a világ vezérlését azokra bízzuk, akik a globális folyamatok élén állnak és meghatározzák azokat. Egyszóval – Arisztotelész után szabadon – egy modern kori arisztokráciára van szükség, amelyet mai szavakkal leginkább elitokráciának nevezhetnénk. Az elitokrácia azért jó szó ide, mert a demokrácia ellentéte, tehát a népuralom helyett az elit uralmát jelenti.

És itt bezárul a kör: a »liberális« demokrácia ebben az eltorzított, az eredetitől fényévekre eltávolodott formájában nem más, mint antidemokratikus elitizmus.”