„Nem hagyom, hogy ő vagy a hozzá hasonlók intézzék ezt” – Zelenszkij kőkeményen üzent Orbánnak
Az ukrán elnök szerint országának közvetítők nélküli kapcsolatokra van szüksége az Egyesült Államokkal.
A HRW vezetőjének új cikke szerint az Európai Néppárt vagy szankcionálja az autoriter populizmust, vagy sötétebb és kevésbé demokratikus jövő elé néz.
A múlt héten, az Európai Néppártnak (EPP) lehetősége volt arra, hogy kiálljon a saját és az Európai Unió értékei mellett. Helyette azonban, elkente a kérdést, holott már többször figyelmeztette az EPP vezetése a magyar miniszterelnököt, hogy kövesse és tartsa be a Európai Néppárt értékrendjét – írja az EUobserver.com portálon Philippe Dam, a Human Rights Watch kommunikációs igazgatója, aki az egyik szervezője az #ExpelFidesz elnevezésű kampánynak.
Az emberjogi szervezet vezetője szerint az Orbán-kormány szűkíti a civil szervezetek mozgásterét, populista és idegengyűlölő kampánnyal kíséri a migrációellenes politikáját. A kormány ellehetetleníti az új törvényével (Stop Soros) azoknak a szervezeteknek a munkáját, amelyek támogatják és segítik a menedékkérőket.
A Human Rights Watch vezetője szerint nem véletlen, hogy sokan figyelik az Európai Néppárt találkozóit, mert kérdés, hogy a vezetés képes lesz-e kiállni a saját értékei mellett, képes lesz-e kizárni a Fideszt a tagjai közül. Az utóbbi hetek eseményei alapján ez nem fog sikerülni, mivel a helyzet ennél sokkal rosszabb az emberi jogi aktivista szerint. A Fidesz az illiberális demokráciát mint kereszténydemokráciát mutatja be. Orbán Viktor ezt az új utat tartja a Fidesz és egyben az Európai Néppárt jövőjének – írja Philippe Dam.
Dam úgy látja, hogy az Európai Néppárt két dolog közül választhat: vagy szankcionálja az autoriter populizmust, vagy valamiféle sötétebb és kevésbé demokratikus jövő elé néz.