„Lovas István halálára. Személyesen egyszer, 2000-ben, még szegedi bölcsészhallgatóként, a Móra Kollégiumban találkoztam vele, amikor ott tartott előadást. Mint a baloldalból kiábrándult, hitehagyott exkomcsi liberális feltettem neki néhány provokatív kérdést. Ami meglepett, hogy nekem (illetve mások hasonló kérdéseire is) sokkal lazábban, a túloldal szempontjait figyelembe vevő módon, jóval kevésbé vonalas módon felelt, mint ahogy azt a harcias, irányzatos, szekértáboros cikkei hangvételéből gondoltuk. Emlékszem, az ott ülő Fidesz-híveknek, MIÉP-szimpatizánsoknak nem is tetszett, hogy ennyire puha válaszokat ad. Mintha inkább csalódottak lettek volna.
Még egy személyes élményem van Lovasról. A mórás találkozó után írtam egy cikket a kommunizmus bűneiről. Antikommunista írást, de semmi jobbos, nemzeti vagy vallásos felhang nem volt benne. Liberális kritika volt a baloldal kommunizmusképéről, ennyi. A 168 órának szántam, de ott nem közölték. Erre - mivel már akkor is imádtam a provokatív, sokkoló csínyeket - átküldtem a Lovasnak, valami olyan szöveggel: fogadjunk, hogy nem meri lehozni egy liberális ÉS-szerző cikkét. És lehozta, baszki. Egy betűt nem változtatott rajta. Tegyük hozzá: azután tette ezt, hogy az ÉS-ben volt egy kemény pengeváltásunk. Szóval nem voltunk jóban. Így esett, hogy pályafutásom kezdetén még a Demokrata is közölt tőlem cikket. Lovas véralgebrás írását meg a Népszabi hozta le. Gyanítom, ma már ilyesmi nem történhetne. Hogy mondjuk a Magyar Idők liberális vendégszerzőtől publikáljon. Akkor valahogy szinte mindenki toleránsabb volt. Liberális pályatársam is csak röhögött, hogy PLT a Demokratánál, mik vannak. Senki nem nácizott vagy sorosozott le ezért, egyik oldalon se.