Lovas István volt a NER egyik legeredetibb gondolatgyárosa

„Lovas István halálára. Személyesen egyszer, 2000-ben, még szegedi bölcsészhallgatóként, a Móra Kollégiumban találkoztam vele, amikor ott tartott előadást. Mint a baloldalból kiábrándult, hitehagyott exkomcsi liberális feltettem neki néhány provokatív kérdést. Ami meglepett, hogy nekem (illetve mások hasonló kérdéseire is) sokkal lazábban, a túloldal szempontjait figyelembe vevő módon, jóval kevésbé vonalas módon felelt, mint ahogy azt a harcias, irányzatos, szekértáboros cikkei hangvételéből gondoltuk. Emlékszem, az ott ülő Fidesz-híveknek, MIÉP-szimpatizánsoknak nem is tetszett, hogy ennyire puha válaszokat ad. Mintha inkább csalódottak lettek volna.

Még egy személyes élményem van Lovasról. A mórás találkozó után írtam egy cikket a kommunizmus bűneiről. Antikommunista írást, de semmi jobbos, nemzeti vagy vallásos felhang nem volt benne. Liberális kritika volt a baloldal kommunizmusképéről, ennyi. A 168 órának szántam, de ott nem közölték. Erre - mivel már akkor is imádtam a provokatív, sokkoló csínyeket - átküldtem a Lovasnak, valami olyan szöveggel: fogadjunk, hogy nem meri lehozni egy liberális ÉS-szerző cikkét. És lehozta, baszki. Egy betűt nem változtatott rajta. Tegyük hozzá: azután tette ezt, hogy az ÉS-ben volt egy kemény pengeváltásunk. Szóval nem voltunk jóban. Így esett, hogy pályafutásom kezdetén még a Demokrata is közölt tőlem cikket. Lovas véralgebrás írását meg a Népszabi hozta le. Gyanítom, ma már ilyesmi nem történhetne. Hogy mondjuk a Magyar Idők liberális vendégszerzőtől publikáljon. Akkor valahogy szinte mindenki toleránsabb volt. Liberális pályatársam is csak röhögött, hogy PLT a Demokratánál, mik vannak. Senki nem nácizott vagy sorosozott le ezért, egyik oldalon se.

Szóval az ilyen Lovas-élményeim miatt én valahogy sokáig úgy véltem, ő ezeket, amiket ír, maga se veszi komolyan, lelke mélyén ő maga is kiröhögi a rajongóit, illetve zárt körben árnyaltabban beszél. Nehezen hiszem például, hogy röhögés nélkül képes volt leírni utolsó kommentárjai egyikét, melyben a világbékére törekvő eurázsiai rezsimek által létrehozott új világrendet ecsetelte. Ő ennél azért cinikusabb. És hedonistább is, úgy vélem. Emlékszem, azon a mórás közönségtalálkozón is inkább a bicskei házáról meg a kedvenc ételeiről beszélt igazán lelkesen, nem a politikáról. Azt mondta, jó helyen lakik: Miami Beach-ke. Na, ezen még évekkel később is jókat nevettünk a feleségemmel. Lovassal nem lettünk haverok: én is nekimentem jó néhányszor, ő meg volt, hogy külön minisorozatot szentelt nekem a Demokratában közölt nyílt leveleiben. Nem kíméltük egymást. De annyira soha nem tudtam ezt mellre szívni vagy komolyan venni. Úgy éreztem, a politika neki nem annyira hit, mint inkább hecc. Életútját tekintve ő nagyon nem volt az a tipikus Békemenet-gyalogzombi.

Ironikus, hogy mégis ő volt a NER egyik legrégebbi és legeredetibb gondolatgyárosa. Már akkor a Nyugat-ellenes, illiberális, unortodox, autokrata rezsimek dicséretét zengte, amikor a Fideszen belül ezt még senki nem akarta vagy merte nyíltan felvállalni. S valljuk be: 2000-2001 körül még se mi, liberálisok, se Orbán nem gondolta volna, hogy egy ilyen rezsim Magyarországon létrejöhet. De Lovas igen. Nem hitből, ő szerintem nagyon nem volt az a hívő típus. De volt valamije, ami a liberális ellenfeleinek oroszlánrészéből hiányzik. Ez pedig a képzelőerő. A képesség, hogy soha ne vegyük adottnak a status quo realitását, lássuk, hogy a világ örök spirális körforgás és mozgás. A liberális értelmiség jelentős része, akármennyire diktátorozza Orbánt, lelke mélyén még mindig nem hiszi, hogy simán túllép bizonyos korlátokat és kereteket. »Na, ezt azért már úgyse meri« Pedig de. Meri. Mindig merészebb annál, mint amit elképzelnek róla. S utána a többiek csak hápognak, nézve, mint hal a szatyorban. Jó tanítómestere volt. »Mindent elkövetek, aminek elkövetésével megvádol a balliberális sajtó. (Egy sikeres magyar miniszterelnök jövőbeni jelmondata.)« - Ezt Lovas írta még 2002-ben a Magyar Nemzetben. A liberálisokból most ez hiányzik: a képzelőerő és a kiszámíthatatlanság. Két dolog, amitől egy politikai irányzat veszélyes lehet ellenfeleire. Szóval Lovas István nyugodjon békében, mi, elitista-meritokrata liberálisok pedig kezdjük el végre használni a képzelőerőnket....”