A párt szakad, a világnézetünk marad – Novák Előd a Mandinernek

Pénteken kizárták a Jobbikból Toroczkai Lászlót. Dúró Dóra és ön pedig bejelentették, hogy kilépnek. 

Nemcsak mi jelentettük be, egy komoly kilépési hullám indult, egyszerű tagoktól a megyei elnökökig, regionális igazgatókig, önkormányzati és megyei közgyűlési képviselők sokan jelentették már be távozásukat, alapszervezetek az önfeloszlatásukat. Erre azt nyilatkozta a Jobbik szóvivője, hogy nemhogy szakadás, de még lemorzsolódás sincs.

Nekünk viszont becsületbeli ügy, hogy ne asszisztáljunk tovább az egyre gyalázatosabb folyamatokhoz, mert vétkesek közt cinkos, aki néma. A Jobbik jelenlegi vezetésének fontosabb volt a saját hatalmának megőrzése, mint a párt egységének megőrzése és a veszteség minimalizálása. A párt első alapszervezetének alapító tagjaként búcsúzom a Jobbiktól, de nem búcsúzom a bajtársaktól, hiszen utunkat folytatjuk az Alapító Nyilatkozatunk által kijelöltek szerint, immár nem Pongrátz Gergellyel, hanem öccsével, a Sztálin-szobor ledöntésében lángvágóval közreműködő Pongrátz Andrással. 

Hova tovább ezek után?

Kiléptem, pedig nem én változtam, hanem a pártom, immár menthetetlenül. A párt szakad, de a világnézetünk marad. A közösség lelkét el lehetett venni, de egyénenként megőrizhettük azt, s most összekapaszkodva folytathatjuk küzdelmünket. Igaz ugyanakkor, hogy a túltolt néppártosodás oda vezetett, hogy még a tagjaink körében is voltak olyanok, akiktől taggyűlésen elhangzott, hogy az MSZP-re, a DK-ra vagy az LMP-re szavaztak lakóhelytől függően, hivatkozva Vona Gáborra, aki szerint a legesélyesebb ellenzéki pártra kell szavazni… Ha úgy tetszik, ez is egy platform a Jobbikban. De velük nincs probléma, ők maradhatnak a pártban. Súlyos identitásvesztés alakult tehát ki a Jobbikban, és színtelen, szagtalan, íztelen pártnak amúgy sincs jövője. Nekünk viszont küldetésünk van. Ásotthalomra, a zászlóbontó gyűlésünkre várunk június 23-ára minden bajtársat, akinél most vagy már korábban betelt a pohár. Aki akar, velünk tart!

Úgy fogalmazott, hogy a „Jobbik jelenlegi vezetése”. De iure Sneider Tamás a Jobbik jelenlegi elnöke, de vajon de facto is ő? Mi a szerepe Vona Gábornak a pártban?

Vona Gábor bábjairól beszélhetünk, akik nemcsak kiszolgálják Vona mindenkori elképzeléseit, hanem kritika nélkül vagy legfeljebb a belső kommunikációra vonatkozó látszatkritikával folytatják az eddigi politikát maguk is. Azt, hogy Vona Gábor mennyire nem gondolta komolyan a visszavonulását, az jelzi, hogy többször úgy nyilatkozott az elmúlt években, hogy ha le is kell mondjon egy esetleges választási vereség után, akkor az ő jövőjéről majd a kongresszus dönt, tehát ezzel megelőlegezte azt, hogy újra akarja választatni magát. De még a választások éjszakáján is folyamatosan arról beszélt az értékelő beszédében, hogy mit fog csinálni a Jobbik a következő négy évben, ezt egymaga kinyilatkozta ott, bármilyen komolyabb egyeztetés nélkül.

Arról, hogy miért született ez a rossz eredmény, nem beszélt, csak arról, hogy akkor hogyan tovább, mint ha semmi sem történt volna. Ez is azt mutatja, hogy ez egy alibi lemondás volt az ő részéről. Sőt amúgy is lejárt volna elnöki mandátuma egy hónap múlva, ráadásul addig is gyakorolta elnöki jogait a „lemondás” ellenére. Ezért is kellett egyébként Toroczkai Lászlónak a választások másnapján megszólalnia. Hiszen, ha Vona Gábor nem mond le ténylegesen, hanem ilyen látszatmegoldással próbálja a hatalmát átmenteni, akkor az a Jobbik végét jelentené. Nagyon sokan Toroczkai László szemére hányják, hogy ezt miért a nyilvánosság előtt feszegette. Azért, mert hiába mondta el belső körben, nem foglalkoztak vele, el kellett tehát, hogy induljon egyfajta társadalmi vita legalább szavazóink körében erről a kérdésről ahhoz, hogy eljuthassunk oda, hogy Vona Gábor tényleg lemondjon. Azt ugyanis ki kell mondani, hogy

ugyanúgy, ahogy a baloldal esetében Gyurcsány Ferenc is, aki bizonyos szempontból tehetséges politikus, de a baloldal terhére van: se kiköpni, se lenyelni nem tudja.

Nem tudom, Vona Gábor mit szólna ahhoz, hogy Gyurcsányhoz hasonlítja. Viszont előző héten Linder Bélához hasonlította, ami még jobban fájhat neki, hiszen Linder Béla megítélése a jobboldalon, pláne a nemzeti radikális oldalon, talán még Gyurcsányénál is rosszabb.

Ez június 4-én volt. A Károlyi-kormány hadügyminiszterének elhíresült mondata, miszerint nem akar több katonát látni, hasonlít Vona Gábornak a „nem akarok több radikálist látni” alapvetésére. Egyébként ebben is hasonlít Gyurcsány Ferenchez, ugye ő is azt mondta, hogy „el lehet innen menni”, Vona is azt mondta, hogy aki nem érzi jól magát a Jobbikban, az elmehet, legyen szó akár olyan emberről, aki a kezdetek óta a sorainkban harcol. Pedig valójában Vonáéknak kellett volna új pártot alapítaniuk.

A Jobbik megosztottsága nem a választások után kezdődött, hanem már 2016-ban, amikor önt kiszorították előbb az elnökségből, majd a frakcióból is kiszavazták. Önnek anno miért kellett mennie?

Csak később állt össze teljesen a kép. Engem ugyanúgy váratlanul ért a frakcióból való kizárás, ahogy most Dúró Dórát, aki a frakcióülésen tudta meg váratlanul, hogy egyáltalán napirendre kerül az ő kizárása, amiről fellebbezési lehetőség nélküli, azonnali döntés születik ott, s mint kiderült, teljesen jogtalanul, koncepciós eljárásban. Nagyon hasonló a forgatókönyv mindkét esetben. Az én esetemben nagyfokú jóindulattal még akár jogszerűnek is lehetett nevezni a kizárásomat, bár később bebizonyosodott, hogy alaptalan vádak voltak. Hiszen főként azt rótták fel nekem a frakcióülésen, hogy hogyan mondhatom azt, hogy a Jobbikban már nem lehet Simicska Lajost kritizálni, nem lehet az ő elszámoltatását szorgalmazni. Pedig valóban kaptam Simicska-ügyben leszúrást Sneider Tamástól és Vona Gábortól is. Például a korrupció ötven árnyalata című parlamenti akciónk kapcsán

Kritizáltak azért is, hogy miért teszek feljelentést Simicska ellen, és hogy miért szorgalmazom az elszámoltatását. A frakcióból való kizárásom után viszont teljesen egyértelművé vált, hogy honnan fújt a szél. Soha olyan mértékű óriásplakát-kampánya nem volt a Jobbiknak, mint ami most Simicska Lajos támogatásával megvalósult. Ez nekem azért is fájt egyébként, mert egyrészt Simicskát ugyanolyan közpénztolvajnak és miniszterelnöki strómannak tartom, mint Mészáros Lőrincet, másrészt én korábban a Jobbik óriásplakát-kampányainak a felelőse voltam, és különösen figyeltem arra, hogy elkerüljük a külföldi multikat és a hazai oligarchák vállalkozásait is, és kisebb magyar vállalkozásokat próbáltunk a plakátszerződésekre keresni.

Azt is írta, hogy leszúrták, amiért egyszer „simicskázott” a parlamentben. Ez hogy történt pontosan?

Azzal érveltek, hogy ha kritizáljuk Simicskát, akkor majd nem hívnak be minket a Hír Tv-be. De én azt gondoltam, hogy ilyen hatalomtechnikai játszmába nem lehet belemenni, mert ennyi erővel akkor mindenki mással is kiegyezhetünk. Vagy, ha mondjuk Mészáros Lőrinc összeveszik Orbán Viktorral, akkor holnaptól ő is szövetséges? Ha komolyan gondoljuk az elszámoltatást, akkor a lopott pénzt az államkasszába kell visszafizetni, nem pedig egy pártkasszába. De ebben komoly nézetkülönbség volt. A másik pedig az az érv volt, hogy nem lehet mindenki ellen küzdeni, kellenek szövetségesek. Én viszont azt gondolom, hogy a szövetségeseinket semmiképp nem a korrupt oligarchák között kell keresni.

Azt mondta, hogy „leszúrták”. Milyen formában történt ez a leszúrás, és van-e erre bármilyen bizonyíték?

E-mailben, a frakció levelezőlistáján is szóvá tette nekem Vona Gábor és Sneider Tamás is azt, hogy nem szerencsés Simicska Lajost támadni.

Tehát akkor erről van e-mail?

Van.

És ezt miért nem hozza nyilvánosságra?

Azt gondolom, hogy amíg a másik fél nem állítja azt, hogy ez hazugság, addig nem lenne etikus nyilvánosságra hozni. Ugyanakkor az közügy, hogy egy párt hogyan tiltja meg az egyik politikusának azt, hogy Magyarország egyik legszimbolikusabb közpénztolvaját elszámoltassa.

Tehát ön szerint a Simicska-ügy vezetett inkább a szakításhoz, és nem az olyan, Mirkóczki Ádám szavaival élve „magánakciói”, mint amilyen az európai uniós zászló elégetése volt?

Ezt tegyük tisztába, mert ez nem magánakció volt. Mirkóczki Ádám, aki a néppártosodás egyik fundamentalistája, néha erős túlzásokba esik, és habonyi módszerekkel kampányoltak ellenem a tisztújítás során is pont ezzel a zászlóégetéssel kapcsolatban. Pedig a zászlóégetést a Vona Gábor jobbkezének számító Szabó Gábor pártigazgató javasolta, és elnökségi szavazás is volt erről. Sőt, az elnökségnek konkrétan a fele részt is vette a zászlóégetésben. Szabó Gábor mint pártigazgató tartotta a zászlót, Murányi Levente alelnök gyújtotta meg, mögötte Gyüre Csaba tartotta szimbolikusan a magyar zászlót, és én voltam az, aki konferáltam a rendezvényt, majd amikor nem sikerült a műszálas zászló meggyújtása, akkor benzinnel rásegítettem. De a meggyújtó egyébként Murányi Levente '56-os szabadságharcos volt, akit én javasoltam, hiszen ahogy '56-ban is kivághatták az önkényuralmi jelképet a magyar nemzeti zászlókból, úgy egy hasonlóan gyarmatosító birodalom önkényuralmi jelképét is jogosan érhette egy ilyen tiltakozó akció abban a helyzetben, amikor az Európai Bizottság ultimátumot adott hazánknak. Fontos azt is látni, hogy nem egy nemzet zászlóját égettük el, az számomra is szent egyébként.

Önök azért is kritizálják a Jobbik jelenlegi néppárti vezetését, mert „szembemennek az alapító nyilatkozatban foglaltakkal”. Eközben a mostani vezetés meg pont arra hivatkozik, hogy ők azok, akik hűek az alapító nyilatkozathoz. Tudna mondani akár egyetlen pontot az alapító nyilatkozatból, amit megsértett a néppárti vonal? 

Például ott van az a szép mondat benne: „Elfogadhatatlan számunka az az uniós tagság, amely nemzeti függetlenségünk végzetes megcsonkításával jár!” Maga Pongrátz Gergely tűzte a zászlónkra a nemzeti önrendelkezésünk ügyét, mára azonban úgy tűnik, hogy ez nem fontos a Jobbiknak. Sőt a Jobbik már az Európai Unió megmentésének szükségességéről beszél, például a béruniós kezdeményezés hivatalos, apró betűs indokolása is ez. Alapító Nyilatkozatunkban három fő tételmondat van, az egyik szerint a Jobbik értékelvű, módszereiben radikális, nemzeti-keresztény párt. Ez viszont mára elveszett.

A mindenáron való kormányra kerülés érdekében váltogatja a párt az álláspontját, a Fideszhez képest pozicionálva magát. Orbánt ördögként állítják be, pedig az nem program, és nem is ő kéne az igazodási pont legyen, hanem az alapértékek. A radikalizmus pedig nem szélsőséget jelent, hanem gyökeres változást, amire szükség volna. Például négy éve még benne volt a programunkban az is, hogy ne legyen szavazati joga az írni-olvasni nem tudóknak. Vona Gábor viszont fél éve mindenféle testületi döntés nélkül bedobta, hogy mégsem szeretné megvonni a szavazati jogot az alapfokú iskolai végzettséggel nem rendelkezőktől, egy személyben felülbírálva a párt programját és mellesleg választójogi, illetve oktatási szakpolitikusát, Dúró Dórát is.

Tehát ön továbbra is megvonná tőlük a szavazati jogot?

Persze. Meggyőződésem, hogy ezt jelenti a radikális változás. Az egész demokráciával kapcsolatos felfogásunk, a rendszerkritikánk szűnik meg akkor, ha ilyen kérdésekkel nem foglalkozunk.

Azt is mondta Vona a kampányban, hogy a kormányra jutás érdekében koalíciót kötne az LMP-vel és a Momentummal. Ehhez mit szólt?

Vona Gábor mindig tudott meglepetéseket okozni, akkor is, amikor azt gondoltuk, hogy ennél mélyebbre már nem süllyedhet a Jobbik. Ráadásul senkivel sem egyeztette ezt a javaslatát sem. Rendszeresen egymaga állt elő olyan javaslatokkal, amelyek köszönőviszonyban sem álltak a korábbiakkal. A frakció viszont jellemzően csak bólogatott, tehát az, hogy például az LMP az új SZDSZ, vagy, hogy velük kell koalíciózni, az nekik teljesen mindegy volt. Mindent és annak az ellenkezőjét is képesek voltak támogatni azok a mamelukok, akikből áll nagyrészt a Jobbik országgyűlési frakciója Ander Balázstól Z. Kárpát Dánielig. Ők jellemzően soha semmit nem képviselnek, mindig két álláspont között helyezkednek erről. Különösen igaz ez Z. Kárpát Dánielre, akinek a külseje mögött egy elég bátortalan jellem húzódik meg.

Arról mit tud, hogy a Jobbik pártigazgatója, Szabó Gábor, a Jobbik jelenlegi elnöke, Sneider Tamás, valamint Sövegjártó Kristóf, Vona Gábor főtanácsadója 2018. április 12-én arra próbálta rávenni a Jobbik elnökségét, hogy a Jobbik pártkasszájából pénzzel segítsék meg az Együtt vezetőit, hogy vissza tudják fizetni a tartozást? Ezt az ügyet Toroczkai László vetette fel.

Lényegében csődközeli helyzetben van a párt, alig van pénze. Ehhez képest született egy ilyen javaslat a Jobbik elnökségi levelezési listáján. Ezt Toroczkai László kész nyilvánosságra hozni, ha bizonyítani kell az igazát. Ez nagyon kellemetlen ügy a Jobbiknak. De nem is tagadják, sőt többen nyilatkoztak is ebben az ügyben, próbálták megmagyarázni. De már az, hogy felmerülhetett az, hogy a Jobbik finanszírozzon egy balliberális pártot, ez önmagáért beszél a Jobbik erkölcsi helyzetét illetően.

Pörzse Sándor egy televíziós műsorban árulónak, pártütőnek nevezte Toroczkai Lászlót és Dúró Dórát, akit szerinte már az egész Jobbik egy emberként utál. Ezt az egész platformozást pedig a Jobbikon belül „lófingnak” nevezte. Ehhez mit szól? 

Önmagát minősíti. 

Esküszegőnek is fogják egyébként nevezni a feleségét, hiszen letette a Szent Koronára az esküt, miszerint visszaadja a mandátumát, ha az elnökség így dönt. Ehhez képest most úgy tűnik, hogy végül mégsem adja vissza azt. Ön anno lemondott a mandátumról. Most mit javasol Dúró Dórának?

Azt, hogy jól fontolja meg. Ne hozzon olyan elhamarkodott döntést, mint az elnökség, ami meg sem hallgatta őt. Eleve a sajtóból értesült a döntésről Dúró Dóra is. Másrészt maga az elnökség is elismerte, hogy Dúró Dóra semmilyen etikai vétséget nem követett el. 2009-ben én kezdeményeztem a visszahívhatóság intézményét, s magam fogalmaztam az eskü szövegét. Csakhogy eredetileg egy külső, neves civilekből álló becsületbíróságot javasoltam, nem egy belső leszámolást, hatalmi harcot szolgáló rendszert, melyet koncepciós eljárással, jogtalanul, joggal való visszaéléssel használnak most Vona bábjai, akik elhallgatják és megszegik eskünk első háromnegyedét, melynek Dúró Dóra viszont lelkiismeretére hallgatva igyekszik megfelelni. Az eskü utolsó negyedében pedig az van, hogy akkor kell lemondania a mandátumáról, ha alkalmatlanná vált a képviselői munkára az elnökség kétharmada szerint. Az alkalmasságát, a munkáját viszont a választáson is elismerték, hiszen Vona Gábor és Volner János mögött a lista harmadik helyét kapta. A választások után pedig az első sorba ültették a parlamentben. Ez után hogy tudnak bizalmatlanságról beszélni egyik pillanatról a másikra, miközben szerintük semmilyen etikai vétséget nem követett el?

Bizalmi válság alakult ki – ahogy Gyöngyösi Márton fogalmaz, mivel Dúró Dóra belépett a platformba. 

Már a tisztújító kongresszus napján azt mondta Gyöngyösi Márton, hogy Dúró Dóra kizárását meg kell vizsgálnia a Jobbik elnökségének. Pedig ekkor platformról még szó sem volt. Ez azt mutatja, hogy számukra már az is elfogadhatatlan dolog volt, hogy egyáltalán valaki el mert indulni ellenük a tisztújításon. Pedig elvileg demokratikus párt a Jobbik. A Dóra kizárására felhozott érve, miszerint a tisztújítást követő „gratulációja nem volt elég őszinte”, olyan szintű, mint a Rákosi-korszakot idéző, „Tapsolj, kopasz, mert elvisz az ÁVO!” című vicc. A 46%-os kongresszusi eredmény egyszerűen túl sok ahhoz Vona Gábor és bábjainak szemében, hogy megtűrjék Dúró Dórát a Jobbikban, hiszen gondolnak a két év múlva következő tisztújításra is: többé nem kockáztatnak, ennyire azért nem demokratikus párt...

ezért képesek inkább a párt legnépszerűbb politikusnőjét is kizárni koncepciós eljárással. A párttól elszakadt frakció – Volner Jánost leváltó – vezetője, Vona Gábor „Nagy Diplomatája”, Gyöngyösi Márton provokált pártszakadást.

Azért a platform sem épp a párt egysége irányába tett lépés. A platformistákat sokan szakadároknak tartják a párton belül. Gyöngyösi mindig az MSZP példáját hozza fel, anno a DK is platformként kezdte a szociknál, aztán látjuk mi lett belőle. 

De nekünk nem az MSZP-hez kell magunkat viszonyítani, hanem a saját történelmünkhöz. A Jobbik történetében ugyanis korábban már volt egy platform, aminek vezetőségi tagja volt a Jobbik egyik jelenlegi európai parlamenti képviselője, a párt egyik jelenlegi alelnöke, valamint a frakcióból is többen voltak a tagjai. Akkor viszont nem volt ennek semmilyen szankciója, most viszont a lehető legdurvább szankcióhoz, a kizáráshoz nyúlnak. Pedig az Alapszabály rendelkezései nem változtak ebben a kérdésben. Az elnökség összekeverte az illegitim és az informális szavakat. Illegitim akkor volna egy platform, ha döntéshozatali jogokat vindikálna magának. De itt ilyenről nem volt szó, csak informális tömörülésről. Ennek tagmegtartó célzata lett volna, hogy beszéljünk egymással, „fogjuk meg egymás kezét”. Platformunk a Jobbik lelke, lelkiismerete is lehetett volna, hogy legyen egy belső hang, mely mindig figyelmeztet: a magyarság számára stratégiai kérdésekben politikai taktikázgatásnak nincs helye. Ennek az energiáit viszont nem becsatornázták a Jobbikba, mint tíz éve, hanem teljes leszámolást hajtottak végre. Pedig például Dúró Dóra a platformhoz való csatlakozását úgy jelentette be, hogy, ha az elnökség nem támogatja a platformot, akkor ő kilép a platformból.

Pörzse Sándor azt mondta ugyanabban a televíziós műsorban, amit az előbb idéztem, hogy Toroczkaiék mögött alig áll valaki a pártban, és nem fogja megviselni a Jobbikot a kizárásuk. Lesz kilépési hullám a pártból?

Eleve Dúró Dórát négy regionális igazgató kérte fel elnökhelyettesnek, akik 11 megyéért feleltek, aztán 46%-ot értek el a tisztújításon. Azt mondani tehát, hogy nincs mögöttük támogatás, az elég meredek. A kilépési hullám pedig már megindult. Önkormányzati képviselők, megyei közgyűlési képviselők, alapszervezeti elnökök sora lép ki, de nyugati jobbikos baráti körök is oszlottak már fel. Szinte mind folytatja egyébként a munkát valamilyen keretek között, az önkormányzati képviselők jogilag függetlenként, de a Jobbik Alapító Nyilatkozatához és saját választási programjukhoz hűen, hamarosan vélhetően egy új politikai mozgalmat képviselve. Ezeket a kereteket próbáljuk június 23-án Ásotthalmon meghatározni.

Pártalapítás lesz?

Mindenképp politikai mozgalmat szeretnénk indítani,

Azt, hogy pártalapítás is lesz-e, azt még el kell dönteni. 

Sokan lesznek? 

Meglátjuk. Távoli a helyszín, Ásotthalomra nem könnyű mozgósítani, de történelmi a pillanat, hiszen Pongrátz András fog minket útnak indítani. Ahogy Toroczkai László fogalmazott: ha kevesen leszünk, akkor csak egy szalonnasütés lesz, és tudomásul vesszük, hogy nincs társadalmi igény. De én azt gondolom, hogy igény volna rá. Szerintem sokan leszünk. Egyrészt azok, akik kilépnek a Jobbikból most, vagy kiléptek már korábban, vagy egyelőre még Jobbik-tagként tájékozódnának, másrészt a Jobbik értelmiségi holdudvarából is sokan jelezték már, hogy támogatnak minket. Az értelmiségi holdudvarral való kapcsolattartásért Dúró Dóra felelt, tehát megvannak a kapcsolatai. Komoly nevek jelentkeztek már be, meglátjuk kik azok, akik a jelenlegi viszonyok között fel is merik vállalni az ügyünket. A munkát el kell kezdenünk, lelkileg felszabadultan, a szebb jövőbe nézve.

Fotók: Renner Tamás