Az új jobboldali pártok gyengék

2018. június 3. 12:17

Frank Furedi
Demokrata

Annak ellenére, hogy a Fidesz megnyerte a választást, a fiatalok egy része másként gondolkodik. Őket is meg kell nyerni. Interjú.

„Mi itt, Budapesten azt latolgatjuk, mi lesz a jövő évi EP-választások kimenetele, ami meghatározhatja az EU jövőbeni arcélét és sorsát. A kétkedők szerint nincs annyi erő a nyugati társadalmakban, hogy megfordítsák a helyzetet, és a jelenlegi elitek hatalomban maradnak, azaz elmarad a várva várt fordulat.

Nem vagyok pesszimista alkat, de sajnos ennek megvan az esélye.

Miért?

Mert annak ellenére, hogy sok szó esik arról, milyen erős a populizmus például Olaszországban, meg milyen üzenet rejlik a Brexitben, és így tovább, az új jobboldali pártok gyengék. Nincsenek komoly értelmiségi figurák, akik vezetnék ezeket, pedig az új pártok legfontosabb feladata most az lenne, hogy kiépítsék saját értelmiségi holdudvarukat.

Az értelmiség nagy része a globalizmus pártján áll… Egzisztenciális okokból?

Igen, de vannak azért olyan gondolkodók és csoportok, akiket eleve nem érdekel a komfort. Ők a nemzetiek. De ha előadást tartok Hollandiában, vagy mondjuk Olaszországban, mindig ugyanazokat az arcokat látom. Azaz kicsi még ez a tábor. Mégis optimista vagyok, mert azt viszont érzékelem, hogy a diákokat érdeklik az olyan kérdések, mint a haza, a populizmus, az identitás vagy a tradicionalizmus. Ha okosan és őszintén beszélünk velük, értelmes vitákat folytatunk ezekkel a fiatalokkal, akkor belőlük lesz a nemzetek Európájának új és immár erős értelmisége. Szerintem ez a legfontosabb dolog Magyarországon is. Annak ellenére, hogy a Fidesz megnyerte a választást, a fiatalok egy része másként gondolkodik. Őket is meg kell nyerni.

Populista… Önre gyakran sütik ezt a bélyeget.

Ez ma nagyon könnyen megy. Jean-Claude Juncker, az EB elnöke szerint például mindenki populista, aki hisz a nemzet fogalmában. Mert ők amúgy háborút folytatnak a nemzetek ellen. A brüsszeli elit imádja a diverzitást például a nemi orientációk tekintetében. De ha a nemzetek diverzitásáról, vagyis sokféleségéről van szó, attól rosszul lesznek. Az pedig halálos bűn Brüsszel szerint, ha összekötjük a nemzet és a hit fogalmát. Például olyat mondunk, hogy »keresztény Magyarország«.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/130506