Yulia Szkripal köszöni, jól van

2018. május 24. 07:43

Megszólalt a megmérgezett kém-lány.

2018. május 24. 07:43

Megszólalt Szergej Szkripal lánya, Yulia, aki édesapjával együtt szenvedett mérgezést – írja a Euronews. A lányt Salisbury-ben találták meg eszméletlenül egy padon március negyedikén. Több mint öt hete hagyhatta el a kórházat, a történtek óta most adott először interjút.

„Húsz kómában töltött nap után arra a hírre tértem magamhoz, hogy meg akartak mérgezni bennünket. Még mindig nehéz felfognom a tényt, hogy ily módon törtek az életünkre. Azt, hogy idegmérget használtak, valami egészen sokkoló volt megtudni. Rendkívül szerencsésnek tartom magunkat, hogy túléltük” – mondta a lány.

Yulia Szkripal jelenleg egy titkos helyről írt nyílt levelet, ugyanis még mindig a britek védelme alatt áll.

„Ha a közeli jövőt nézem, nincs más célom, csak hogy segítsem apám felépülését. Hosszabb távon pedig remélem, nemsokára hazatérhetek Oroszországba. Hálás vagyok az orosz nagykövetség közreműködéséért, de pillanatnyilag nem szeretném a szolgálataikat igénybe venni” – tette hozzá.

A Euronews cikkéből kiderül, hogy a brit kormány gyilkossági kísérletnek tartja a történteket, amiért szerintük Moszkvát terheli a felelősség, az oroszok ezt tagadják.

Szergej Szkripal brit-orosz kettősügynök múlt héten hagyhatta el a kórházat.

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2018. május 29. 06:55
Kunhalmi Ági nénire hasonlít, csak nem vigyorog annyira mint vidéki Pista bácsi az angol WC-re Írországban.
Válasz erre
0
0
Senye Péter
2018. május 25. 18:32
Hol egy mérgezés, hol egy maláj gép... Valamivel fenn kell tartani a ruszofóbiát.
Válasz erre
0
0
hartnesz
2018. május 25. 09:24
Hazaárulással kis energiabefektetéssel felmérheten károkat lehet okozni. Akár tetszik akár nem, mindig is halálbüntetés járt értre. Kivéve kis hazánkat mert itt már ordas dicsőség hazaárulónak lenni.
Válasz erre
2
0
formaegy
2018. május 24. 11:06
Az angoloknak most nem jött be a hazugság! Az, hogy nem engedélyezik a nemzetközi nyomozást az ügyben mindent elárul. 1000%, hogy nem az oroszok voltak! Ez egy újabb nyugati aljas húzás, amiben nem számít egy ember élet, csak elérjék céljaikat.... Mint ahogyan Szlovákiában! Ott is 1000%, hogy a nyugat keze van a gyilkosságban! Csak ott elkövette a kormány azt a hibát, hogy a vergődő csürhe miatt lemondott, ahelyett, hogy megvárta volna a nyomozás eredményét. Ott a kormányellenes csürhe elérte amit akart. Így működik a nyugat! Olyan demokratikusan nyírnak ki embereket, magasról szarják le az emberek életét! Nem érdekes, hogy azok a "nagy" jogvédők nem a mocskos népirtó Merkel és bandájának ugrik neki, akiknek a lelkén 300-nál is több ártatlan ember, gyerek halála szárad? Mocskos egy diktátor aljas népirtó banda!
Válasz erre
8
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!