A Jobbik gyurcsányista lett

2018. május 22. 12:48

Morvai Krisztina
24.hu

A Fidesz viszont nagyon sok mindenben létrehozta azt a változást, amit a Jobbik korábban a zászlajára tűzött. Interjú.

„Több interjút adott a választás előtt kormánypárti lapoknak, amelyekben a Fidesz mellett állt ki. Miért gondolta úgy, hogy a Jobbik volt államfőjelöltjeként beszáll a kampányba szemben azzal a párttal, amelynek a listáját vezetve európai parlamenti képviselő lett?

Érdekes a megfogalmazása a kérdésnek, mert az első fele másról szól, mint a második fele. Hogy kormánypárti lapnak nyilatkozom, azt ugyanúgy természetesnek tartom, mint hogy nyilatkozom a Magyar Narancsnak, hogyha megkeresnek. Alapvető, hogy bármilyen választott képviselőnek vagy akár kormánytagnak átlátható és a polgárok által ellenőrizhető kell hogy legyen a munkája. Ezért egy politikus nem válogathat, interjút kell adnia annak, aki kér. Tőlem ezek a sajtószervek kértek interjút, nekik adtam. Érdekes módon a Hír TV-be például sok jobbikost hívtak, engem régen nem, pedig lenne bőven mondanivalóm.

Azért éreztem, hogy meg kell szólalnom, mert a Jobbik olyan szinten közeledett a szemkilövető, gyurcsányista, baloldali erőkhöz, ami számomra vállalhatatlan volt. Én nem vagyok prostituált, hogy azt mondjam, a Jobbik listáján kerültem ide, kapok egy jó fizetést, akkor ezért befogom a számat, hiába látom azt, hogy katasztrofális irányba mennek a dolgok. A létemmel, a nevemmel, azzal, hogy jobbikosként tartanak számon – mert amikor hazamegyek, a repülőtéren integetnek, hogy »Csókolom Krisztina! Hajrá Jobbik!« – legitimálom a Jobbikot.

Mégis csak a választás előtt kezdte kritizálni a Jobbikot nyilvánosan.

Akkor vált egyértelművé, hogy gyurcsányisták lettek.

A fő probléma tehát az, hogy a Jobbik nyitott a baloldal felé?

Igen.

De végül mégsem borultak egymás nyakába a választáson.

Dehogynem, hogyne borultak volna össze.

106 egyéni jelöltet indított a Jobbik.

Viszont a jobbikosok kifejezetten felszólították a választóikat, hogy tessék mindenhol a legerősebb ellenzéki jelöltre szavazni. Például nekem ez alapján a DK-s Bauer Tamásra kellett volna szavaznom.

Kikérem magamnak, hogy az a Jobbik, amelyik abban a könnygázban erősödött meg, amelyet a 2002-es Budaházy-féle hídfoglalástól egészen 2010-ig például az én arcomba is fújtak, most nyíltan arra buzdítson, hogy a könnygázt fújókra szavazzanak a szimpatizánsaik.

A fordulópont a Márki-Zay Péter-féle történet volt. Márki-Zay a Jobbik támogatásával vált polgármesterré, majd az első útja a szocialista Botka Lászlóhoz vezetett. Nem azt mondta, hogy elmegy Toroczkai Lászlóhoz, aki szintén az ő megyéjében polgármester, hanem elment Botkához, és ünnepélyesen átvette tőle az európai uniós zászlót. Számomra ez a zászló az Európai Egyesült Államok szimbóluma, ezért ez egy nagyon fontos szimbolikus gesztus volt.

Miért árulás a taktikai szavazásra buzdítás a Jobbik részéről? Nem egyszerűen arról van szó, hogy igazodtak a Fidesz által írt választási rendszerhez, mert máshogy elképzelhetetlen a kormányváltás?

Hová vezetett ez a technikai igazodás? A DK-ra való szavazásra hívták fel az embereket! Szerintem a DK a frakciója méretét a Jobbiknak is köszönheti, mert Budapesten főleg, de egyes vidéki körzetekben is a DK-s jelöltre szavazásra biztattak. Engem ez olyan mértékben felháborít, hogy egy töredékmásodpercre sem bántam meg, hogy egyértelműen elhatárolódtam ettől.

Ami azt jelenti, hogy a Fideszhez közeledett.

Nem.

Bayer Zsolt azt írta: »Morvai Krisztina végre hazatért.« 

Soha nem távolodtam el otthonról, ha a nemzeti politizálás a haza. 2009 óta minden megmozdulásom követhető a honlapomon, a Facebookomon, és lehet látni, hogy amikor a hazánkkal szembeni gyalázkodások folytak, akkor mindig Magyarország mellett álltam ki. Nem a Fidesz mellett, hanem Magyarország mellett. A Fidesz viszont nagyon sok mindenben létrehozta azt a változást, amit a Jobbik korábban a zászlajára tűzött.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/129983