„Tekintsük az alábbi képek bármelyikét. A Gáza határán zajló tüntetések kellős közepén készültek az elmúlt napokban. Sajtófotósok számára ez igazi aranybánya, terített asztal – hiszen minden kellék együtt van, ami a lelkeket felkavaró, könnyekre fakasztó, elementáris felháborodást kiváltó, tehát maximális nézettséget hozó fotókhoz szükséges.
Fegyvertelen szabadságharcos fiatalok hősiesen zászlókat lengetnek pokoli fekete háttér előtt; parittyákkal válaszolnak vadászgépek támadására; lángtengerben élettelen testeket cipelnek, a bajtársiasság mélyen megindító példájaként; zokogó apák és anyák ölelik magukhoz szeretteik élettelen testét.
Az üzenet világos: apokaliptikus küzdelem zajlik itt (az égő autógumikból szálló fekete füst remek kellék) melyben egyik oldalon áll a parittyás Dávid, vagyis, a reménytelen szabadságharcban életüket áldozó palesztin fiatalok, a másik oldalon pedig Góliát, vagyis az álig felfegyverzett zsid… pardon: izraeli katonák. És hogy a gonoszság még nagyobb legyen izraeli politikusok és amerikai kollégáik (a kis sátán és a nagy sátán) elegáns kiskosztümökben, finom öltönyökben ünnepelnek holmi követségi megnyitón, miközben tudva tudják, hogy rongyrázásuknak mekkora ára van: a palesztin fiatalság – és a palesztin nép – pusztul el vérben és tűzben, a pazar öltözékű amerikaiak és izraeliek lelketlenségének oltárán.
Vagyis: a nemzetközi média roppant intenzív vizuális eszközökkel reprodukálja azt a kétezer éve ismert tételt, mely szerint a zsidók az ősgonosz megtestesítői a velük szemben állók pedig nemes hősök és ártatlan áldozati bárányok.”