Meglepetés: a fiataloknak és a nőknek is van véleményük

2018. május 14. 13:19

Igen, fiatalok vagyunk és máshogy nézünk a világra. És szeretnénk értelmesen eszmét cserélni mindenkivel, minden nemzedékkel. De az, hogy ez sikerül-e, nem csak rajtunk múlik.

A választás után cikket írtam a fiatal választók dilemmáiról – arról, hogy huszonéves éves egyetemistaként milyennek látom a politikai élet alakulását.

A cikkre meglepően sokan reagáltak, ám nem túl sokfélét. A többség ugyanis nem a megfogalmazott gondolatokra válaszolt, csupán azt a tényt emelte ki, hogy egy fiatal lány írta le őket. Mintha valóban fel sem merülhetne, hogy egy fiatal lány véleménye ér annyit, mint bárki másé.

Hiszen fiatal. Hiszen nő.

Ezen a ponton érzem, hogy az írásom elérte „az elfajzott feminista szólamokat” és realitását vesztő fröcsögéssé alakult sokak szemében.

Mindamellett, hogy ezt a lehető leghatározottabban szeretném elkerülni, magát a témát nem fogom. Fontos beszélnünk róla, ha egyszer olykor-olykor még mindig ott tartunk, hogy egy fiatal nővel vitatkozva korát és nemét hozzuk fel érvként, valós válaszok adása helyett.  Ez pedig nem siránkozás, nem gyűlölködés – egyszerűen egy tény. 

Azt, hogy miért tökéletesen indokolatlan nőket kiszorítani a politikai életből – akár csak véleményük érvénytelennek titulálásával is – azért, mert nők, sokan és számtalanszor kifejtették már.

Sok misét megérne még a történet, most mégis inkább a fiatal választók dilemmáinak bemutatását folytatnám, ugyanis hasonlóan fontosnak érzem arról beszélni, miért tökéletesen indokolatlan fiatalokat kiszorítani a politikai életből – akár csak véleményük érvénytelennek titulálásával is – azért, mert fiatalok.

Látom és értem a logikát a mögött, amikor egy idősebb ember a korával érvel, hiszen kétségkívül több tapasztalattal rendelkezik. Az előző cikk után azonban kevés olyan építő visszajelzést kaptam, ami ezekről a tapasztalatokról árulkodott volna. Ezzel szemben

jó néhányan pajzsként tartották maguk elé életkorukat,

minden érv helyett azt szajkózva: te ezt nem tudhatod, mert fiatal vagy. (Ez egyébként éppen olyan inkorrekt, mintha bármelyik korombeli annyit mondana, hogy te ezt nem tudhatod, mert öreg vagy.)

Mert igenis inkorrekt egy huszonéves ellen érvként felhozni, hogy nem élt a kommunizmusban.

Értem, hogy a rendszerváltás időszaka mérföldkő: az utána született generációk nem csak az évek számában maradnak el az idősebbektől, de egy teljes világrendszer megismerését is elmulasztották. Vitathatatlan: merőben máshogy nézünk a világra, mert sosem tapasztaltuk meg, milyen volt a sokat emlegetett kommunizmus. Éppen ezért nem fog segíteni, ha annyit mondanak nekünk, hogy, „ha láttad volna, mi ment a hetvenes években, a seggedet a földhöz vernéd örömödben”.

Ha belegebedünk sem fogjuk szebbnek látni a jelenlegi helyzetet csupán azért, mert nem egy olyan világban élünk, amit a történelemkönyvekből ismerünk. Éppen csak annyira leszünk hálásak érte, mint azért, mert nem egy etióp kávéföldre születtünk. Mert ha már muszáj hasonlítgatnunk, inkább azzal dolgozunk, amivel tudunk: a térben nézünk szét, nem az időben.

Nem a hetvenes évek Magyarországával vetjük össze a mai állapotokat, hanem a ma létező jelennel – máshol.

A minap visszatértem egykori gimnáziumomba, hogy részt vegyek az ötéves érettségi találkozómon. Huszonöt értelmes, többnyire egyetemi évei végén járó és/vagy dolgozó fiatal felnőtt ült össze, hogy megosszák, kivel mi történt az elmúlt fél évtizedben. A beszélgetés vezérfonala azonban – a második embertől kezdődően – az lett, hogy ki tervezi, és ki nem tervezi elhagyni ezt az országot.

Egy ötödéves orvostanhallgató például azért gondolkodott el, mert egyetemi gyakorlatát töltve külföldön azt látta, hogy a kórházak fala nincsen levizelve (szemben az itthoni gyakorlati helyével).

Egy másik, műszaki területen tanuló fiatal azért, mert miközben az egyetemi tanszékén oktatói és kutatói helyet ajánlottak neki (vagyis belépőt a nagybetűs Akadémiai Életbe), látta azt, hogyan kezdték eladni a feje fölött a saját ötletét.

Egy harmadik jó képességű huszonéves pedig azért tervez fél év múlva költözni, mert a kedvese holland, és úgy érzik, külföldön könnyebben boldogulnának.

Ezekért a gondolatokért lehet minket, fiatalokat hibáztatni, lehet bármikor ránk legyinteni, de ez nem változtat a tényeken.

A döntő dolog ugyanis az, hogy mit látunk itthon és külföldön a világból. És összehasonlítunk.

Látjuk, amit látunk, utána pedig döntéseket hozunk a jövőnkről, mert a mi korunkban annak van itt az ideje. Ezekről a döntésekről szeretünk nálunk tapasztaltabb emberekkel beszélgetni, de az nem fog menni, ha azért nem állnak szóba velünk, mert fiatalok vagyunk.

Igen, fiatalok vagyunk és máshogy nézünk a világra. Ennek az új nézőpontnak azonban nem csak hátránya, előnye is lehet. Például kevesebb csalódás ért bennünket és elég naivak vagyunk ahhoz, hogy néha irritálóan idealisták legyünk. Mert az osztálytalálkozón az is kiderült: jó páran azt gondoljuk, hogy ez a haza, ha kicsi is, ha sárga is, de a miénk. Szeretnénk kitartani mellette, élni benne és visszaadni valamit abból, amit tőle kaptunk.

De ez nehéz lesz, ha ránk legyintenek.

Attól, hogy nem láttuk azt, amit az idősebbek, nem vagyunk vakok.Tudunk és szeretnénk másokat meghallgatni, megérteni és válaszokat adni nekik. Szeretnénk értelmesen beszélgetni.

De az, hogy sikerül-e, nem csak rajtunk múlik.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/129548