Puskás István

Magyarország kirakata vagyunk – a Római Magyar Akadémia igazgatója a Mandinernek

2018. május 9. 13:25

Írta: Gacsályi Sára

Korábban az Akadémia egy jól nevelt, elegáns öregúr volt itt Rómában, ebből próbálunk a fiatalosabb imázs felé mozdulni – mondja Dr. Puskás István, a Római Magyar Akadémia igazgatója a Mandinernek. A kultúrdiplomatával arról beszélgettünk Rómában, hogyan lehet a 21. században is érvényesen és hatásosan bemutatni a magyar kultúrát az olasz fővárosban.

Róma városa és a kultúra fogalma szorosan összefonódott a múltban és összefügg ma is. Hogyan kapcsolódhat bele Róma életébe a magyar kultúra?

A magyar állam 1927-ben vásárolta meg a Rómában is neves Palazzo Falconierit, az épületet, melyben azóta is működik a Római Magyar Akadémia. 1928-ban érkeztek az első képzőművészeti ösztöndíjasok, Aba-Novák Vilmos, Molnár C. Pál, Szőnyi István és Pátzay Pál. Hozzájuk kötődik a Római Iskola néven ismert irányzat megszületése: mind a négyen a huszadik század meghatározó alkotói lettek Magyarországon, pályafutásukat azonban együtt kezdték Rómában – egy nemrégen szervezett kiállításon például erről emlékeztünk meg. Az RMA tehát már ilyen formán már kilencven éve van jelen a római kulturális életben. Persze korábban is rendszeresen jártak magyar tudósok és művészek Rómában, talán elég csak a XIX. század egyik legnagyobb festőjét, Markó Károlyt említeni.

Milyen fényt ad a mai munkának egy ilyen múlt? Nehézség vagy könnyebbség ezzel együtt élni?

Én inkább könnyebbségnek fogom fel, mert

a múltunk egyfajta magabiztosságot adhat.

Persze nagy kihívás is, hogy méltók legyünk egy olyan történetet tovább írni, amit Aba-Novák Vilmos, Pilinszky és Nemes Nagy Ágnes írt előttünk. Fontos feladatnak tartom, hogy ne hagyjuk feledésbe merülni a múltat. Ebben a szobában például, ahol most ülünk, lakott Weöres Sándor és Károlyi ’47-48 őszén-tavaszán. Ennél a kandallónál melegedett az ösztöndíjas csapat, ugyanis az egész épületben csak ebben a szobában volt fűtés, akkor tartózkodott itt például Pilinszky, Weöres Sándor, Károlyi, Nemes Nagy Ágnes, Kerényi Károly és Fülep Lajos. Ezek a történetek kétségtelenül itt vannak a falakban és ez inspirációt, energiát ad az embernek, hogy megpróbálja a maga kis szerény fejezetét hozzáadni.

Dr. Puskás István (fotó: Várhelyi Klára)

Mit adnak önök a történethez manapság?

Az ösztöndíjas rendszer hagyománya ma is él, most is vannak nálunk magyar művészek és kutatók. Azt hiszem kijelenthetjük, hogy az Akadémia képzőművészeti ösztöndíja a magyar állam által kínált egyik legfontosabb külföldi tájékozódási lehetőség a magyar alkotók számára. Már csak azért is, mert a művészek az itt tartózkodását követően lehetőséget kapnak anyagaik bemutatására Rómában és Budapesten egyaránt. A képzőművészeteken túl természetesen kínálunk lehetőségeket más területeken is: ösztöndíjakat biztosítunk humán tudományágak hallgatóinak, olasz-magyar kapcsolatot kutatóknak, történészeknek, irodalomtörténészeknek egyaránt.

Tehát az oktatási tevékenység még mindig fajsúlyos az Akadémia életében. Mi másra jut idő emellett?

Az akadémiai tevékenység mellett a kulturális diplomácia részeként nagyon fontos missziónk, hogy a magyar kultúrát közvetítsük Olaszország felé. Róma egy sajátos hely ilyen szempontból: nem a helyi szórványmagyarság felé közvetítjük a magyar kultúrát,

inkább az érdeklődő olasz közösségnek kell érdekes, izgalmas, színvonalas projekteket bemutatnunk.

Ennek oka, hogy Rómában mindösszesen ezer-párszáz magyar él, köztük az említett diáksággal, akik általában rövidebb ideig tartózkodnak itt. Ebből adódik, hogy inkább Olaszország és Magyarország között teremtünk kapcsolatot, mintsem az anyaország és a szórványmagyarság között.

Hogyan képzeljük, miképp lehet ezt a kultúrdiplomáciát jól csinálni?

Nagyon röviden azt tudnám mondani, hogy szívvel-lélekkel. Alapvető, hogy mindkét kultúrában legyen otthon az ember, tehát tudja, hogy odahaza mik azok a kulturális értékek, folyamatok, szereplők, akik valamilyen érdemi, izgalmas, nagyon magyar dolgot csinálnak, és ismerje a helyi közeget is, ahová ezeket vinni szeretné. Nyilván más lehet érdekes Párizsban, Sanghajban és Rómában. A kulturális diplomácia egy közvetítő tevékenység: mindig úgy kell megmutatni az adott értéket, hogy látható, értelmezhető legyen a bemutatás helyszínén is. Ehhez jó dolgok kellenek, amiket bemutathatunk és tudni kell jól bemutatni őket.

Rómában hogyan lehet jól bemutatni őket?

Olaszország és Magyarország között nagyon élénkek a kapcsolatok, ezer szálon jönnek-mennek a művészek és a produktumok, mi csak egy csatornája vagyunk ennek az áramlásnak. Természetesen szeretnénk minél fontosabb, láthatóbb, eredményesebb és izgalmasabb szereplői lenni az olasz-magyar kulturális életnek, de tudnunk kell a helyünket. Egy éves programkínálatot nézve láthatjuk, hogy számos együttműködés jön létre a két ország között: mi ebben csak egy pont vagyunk, ám kétségtelenül fontos pont.

Magyarország kirakata vagyunk itt Rómában 

és egész Olaszországban. Azon túl, hogy megmutatjuk magunkat, igyekszünk minél interaktívabbak is lenni.

Az interakció a közönségen is múlik. Kik érdeklődnek a magyar kultúra iránt Rómában?

Büszkén mondhatjuk, hogy az Akadémia mára rendelkezik egy törzsközönséggel. Ennek egy pici magját az itt élő magyarság adja, többségét azonban az olasz közönség. Hagyományosan erős a zenei programok közönsége: van egy remek versenyzongoránk, amihez társul a magyar komolyzenei hagyomány, élén Liszt Ferenccel, aki a római zenei élet fontos alakja volt a XIX században. Liszt például egy olyan komoly brand, amire ma is lehet építeni. A műsorokat belépőjegy nélkül kínáljuk, és van egy olyan visszajáró közösség, akik – ismeretlen fellépő esetén is – tudják, hogy itt minőségi koncerteket fognak hallani. Hasonlóan sikeresek a magyar filmek. Vannak díjnyertes filmjeink, amik óriási érdeklődésre tartanak számot szerte a világban, így nálunk is biztos a telt ház. Jó példa erre a Testről és lélekről, amit a közeli moziban három hétig vetítettek. Azonban ha ilyen programokkal letudnánk a kulturális értékek közvetítését, az túl könnyű megoldás lenne. Inkább igyekszünk új lapokat húzni, újításokkal jelentkezni, amire egy új közönség is felfigyelhet.

Milyen új közönséget szeretnének bevonzani?

Jelenleg egy portfolióváltás zajlik: hagyományaink, értékeink megtartása mellett, mintegy a meglévő brandet tovább építve, igyekszünk nyitni a fiatalabbak felé, olyan programokat hozni, amikkel megszólíthatjuk azokat, akik most tájékozódnak a kultúra nagyon bonyolult világában. Fontosnak tartjuk számukra megmutatni, hogy Magyarország, élén Budapesttel nem csak a belvárosi bulinegyedből és a Sziget Fesztiválból áll, hanem egy sokkal színesebb jelenség.

Miért érezték szükségét a portfólióváltásnak?

Korábban – nem minőségi ítéletet mondva – az Akadémia egy jól nevelt, elegáns öregúr volt itt Rómában, aki tiszteletreméltó, nagyon művelt, nagyon kellemes társaság volt.

Ebből próbálunk a fiatalosabb imázs felé mozdulni.

Ennek az építkezésnek még az elején vagyunk, de eddig közel sem sikertelenek a próbálkozások.

Mik az eddigi tapasztalatok?

Abból a „borzasztó” kulturális kínálatból, ami Rómában van, önmagunkat csak nehezen tudjuk láthatóvá tenni. Az eddigi tapasztalataink pozitívak, de mérleget inkább csak néhány év múlva vonhatunk. Most tényleg csak azon igyekszünk, hogy minél szélesebb körben legyünk a római művészeti élet interaktív tagjai. A klasszikus művészeteken túl jelenleg a tudományos profilunkat is bővítjük, nemrég rendeztünk például egy fordításelméleti konferenciát, amire ismét egy új közönség figyelt fel. Próbálunk a hagyományok megőrzésével egy tágabb horizonton mozogni. Ez a horizonttágítás azt is jelenti, hogy térben igyekszünk kimozdulni, mind az Akadémia épületéből, mind Róma városából. Újabban emiatt is szervezünk külső helyszínes programokat, illetve becsatlakozunk olasz szervezésű kulturális programokba. Ezen felül igyekszünk Olaszországban több helyen is bemutatkozni, tavaly például jártunk Nápolyban, Firenzében, Velencében, Milánóban és Bolognában. Ezen az úton is szeretnénk tovább haladni.

Mi a legnagyobb kihívás itt Rómában?

Minden egyes program egy kihívás. Sok ötletünk van, próbáljuk kitalálni, mi lehet az érdekes. Az eddigi próbálkozások nagy része bejött, de volt olyan is, hogy nem sikerült úgy eltalálni, ahogy terveztük. Projektről projektre küzdünk és haladunk előre. Mindemellett látjuk azt, hogy

minden program egy lépés előre a helyi beágyazottság további épülésében.

Legfrissebb fesztiválunkon például 14 országból lép fel mintegy 40 művész, mert az Akadémia együttműködésre léphetett többek között a helyi lengyel, szlovák és svéd intézettel. A nemzetközi kapcsolatokat ezen felül a helyi V4-es programok bemutatásával is igyekszünk mélyíteni, ez egy másik, újfajta kihívás.

Beszélhetünk konkrét értékekről, amiket be szeretnének mutatni akár a V4-ek, akár Magyarország kapcsán?

A V4-ek kapcsán elsődlegesen az együttműködést szeretnénk megmutatni. Az, hogy egy színpadra áll egy magyar, egy cseh, egy szlovák és egy lengyel művész már emblematikus bemutatkozás arról, hogy mi egy régió vagyunk. Ahogyan a szlogen is mondja, valóban a Connecting, az összekötés a lényeg – annak bemutatása, hogy mi úgy vagyunk egy egység, hogy azon belül mindenki önálló. Ez ma Európában példaértékű, abszolút bemutatásra érdemes érték.

Hogyan segítheti a magyarok olaszokkal való kapcsolódásban, ha a V4-ek közösségét hangsúlyozzuk?

Félreértés ne essék: nem erőfitogtatásról van szó. Az olaszoknak van egy határozott tudása Magyarországról, ahogyan a lengyelekhez is ezer szálon kötődnek. Ezen felül azonban fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy mi egy együtt is értelmezhető halmaz vagyunk. Meg kell mutatnunk, hogy nem csupán azok az Európa végvidékein élő népek vagyunk, akikről ugyan tudnak valamit, mégis úgy egészében egzotikusnak és furcsának tűnnek a szemükben. Árnyaltabbá és élesebbé szeretnénk tenni a rólunk kialakult képet.

Mi van az olasz fejekben a magyarság kapcsán?

Ahogy mondtam, vannak erős tudások a magyarokkal kapcsolatban. Például Puskás István névvel nekem nagyon könnyű dolgom van, hiszen Puskás Öcsire nagyjából mindenki emlékszik még a férfiak közül. A zeneszeretők közt Liszt és Bartók a hivatkozási pontok, az irodalomból pedig a kortárs magyar irodalom erős jelenlétét tudnám kiemelni. A kelet-európai területről mindenképp a magyarok jelenléte a legerősebb ezen a téren Olaszországban. Ez elsősorban Márai pár évvel ezelőtti nagy sikerének köszönhető, de Szabó Magda, Krasznahorkai László vagy Kertész Imre nevét is ismerik. Mindenesetre vannak abszolút ismert, ikonikus szerzők, akiket a könyvet forgató közönség ismer.

A jobb- és a baloldal közötti kultúrharc megjelenik itt is?

Egy teljesen más relációban, de igen,

Olaszországban is jelen van az erős jobboldali és baloldali kultúra egyaránt.

Másrészről a magyarokkal kapcsolatban ezen a téren is van egy erős elképzelés az olaszok fejében, a mi feladatunk pedig az, hogy ezeket árnyalni, tisztázni próbáljuk. Ismerjük az országot ért támadásokat, így egyértelműen dolgoznunk kell azon, hogy megmutassuk: Magyarország messze nem az az ország, mint ahogyan azt a sztereotipizáló külföldi média lefesti. Azt hiszem, ehhez a kultúra egy remek eszköz lehet. Úgy vélem akkor járunk el jól, ha nem pártosság, hanem minőség szerint dolgozunk. Az elsődleges feladatunk, hogy az olasz közönség számára egy általuk értelmezhető, minőségi kultúrát tudjunk nyújtani, valamint olyan befogadó intézet legyünk, ami a magyar kultúra színe-virágát mutatja. Próbálkozásainkat mindig ez a szándék vezérli és nyilván lehet ezt kritizálni, de a kritikák csak hasznunkra lesznek. Alapállásunk, hogy akár egy világra nyitott, szorgalmas diák, igyekezzünk tanulni a világból, hogy aztán munkánkat is képességeink szerint a lehető legjobban végezhessük.

***

Tudósításunk a Római Magyar Akadémia által szervezett Urbsart fesztiválról itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/128909