2018-2022

Mit kíván a magyar nemzet a negyedik Orbán-kormánytól?

2018. május 2. 10:18

Constantinovits Milán
Mandiner

Orbán Viktor negyedik kormánya már csőre töltve, legújabb kori demokráciánk történetében példátlan módon egymás után a harmadik Fidesz-ciklus kezdődhet meg. A pillanat pedig kiválóan alkalmas arra, hogy megfogalmazzuk, mik is a legfontosabb kihívások a rekord méretű felhatalmazással rendelkező, nyolcéves kormányzati rutinnal bíró új kabinet előtt.

A Fidesz az újabb kétharmados győzelmét, az ahhoz vezető utat már minden véleményformáló csontig szételemezte. Ahogy arra mi is rámutattunk, az ellenzék végzetes polarizáltsága, a Fidesz következetes és alternatíva nélküli narratívája, Orbán Viktor személyes hatása, a minden eddiginél brutálisabb kampány is közrejátszott a választási eredményben.

Azonban bármilyen mozgatók is járultak a győzelemhez, az egészen bizonyos, hogy példátlan felhatalmazást és lehetőséget kapott Orbán Viktor a 2010-ben artikulált politikai vízió kiteljesítéséhez.

Éppen emiatt a harmadik ciklus előtt érdemes józanul megállni és sarkosan megfogalmazni, hogy mik azok az elvárások, mik azok a kérdések, legyen szó szimbolikus vagy szakpolitikai dimenzióról, amelyekben jobboldali választópolgárként előrelépést várunk. Nyolc pontban azokról a minimumfeltételekről és irányvonalakról, amelyeket az óriási támogatással rendelkező Fidesztől joggal követelhetünk meg.

1) A korrupció felszámolása, hatékonyabb állami ellenőrző mechanizmusok. Minden hosszan berendezkedő politikai struktúra szinte törvényszerű ballasztja a korrupció, a bennfentes érdekkörök kialakulása, a közpénz okos magánosítása: legyen szó az uniós források kiaknázásáról és elosztásáról vagy az a sportba invesztált, trükkökkel megszerzett TAO-pénzekről, esetleg a kultúrafinanszírozással kapcsolatos, milliárdos visszaélésekről. De lehet említeni egy-egy politikus zűrös ügyeit is, így 

joggal várható el 2018-tól a kormány kellő keménységgel és következetességgel való fellépése,

ahogy erre a fideszes képviselő Sebes Gábor vagy tanulmánykötetükben a keresztény értelmiségiek is felhívták a figyelmet.

2) Az oktatási reform megreformálása. Évtizedek óta szükségszerű folyamatokat indított el a kormány a teljes közoktatás strukturális átalakításával. A koncepció helyes, azonban az intézkedések sebességéből és olykor átgondolatlanságából fakadóan számos anomália keletkezett: ezek korrekciója az új kabinet feladat. Mikre gondolunk? A tankönyvpiac szélesítése, a két tanítási nyelvű iskolák támogatása, a pedagógusi életpályamodell anyagi biztonságának megteremtése (sokat javult a helyzet, de egyelőre nem piacképes a tanárok fizetése: se kezdőként, se a nyugdíjhoz közel). Továbbá feladat a pedagógusi előmenetelt biztosító portfóliórendszer racionalizálása, a KLIK túlhatalmának visszametszése és a politikai alapon, szakmai támogatás nélküli kinevezett potentátok lecserélése, az iskolapszichológusi hálózat anyagi megbecsülése, a tehetséggondozó munka tovább ösztökélése.

3) A felsőoktatási intézmények finanszírozása. Oktatás, de külön említést érdemel az egyetemek világa. A kancellári rendszerrel racionálisabb gazdálkodás kezdődött meg minden állami egyetemen, azonban az intézmények is azzal tudnak főzni, amijük van: ameddig az ELTE-n nincs pénz a fénymásolásra sem, amíg komplett tanszékek tengenek korszerű IKT-s eszközök nélkül, amíg egy 35 éve oktató egyetemi docens fizetése nettó 270 ezer Ft és egy pályakezdő egy tanársegédé 147 ezer, addig messze nincs rendben a felsőoktatás. Bár szavazóerő szempontjából vékony, csúcsértelmiségi réteg az egyetemi oktatóké, az ország versenyképessége, a vonzó felsőoktatás mégiscsak az ő vállukat terheli.

4) A kultúrafinanszírozás örvendetes pozitívumaként például számos sikeres magyar film született, azonban sok területen van még tennivaló. Ilyen a megalázóan kevés fizetésből élő könyvtárosok, muzeológusok és más közgyűjteményi dolgozók bérének rendezése (utoljára 10 éve volt bérkorrekció a szektorban). Másik dimenzió, de ide tartozik a dilettáns és délibábos wannabe-tudósok elleni fellépés, azok támogatása helyett, például említhetjük a magas szintű tudományosságtól a legrosszabb sarlatánokat felvonultató Kurultáj támogatását is. Tudomásul kell venni, hogy a társadalomtudományok (különösen a múltunk, nyelvünk kutatása) nem politikai terep, és óriási hiba ennek átengedése kontár kezekbe.

5) Az egészségügy rendbetétele. Az EMMI élére kisebb meglepetésre kinevezett Kásler Miklós onkológus személye talán jelképes utalás: a kormány ebben a ciklusban a lélegeztetőgépen tartás helyett belevág az ágazat teljes rehabilitációjába. Ennek része kell legyen az állami és magánintézmények közötti szakadék figyelembevételével 

az egyre erőteljesebben kettéváló egészségügyi rendszer szabályozása,

az orvosbárók megregulázása, a paraszolvencia-mentes ágazatok bérfelzárkóztatása, a sürgősségi osztályok élhetetlen állapotának radikális javítása, a kórházak közötti betegutak észszerűsítése, az orvosok országos allokációjának átgondolása.

6) A pártfinanszírozási rendszer átláthatóvá és ellenőrzötté tétele: a jelenlegi szisztémában százmilliók jutnak az országos listát állítani képes, egyébként láthatatlan, korábban semmiféle aktivitást nem mutató, mindössze a kampányidőszakban feléledő bizniszpártokra, amelyek mérhetetlen eredménye után a felvett támogatás egyszerűen behajtathatatlan. A választás további lehangoló tapasztalata volt a választójogi törvényt nem ismerő, rosszul alkalmazó választási bizottságok baklövései és a szervezés visszásságai.

7) Hosszú távú romastratégia kidolgozása, figyelembe véve a demográfiai tendenciákat. A pedagógusok felkészítése a különleges kihívásokat jelentő integrált, avagy homogén roma közegben való oktatásra, a hiánypótló jelentőségű közmunkaprogram folytatása, illetve kiterjesztése, a munkaerőpiacra való átvezetés biztosítása, a digitális szegregáció megszüntetése, a szegregátumok felszámolása. Járóka Lívia gondolatai mentén önellátó gazdaságok létesítése, segítő állami jelenlét a telepeken.

8) A határon túli magyarság további támogatása. Teljes szemléletváltást hozott 2010-től az orbáni nemzetpolitika,

a határokon átívelő szolidaritás konkrét intézkedésekben is megtestesült.

Nem csupán az állampolgárság szimbolikus jelentőségű visszaadása fontos, hanem az olyan nagyon is gyakorlati intézkedések, mint a kárpátaljai magyar tanárok budapesti támogatása, a határon túli magyar kultúrafinanszírozás vagy a külhoni tehetségprogramok (mint például az MCC képzései) elindítása. Ezt az irányt folytatni kell.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/128970