Ismét ugyanannyi lesz az idő a két Koreában

2018. április 30. 08:13

Északon 30 perccel állítják majd előre az órákat.

2018. április 30. 08:13

Átállítják május 5-én az órákat Észak-Koreában, így Észak- és Dél-Koreában csaknem három év után ismét ugyanannyi lesz az idő – döntött hétfőn a phenjani parlament.

Északon 30 perccel állítják majd előre az órákat. A kommunista rezsim állami médiája szerint azért, hogy előmozdítsák a két ország közötti megbékélést és egységet.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A legrosszabb rémálom válhat valóra: Magyarország visszakaphatja Bajnai Gordont

A legrosszabb rémálom válhat valóra: Magyarország visszakaphatja Bajnai Gordont
Tovább a cikkhezchevron

Jun Jung Csan dél-koreai elnöki szóvivő tudatta, hogy meglepetésre maga Kim Dzsong Un észak-koreai vezető javasolta, hogy a két ország óráit hozzák ismét összhangba. „Miután mi tértünk el a hagyományos időzónától, mi is igazítjuk most vissza az óramutatókat. Ezt be is jelenthetik" – idézte Jun Kimet.

Észak-Korea hivatalosan a „japán gyarmati múlt maradékának levetkőzésével" indokolta 2015-ben, hogy az ország óráit 30 perccel visszaállították. A két Korea által addig használt időzónát ugyanis még akkor állapították meg, amikor a Koreai-félsziget Japán gyarmata volt 1945 előtt.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2018. május 01. 19:31
Nagyszerű! És ezentúl nem balról jobbra, hanem jobbról balra fogják hajtogatni a szalvétákat. Nagy reformer ez a Kim akárki meglássa, már csak enni kéne adnia a népének és fel kell számolni aprócska többszázezres koncentrációs táborait. na de mi ez az órák átállításához képest!
Válasz erre
0
0
pemete jakab
2018. április 30. 18:16
"Ismét ugyanannyi lesz az idő a két Koreában" Mi pedig állítólag a moszkvai időzónára fogunk átállni.
Válasz erre
1
4
Báthory Ödönke
2018. április 30. 16:49
Ennyivel előrébb jártak, de most visszalépnek, hogy a déliek utolérhessék őket a fejlődésben.
Válasz erre
4
0
Anonymtalan
2018. április 30. 15:53
Ez a helyiidő Észak-Koreától elég gyerekes volt.
Válasz erre
2
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!