Könnyek nélkül

2018. április 22. 12:19

Hompola Krisztina
Népszava

A lista megjelenése után egy héttel a Nyílt Társadalom Alapítvány irodája úgy döntött, hogy Berlinbe költözik Budapestről.

„Négy nappal a nagy győzelem után Schmidt Mária hetilapja névsort közölt a Soros György által támogatott hazai »zsoldosokról«, a miniszterelnök pedig további hálózatok felfedésére biztatta a sajtót. A kormánypárt az országgyűlés elé elsőként a Stop Soros törvénycsomagot viszi, a civil szervezeteket és a nekik adományozókat megbélyegző, megfélemlítő szabályozást, amely engedélyhez köt, extra pénzügyi terhekkel, titkosszolgálati megfigyeléssel és betiltással fenyeget.

A lista megjelenése után egy héttel a Nyílt Társadalom Alapítvány irodája úgy döntött, hogy Berlinbe költözik Budapestről. Majd valaki megmondja a tébécés hajléktalanoknak, a mélyszegénységben élő tarnabodi családoknak, vagy a külföldi tanulmányokra vágyó – például politikai pályára készülő – fiataloknak, hogy a valamikor Soros-ösztöndíjas kormányfő nem hullajt emiatt krokodilkönnyeket. Mások pedig számon kérik majd egy 88 éves milliárdoson és munkatársain az eddigi 400 millió dolláros támogatás folytatását, fölemlegetve a társadalmi felelősségvállalást és a bajban elmaradó segítséget.

Pedig három és fél évtizedet szántak egyebek mellett arra, hogy ezen a 93 ezer négyzetkilométeren civil szervezeteket többé ne fenyegethessen, figyelhessen és tilthasson be az állam. Nem ők tehetnek róla, hogy ez a mi szabadságunk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/128514