Világjárók

Kínát látni és ott maradni – Menni Kína IV.

2018. április 20. 13:59

Mi vezet egy nyugati embert Kínába, és miért marad ott évekre vagy egy egész életre? Angol, ausztrál, fehérorosz, dél-afrikai és magyar expatokkal beszélgettünk Kínában, mit szeretnek a hatalmas országban és mi az, ami hiányzik nekik.

Szalma György kínai útinaplójának eddigi írásait itt olvashatják.

***

Xinyangban való tartózkodásom alatt megismertem majd' egy tucatnyi nyugati embert, akik dolgozni, letelepedni érkeztek Kínába. Szerettem volna megtudni, hogy például egy született angol miért költözik a világ ezen felére, amikor sok közép- és kelet-európai ember számára Anglia jelenti a lehetőségek Mekkáját, a létező világok legjobbikát. A megkérdezett külföldiek különféle okokkal, motivációval érkeztek, a történeteik ott érnek össze, hogy Kínában mindenki megtalálta a számítását.

*

Will egy harmincas éveinek elején járó angol fiatalember, Newcastle-ből érkezett Xinyangba. Annak ellenére, hogy tanári képesítéssel rendelkezik, Angliában nem kapott tisztességes munkát. Már évek óta külföldön dolgozik, korábban egy évet Japánban töltött, azonban nem szeretett ott élni, a japán életstílussal és életmóddal problémája adódott. Annak ellenére, hogy a hét 6 napján dolgozott, a fizetéséből éppen csak ki tudott jönni, Japán Angliához hasonlóan nagyon drága. „Egy igazán jó keresettel sem tud az ember félretenni, a fizetés pusztán arra elég, hogy hónapról-hónapra éljen az ember” – mesélte Will.

Egy barátja hívta Kínába dolgozni: kételyei voltak afelől, hogy itt egyáltalán lehetséges munkát találni, illetve

először félelmetesnek tűnt neki maga az ország is.

„A kezdeti félelmeim ellenére a Kínával kapcsolatos tapasztalataim nagyon jók, azzal együtt, hogy most is azt gondolom, hogy sok tekintetben nem könnyű egy európainak Kínában élni. Talán azért, mert ez az ország annyira különbözik attól, ahonnan jövök. Azonban az hatalmas előny, hogy itt mindenki barátságos, nem úgy, mint Angliában. A megélhetési költségek alacsonya, a munka-magánélet egyensúly jobban kialakítható. Nagyon szeretek itt lenni.”

Elmondása szerint Angliában sokkal magasabbak az önfenntartás költségei, mint Kínában, a fizetéshez viszonyítva is. Egy átlag angolnak esélye sincs arra, hogy elfogadható saját lakást vegyen, erre akkor van esély, ha valaki gazdag családba születik. Ennek hiányában marad az albérlet, ami sok esetben annak ellenére, hogy drága, igen szerény komfortfokozattal bír. A nagyvárosokban a közbiztonság szerinte rettenetes, vidéken pedig nincs megélhetési lehetőség. A nagyvárosok túlzsúfoltak, a legtöbb angol egyetlen kikapcsolódási lehetősége, hogy hétvégén leissza magát. Sommásan így lehet összefoglalni Will vélekedését a jelenlegi angliai helyzetről.

„Anglia egy nagyon kicsi ország és túl sokan lakják, ezért is drága, az emberek nem törődnek egymással, gyakorlatilag társas magányban élnek. Az emberek atomizált társadalmakban élnek, nem tudják és nem is akarják megismerni egymást. Pubokban lehet jó társaságokkal találni, ezek a helyek az egyetlen szocializációs színterek, ahol az emberek ivással töltik az idejüket. Aki azonban ennél többre vágyik, az sok jóra nem számíthat” – meséli Will.

Arra a kérdésemre, hogy mi hiányzik neki Angliából, megrökönyödésemre azt felelte, hogy az angol ételek a leginkább. A sajtokat, a fish and chips-et hiányolja, amit nem ismernek Kínában. Azonban ezt a megjegyzését azzal egészítette ki, hogy igazából ez sem számít, mert már olyan rég van itt, hogy megszokta. A terveit feszegető kérdésre Will azt mondta, hogy nem tervez hosszú távra: „Egyelőre csak annyit tudok, hogy Kínában akarok maradni hosszú ideig. Még az is lehet, innen megyek nyugdíjba, illetve a nyugdíjas éveimet szívesen tölteném Laoszban vagy Kambodzsában”.

*

Chris egy jókedvű, idősödő ausztrál úr, aki a feleségével együtt nyakába vette Kínát, hogy itt angolt tanítsanak. A munkával töltött éveket követően amolyan nyugdíj utáni jutalomjátékként tekintenek a kínai életükre. Az elhatározásukban nem a pénz játszotta a főszerepet: „Ingatlanközvetítő cégem volt, azonban mindig is látni szerettem volna Kínát. Amikor a feleségemmel eladtuk az üzletet, elhatároztuk, hogy csinálunk valamit, amit eddig nem, akkor nyúltam a tanári képesítésemhez” – meséli a Kínába való költözésük körülményeit Chris. Eldöntötték, hogy egyetemen fognak tanítani, összekötötték a munkát a nyaralással, korábban éltek már Angliában és Izraelben. „Szeretünk világot látni” mondja tömören Chris.

A Kínával kapcsolatos tapasztalataik nekik is jók: elmondása szerint

a kínaiak nagyon nagyvonalúak, rendkívül barátságosak,

szeretnek segíteni másoknak és általában nyugodtak. Az egyetlen probléma, hogy kevesen beszélnek nyugati nyelveket, azonban kis jóindulattal ezt a nehézséget mindig át lehet hidalni. Chris még hozzáteszi a végén: „A higiénia tekintetében van egy-két kifogásolnivaló, de általánosságban csak jót tudok mondani a kínaiakról”.

A terveiket illetően Chris elmondja: egyelőre az biztos csak, hogy a következő szemeszternek is nekikezdenek Xinyangban, decemberig kell eldönteniük, hogy azután mit fognak csinálni. „Lehet elmegyünk egy másik országba tanítani, vagy hazamegyünk egy időre Ausztráliába. Az édesanyám már idős és beteg, nem lehetünk nagyon távol Ausztráliától, de szívesen elmennénk Dél-Amerikába.” Kiegészítésként elmondja: nem zárják ki azt sem, hogy Kínában maradnak, csak egy másik városban fognak dolgozni.

A honvágyat, hiányérzetet feszegető kérdésemre Chris elmondta, hogy a család hiányzik a leginkább. Két felnőtt lányuk van otthon, de a mobiltelefon segítségével, illetve skype-on tudják a kapcsolatot tartani. Chris elmesélte, hogy amikor a '80-as évek elején Angliában élt, akkor nem tudott a szüleivel rendszeresen beszélgetni, túl drága volt. Ma ingyen megoldható a rendszeres kapcsolattartás. „Akkoriban háromszor beszéltem a szüleimmel négy év alatt. Ma nincs gond ezzel, a technika lehetővé teszi, hogy akár láthasd is a családodat.”

A családon kívül a friss levegőt, az otthoni időjárást, az ételeket, a barátokat hiányolja. „Azokért a dolgokért, ami otthonról hiányzik, kárpótol az, hogy rengeteg előnye van az ittlétnek, nagyszerű emberekkel találkoztunk itt, kínaiakkal és nem kínaiakkal egyaránt.” Chris és felesége, Heather, tavaly nyáron körbe utazták Kínát. Chris beszámolója szerint csodálatos látnivalók vannak Kínában, amelyek véleménye szerint kihagyhatatlanok. „Nagyon olcsó és biztonságos itt az utazás” – mondja.

*

Heather, Chris felesége elmondta, mindig tervezték Chrissel, hogy egy nap külföldön fognak tanítani. Ausztráliában találkoztak egy másik házaspárral, akik a xinyangi egyetemen már tanítottak korábban, ők ajánlották ezt a lehetőséget és segítettek kapcsolatba lépni az intézménnyel. Ausztrál léptékben mérve Xinyang egy hatalmas város, Kínában azonban kifejezetten kicsinek számít. „Furcsa számunkra ez a nagyváros, amióta itt vagyunk megszoktuk, de mi egy 2500 fős kisvárosból érkeztünk.”

Heather számára is a család, a lányai hiányoznak. Azonban a család után számára is azonnal az ételek, az ausztrál konyha jön a sorban. A kenyér jó, de a kávé és az otthoni kertje is hiányoznak neki. Hozzáteszi: „Úgy gondolom, ha innen elmegyek, Kína fog hiányozni. Az emberek hihetetlenül barátságosak, melegszívűek, nagyon szeretik a külföldieket. Kíváncsiak ránk és elfogadnak minket, annak ellenére, hogy ez az ország sokáig el volt zárva”.

*

Oxana Fehéroroszországból, Minszkből érkezett, zenetanár, vokalistákat, illetve professzionális énekeseket tanít. Oxana motivációi sokkal kézzelfoghatóbbak, mint „nyugatibb” társaié. Elmondása szerint ideérkezésének egyetlen hajtóereje a jó fizetés volt. Bár otthon is szép karriert épített, azzal együtt sem keresett annyit, amiből tisztességesen el tudta volna tartani magát és a lányát. Komoly szakmai pályáját hagyta a háta mögött a jobb fizetéssel kecsegtető kínai egyetemi állás miatt.

Elmondása szerint a klasszikus zene hivatalos nyelve az olasz, az orosz és a francia, sajnos a kínai diákok egyiket sem beszélik. Pedig erre véleménye szerint nagy szükség volna a dalszövegek megértésében, sokat segítene a szép kiejtésben, kiéneklésben.

Oxana az orosz mellett olaszul is beszél, elmondása szerint ennek a nyelvnek az ismerete elengedhetetlen, ha az ember énekes karriert álmodik magának: „Zenét tanítok, hatalmas igény van erre Kínában. Az egyetlen nehézséget az jelenti, hogy a diákok nem beszélnek angolul, oroszul vagy olaszul. Ez jelenti a legnagyobb kihívást, ezzel sokat kell küszködni, amíg egy kínai anyanyelvű olasz vagy orosz szöveget képes énekelni.”

A fehérorosz hölgy számára is a család, az anyukája és a tinédzser korú lánya hiányzik a legjobban. Azonban az idő gyorsan telik számára Xinyangban, a rengeteg munka leköti minden idejét. A kötelező óraszámokon felül is tart órát a diákoknak: elmondása szerint az a módszer, amit a minszki akadémián elsajátított, többet igényel annál, mint amit itt az egyetem előír. Ezt a plusz erőfeszítést az egyetem is honorálja, azonban sokáig teljesen önszorgalomból nyújtott lehetőséget a diákoknak arra, hogy a segítségével gyakoroljanak. Elmondása szerint a tömegoktatás rosszat tesz a zenei képzésnek. Az ő munkája különbözik abban is a nyelvtanárokétól, hogy az ő diákjai időnként meg kell mutassák magukat és a tanultakat a színpadon. Egy színpadi produkció kudarca egyértelműen neki jelent blamázst, míg az egyes hallgatók foghíjas angol nyelvtudása talán sosem derül ki.

Oxana még legalább egy évet itt szeretne dolgozni. Elmondása szerint a szerződése meghosszabbításának legfőbb indoka, hogy

könnyű az itteni fizetéséből félretenni,

a kínai egyetemi fizetése többszöröse az otthoninak.

*

Xinyang

Tim Willhez hasonlóan Angliából, pontosabban Liverpoolból érkezett Kínába, foglalkozására nézve pedig angoltanár. „A lányom már felnőtt, mindig akartam egy másik országban élni. Thaiföldön is éltem 9 hónapig, azután visszamentem Angliába, otthon találkoztam valakivel, aki Kínában tanított angolt. Ő segített, hogy itt eligazodjak és helyet találjak” – foglalja össze Kínába költözésének történetét Tim.

Elmondása szerint, nagyon szeret egyetemen tanítani, illetve Kína egészével is elégedett, egy barátságos országnak tartja. Nyolc éve van Kínában, hat és fél éve pedig Xinyangban él. Korábban egy gazdagabb kínai tartományban dolgozott, ott az emberek többet is dolgoztak. Véleménye szerint mivel Xinyang szebb,

az emberek jobban élvezik az életet, ezért kevesebbet is dolgoznak.

„Nem akarok nagyon nagy varosban élni: vannak Kínában nagy városok, de nem nekem való. Xinyangból könnyen elérhető a vidék, egy pillantás alatt kint vagy a természetben. Csodálatos hegyek vannak a környéken, érdemes körbe nézni” – mondja Tim. A városban szeretne maradni a jövőben is. Hatvanöt éves koráig dolgozhat állami egyetemen, a korhatár elérte után tovább nem alkalmazhatják. Utána azonban módjában áll magániskolákban tanítani, valószínű ez teszi majd tervei szerint. Azért vetődik fel számára ez a kérdés, mivel Tim néhány éven belül betölti a korhatárt.

„Nem gondolok arra, hogy visszamenjek Angliába. Szeretem Kínát, nem megerőltető a munka, nincs nagy nyomás, a hallgatók is jók, tisztelettudók.” Angliai tapasztalatai nem voltak ilyen kedvezőek, mint elmondta, egy angliai iskolában szinte lehetetlen a fegyelmezés, itt erre nincs is szükség. Tim is panaszkodott az otthoni megélhetés nehézségeire. „Anglia nagyon-nagyon drága, sok a fizetni való, számlák, adók. Kínában az egyetemi fizetésemből nagyon jól elvagyok. Könnyen fenntartom magam, míg az angol fizetésemből csak küszködtem. Itt félre is tudok tenni, ez Angliában elképzelhetetlen volt.”

*

Karun

Karun a Dél-afrikai Köztársaságból érkezett feleségével együtt Xinyagba, mindketten indiai származású dél-afrikaiak. Karun elmondása szerint Kína választotta őt, nem ő Kínát. Hogy megértsem, mit jelent ez, elmeséli: „Próbálkoztam Dél-Amerikában, Oroszországban, Törökországban, azonban ezek a próbálkozásaim nem jártak sikerrel, végül Kínában kaptam egy nagyon jó ajánlatot, el is fogadtam.”

Kína után ismét Latin-Amerikába szeretne menni, nem adta fel ez irányú álmait, Costa Ricában szívesen tanítana. Csak a családja hiányzik otthonról, egyébként teljesen elégedett a kínai életével. Elmondása szerint csak annyi időre szeretne visszamenni a Dél-afrikai Köztársaságba, hogy eladja az otthoni lakását, azután feleségével együtt azt tervezik, hogy országról országra fognak vándorolni. „Tetszik ez az utazgatós életmód” – vallja be Karun.

„A Dél-afrikai Köztársaság egy kevert kultúrájú ország, vallások, etnikumok, kultúrák keverednek és léteznek egymás mellett.” Szereti a hazáját, azonban a jelenlegi politikai helyzet miatt, illetve a más irányú tervei miatt sem szeretne most már visszamenni.

*

Péter

Péter Kistarcsáról érkezett Xinyangba. Először a Wuhani Egyetemen tanított, azonban az tanév lejárta után, inkább Xinyangba költözött, mivel ez a város, a majdnem 8 millió lakosával együtt is sokkal nyugalmasabb életteret biztosít, .

„Nemzetközi tapasztalatot akartam szerezni, és persze a pénz is csalogató volt. El kellett döntenem, hogy Ausländerként dolgozzak Németországban, vagy angolt tanítsak Kínában. Inkább Kína mellett döntöttem” – foglalta össze motivációt Péter.

Tipikus magyarként szinte minden hiányol otthonról.

„A családom, a barátaim, a magyar nyelv, a somogyi táj, az Andrássy út, az antikváriumok, a Börzsöny, az apró székely falvak. Mindenütt jó, de a legjobb otthon. Nem értem azokat a külföldi kollégáimat, akik Kínában tervezik a jövőjüket. Én a Kárpát-medencén kívül sehol sem tudnék élni.”

Három évre érkezett Kínában, a kaland idén nyáron véget ér. Tervei szerint hazamegy Magyarországra az itt megkeresett és félretett pénzzel, és házat vásárol valahol vidéken. „Házat akarok venni, lovat, kecskéket, egy nagy komondort, nem akarok nagyvárosban élni, kisközségben tervezem a jövőmet. Kínába esetleg még visszatérek pár év múlva, mert jó élményekkel távozom, de egyelőre elég volt Ázsiából.”

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/128357