Történelmi lehetőség kapujában a Fidesz – Az ellenzék újraépítésre vár

Bár jelen sorok írásakor még nem vehető bizonyosra a Fidesz kétharmada, ugyanakkor számos konzekvenciát már leszűrhetünk a vasárnap esti híráradatból. A Fidesz újabb, magabiztos triumfálása többek között arról árulkodik, hogy Orbán Viktornak sikerült mobilizálnia azt a korábban látens tömeget, amely rekord közelbe tornázta a részvételt, és amelynek összetételéről az urnák megnyitásáig nem sok fogalma volt az elemzőknek.

Általános jellemzője volt egyébként is az utóbbi hónapoknak, hogy a közvélemény-kutatások meglehetősen óvatosan és egymáshoz viszonyítottan igencsak eltérően ítélték meg a közhangulatot, viszont a bizonytalanok és a látens szavazók nagy számában egyetértettek. Most kiderült, a kormányféltő hangulat bírt erősebb aktivizáló erővel.

Ahogy az is világossá vált, hogy

az átszavazási hajlandóság a legtöbbször csak elméletben létezik. Ennek oka lehet az is, hogy sokkal erősebb a párthoz kötődés, és sokkal kevésbé járhatóak át a falak a Jobbik és a baloldal pártjai között, mint azt sejteni lehetett. Továbbá a zsákszámra készült, taktikai szavazást népszerűsítő oldalak, ellenzéki felmérések sem segíthették az erre egyáltalán fogékonyak tájékozódását.

Ha a választási térképre pillantunk, a pártok támogatottságának különös, földrajzi eloszlását is konstatálhatjuk: vidéken szinte mindenütt nyert a Fidesz, Budapesten ugyanakkor némiképp megerősödött az ellenzék. Ez meglepő helyi eredményekhez is vezetett, ikonikus kormánypárti helyek buktak el (Belváros); viszont vidéken, a Jobbik-barátnak mért Borsodban, Hevesben nem jutottak szóhoz Vona Gáborék. Egyúttal az is megállapítható, hogy a szocialista fellegvárak fogalma örökre a múltba veszett.

A Jobbik szereplése pedig az új irányvonal, a turbó tempóban végignyomott néppártosodás kudarcát jelzi. Hozták ugyan a négy évvel ezelőtti szavazatarányt, ám a várva várt egyéni győzelmek elmaradtak, még az esélyesnek tartott régiókban sem rúgtak labdába. A Jobbik légüres térbe került, a hagyományosan gyenge budapesti jelenlét mellett nem sikerült a vidéki áttörés sem. E kudarcok személyi konzekvenciáit még nem tudhatjuk biztosan, az azonban egyértelmű, hogy 

Az MSZP csodafegyvere is csődöt mondott, Karácsony Gergely nem hozott új voksokat, sőt személye és a Párbeszéddel való összekapaszkodás bizonytalanná tette a pártszövetség túlélését is, listáról könnyen kieshettek volna. A szocialisták teljes talajvesztését tükrözi, hogy néhány koordinált fővárosi helyen túl vidéken gyakorlatilag történelmi vereséget szenvedtek, szinte mindenütt a Jobbik mögött a harmadik helyre szorultak. 

A Demokratikus Koalíció éppen becsúszott a parlamenti küszöbön, Gyurcsány Ferenc mindig számíthat 5%-nyi fanatikus hívőre. Az LMP szereplése néhány mandátummal többet eredményezett számukra 2014-nél, de az áttörés elmaradt. Szél Bernadett erős kampánya nem testesült meg voksokban, bár a magas részvétel is ellenük dolgozott. Egyedül talán Csárdi Antal valószínűsíthető egyéni győzelmével vigasztalódhatnak. Az Együtt radar alatt maradása az egyszemélyes pártmodell kudarcát mutatja, és a Momentum néhány százaléka sem lehet meglepetés senkinek, legfeljebb Fekete-Győrnek.

Összességében azt láthatjuk, hogy a választópolgárok jobban féltek a kormány leváltásával járó következményektől, így összezárták soraikat. A „mi a választás tétje" című játékot Orbán Viktor nyerte, ami ekkora legitimációnál egyúttal

Mégis két szempontból is történelmi a győzelem: háromszor még senki sem nyert a rendszerváltás utáni időszakban. S történelmi azért is, mert ekkora felhatalmazással sosem látott esély kínálkozik az ország felemelésére, sorsának hosszú időre való meghatározására, az orbáni politikai vízió kiteljesítésére.