Erdélyben folytatódik a magyar politikusok megfélemlítése

Sokan dicsérték már a román korrupcióellenes ügyészség munkáját, végre egy független hatóság, amely hatékonyan fel tud lépni a mindent átszövő korrupció ellen. Működésének első fejezete valóban örvendetes volt, azonban az idő teltével az ügyészség hivatalnokai alkalmat találtak arra is, hogy a korrupció mellett a magyar közösség vezetői ellen is fellépjenek.

Egy cseppet sem fájna a szívem egyetlen magyar politikusért sem, ha bebizonyosodna, hogy sáros valamilyen ügyben és ezért elítélnék. A valóság ezzel szemben azt mutatja, hogy bizonyítékok hiányában, meg nem történt bűncselekményekkel kapcsolatban születnek ítéletek Romániában. A cél minden esetben az, hogy a legtevékenyebbeket parkolópályára kényszerítsék. 

Nemrég két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Horváth Annát, Kolozsvár volt alpolgármesterét. Első körben arra kényszerítették egy bűnügyi eljárással, hogy lemondjon az alpolgármesteri tisztségről; ezután a nemrég született ítélettel el akarják venni a kedvét attól, hogy valaha is a közössége szolgálatába álljon.

Mi, akik kívülről figyeltük az eseményeket, azt gondoltuk, sosem fog idáig eljutni az ügy, hogy ítélet sosem születik. Megelégszenek pusztán a váddal, a meghurcolással azok, akik az alpolgármesterünket el akarták távolítani; megelégszenek azzal, hogy kivonják akár időlegesen is a forgalomból.

Mindenki számára világos volt, hogy nem követett el törvénysértést. Lidérces álmainkban sem gondoltuk volna, hogy elmerészkednek idáig, hogy valakit el lehet ítélni teljesen ártatlanul. Igazából ezek után bárkit eljárás alá vonhatnak. Egy papot, egy tanárt, bárkit, aki túl tevékenynek mutatkozik a magyarság köreiben.

Horváth Anna ügye kiválóan illeszkedik abba a sorba, mely során 

Kerékbe törik a szakmai pályájukat, az évekig tartó eljárással pedig a magánéletüket teszik tönkre. Egy eljárás lelkileg komolyan próbára teszi az embert, az ártatlanság biztos tudatában pedig még nyomasztóbb, hogy bármi megtörténhet. Ha megvádolni sikerül, lehet, elítélni is sikerül nekik. Az antikorrupciós harc indokával megpróbálják erkölcsileg és pszichésen megsemmisíteni a valóban cselekvő politikusainkat.

Nem vonom kétségbe az antikorrupciós harc fontosságát, Romániára rá is fér ez a küzdelem. Azonban amikor a korrupció ellenes ügyészség valójában egy etnikai harc eszközévé válik, akkor nem beszélhetünk a közélet megtisztításáról, az eljárás maga a nagybetűs korrupció, annak az egyik legdurvább formája.

Markó Attila, Antal Árpád, Horváth Anna, vagy a marosvásárhelyi katolikus iskola igazgatójának az ügye (csak néhányat említettem az ügyek közül) egytől egyig hasonlóságot mutatnak abban, hogy olyan vezető politikusok, közéleti személyiségek ellen kezdeményeztek eljárást, akik tevékenyen dolgoznak az erdélyi magyar közösségért. A jogi ügyekben kevésbé jártas laikusok számára is egyértelmű, hogy a fent említett esetekben nem történt bűncselekmény, azzal, amivel vádolják és vádolták őket, az egyszerűen nem történt meg. Ki kell emelni Markó Attila esetét, akit egy olyan bizottsági döntés miatt ítélt el a román bíróság, amin részt sem vett. Ugyan ebben az eljárásban voltak egyéb cifra dolgok is, azonban az egy másik történet.

Nem lehet nem észre venni azonban azt, hogy ugyan annak a pártnak, az RMDSZ-nek a teljesen inaktív, magyar szempontból értékelhetetlen munkát végző tagjait hagyják békében élni. Felmarkolhatják a fizetésüket, nem zavarják a román nemzetállam építésének a munkáját, ezek kiválóan megfelelnek a román titkosszolgálatoknak. Annak örvend a román politikai elit, ha mutatóban vannak magyar képviselők, akik perdöntő bizonyítékai annak, hogy Románia példaértékűen bánik a kisebbségeivel. Akik valóban vállukon cipelik a magyarság ügyeit, azokat igyekeznek megrendszabályozni némi bírósági hercehurcával.

Évek óta nyomás alatt tartják a politikusainkat annak érdekében, hogy nehogy nagyot merjenek álmodni, nehogy túl magasra nőjenek a fák. Ez minden szinten igaz, a helyi tanácsostól, a polgármesteren át a parlamenti képviselőig. A visszaszolgáltatások ügyében tevékenykedő képviselőink meghurcolásának is az volt a ki nem mondott célja, hogy véget vessenek a jogos visszaszolgáltatásoknak. A román állam soknak érezte a visszaszolgáltatott javaink mértékét. Itt persze nem arról van szó, hogy valóban sokat adtak volna vissza, csupán számukra a kevés is túl sok. Még azt sem lehet elmondani, hogy az elrabolt javainkat ők tisztességesen kezelik és nem akarják visszaadni, azok jelentős anyagi értéke miatt. Nem. Sok esetben hagyják parlagon heverni az ingatlanokat, csak ne keljen a jogos gazdájának,vagy a közösségnek visszaadni.

Persze mi ezerszer felajánlottuk, hogy „külön költözünk”, azonban a románok nem így szeretnének tőlünk megszabadulni.

A román ügyészség, élen a korrupció ellenes ügyészséggel, politikai leszámolások végrehajtója. Ami pedig a legfélelmetesebb, hogy ennek az ügyészségnek a tisztességes mivolta, jóindulata vitát gerjeszt még magyarság berkein belül is.

Az eljárások abból a szempontból teljesen kontraproduktívak, hogy a magyar közösség összezár az ártatlanul meghurcoltak mögött, azonban hatékonyak abból a szempontból, hogy a megvádoltakat komolyan megviseli az eljárás. Mint politikusok, egyértelműen hősökké válnak, azonban a politikus mint magánember tönkremegy az eljárás alatt. Az ügyek emberi oldala egyáltalán nem mellékes. A kilátástalan küzdelem jó eséllyel tántorítja el őket a további munkától, illetve ha nem is szállnak ki a politikai ringlispílből, sokkal elővigyázatosabbak kell, hogy legyenek. Törvényes tevékenységüket azzal a bénító félelemmel kell végezzék, hogy lehet, valamely ügyért előveszik őket. Lehet csak évek múlva, de bármikor beidézhetik őket, ha úgy érzi jónak a román igazságszolgáltatás. Az éjszakáik nem lehetnek nyugodtak, mert bármiből baj lehet. Pontosan azt szeretnék elérni, hogy ne merjenek dolgozni.

Így működik Európa egyik kiváló demokráciája. Egy percig nincs illúzióm azt illetően, hogy ezt az Európai Unió román belügynek fogja tekinteni, hogy ezekben az eljárásokban semmi kivetnivalót nem fognak találni a jogállami normák betartásáért folyamatosan aggódók. Akik a törvényességet kérik számon a magyar kormányon, azok vihogva rázzák meg elismerően román kollégáik kezét, mivel Romániában minden a legnagyobb rendben.