Ki nyer holnap? Így indulnak választási harcba a német pártok
Megfogalmazták választási programjaikat, üzeneteiket a migrációellenességtől a szupergazdagok megadóztatásáig.
„Beteges deviancia”, „nemzetgyalázás”, „kereszténygyalázás”, „történelemhamisítás” – ezeket a szavakat Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője használta Alföldi Róbert ténykedésére még 2013-ban. Ma már szerinte Alföldi is „feltétele egy normális országnak”.
Ahogy arról már csütörtökön beszámoltunk, Mirkóczki Ádám szerint Alföldi Róbert „nemhogy belefér, hanem egyenesen feltétele egy normális országnak”.
Mint oly sok más ügyben, ebben a kérdésben teljesen mást mondott még pár évvel ezelőtt a Jobbik, sőt konkrétan maga Mirkóczki Ádám is.
Mirkóczki 2013 augusztusában egy Alföldi-rendezés kapcsán a Parlamentben háborodott fel azon, hogy szerinte a Fidesz három éven keresztül „kitartotta” Alföldit.
A parlamenti jegyzőkönyvek szerint Mirkóczki így fogalmazott: „sajnos és szerintem sok-sok ezer magyar állampolgárral vagy honfitársamon keresztül volt szerencsétlenségünk végignézni azt a gyalázatot, ami augusztus 20-án a szegedi Dóm téren történt, ismételten Alföldi Róbert rendezésében. [...] nem mehetünk el szó nélkül, hogy mindezt a gyalázatot, amit évek vagy évtizedek óta folytat, most is és ezúton is közpénzen tette, hála önöknek egyébként, mert Szegeden MSZP-fideszes nagykoalíció van, egyedül a Jobbik ellenszavazatával sok-sok millió forintot juttattak újra erre a szennyre, amely során sok millió tévénézőhöz eljuthatott ismét az a beteges deviancia és az a mondanivaló, amely egyben kimeríti a nemzetgyalázást, a kereszténygyalázást, a devianciát, a deviancia propagálását és a történelemhamisítást.”
Mirkóczki egyébként a HVG-s Tóta W. Árpádnak adott interjújában azt is kifejtette, hogy a Jobbik 2010 előtti retorikája nem volt igaz, és „Igazából mi nem azok voltunk, akiknek láttattuk magunkat”.
Már csak az a kérdés, mi van a Jobbik 2013-as retorikájával?