A szerdai tárgyaláson módosított vád szerint Ahmed H. a zavargás kezdetétől annak végéig folyamatos résztvevője volt az eseményeknek. A vádlott a kerítésnél tíz- majd ötperces határidőt adott a határ megnyitására, köveket tört, majd azokkal visszament a rendőrsorfal közelébe, ahol többször is – legalább hat alkalommal – köveket dobott az egyenruhások felé. A vádhatóság szerint Ahmed. H. célja az volt, hogy a rendőri szervek nyissák meg a határt, hogy be tudjon lépni Magyarországra. Ezzel a vádlott elkövette a terrorcselekmény bűntettét, ezt közvetlen bizonyítékok, a többi között kamerafelvételek is alátámasztják.
Az ügyész kifejtette, bár Ahmed H. igyekezett magát békés személyiségnek beállítani, a tőle lefoglalt telefonon több, terrorszervezetekhez köthető felvétel is volt. A ciprusi hatóságok szerint pedig a férfi veszélyes vallási fanatikus. A vádlott az eljárás során folyamatosan ellentmondásokba keveredett, kijelentéseit gyakran objektív bizonyítékok is cáfolták.
A tárgyalást rendkívüli biztonsági intézkedések között tartották, a bíróság folyosóját és a tárgyalótermet is civil ruhás rendőrök felügyelték, a vádlottat lábbilincsben, csuklyát viselő fegyőrök vezették elő, és a komoly biztonsági kockázat miatt a kézbilincsét sem vették le róla. A tárgyalóteremben volt olyan civil aktivista, aki „Free Ahmed H. now” feliratú kitűzőt viselt.