A Cár szenvedélye

2018. március 5. 12:24

Már csak a bosszú érdekelte: hogyan rúghat bele az Egyesült Államokba, és hogyan teheti újra naggyá Oroszország anyácskát. Több mint egy évtizede egy George Bush nevű férfi, aki azóta eltűnt az obskuritásban, elnevezte őt Pootie Pootnak. Puncinak

Átkapcsolt az NTV-re. Gazprom TV – így becézték. Kora reggel volt még, itt is valami ismétlés ment.
Belenézett a Dozhd-ba is. Még működött, bár az orosz képernyők kilenctizedéről sikeresen száműzték. Azt merték sugallni, hogy Leningrádot fel kellett volna adni a náciknak, és akkor kevesebben halnak meg. Az oroszok többsége felháborodott. Ő is. A szokásos liberális érzéketlenséggel egy olyan fájdalomba nyúltak bele, amit képtelenek voltak felfogni. Erre a kötélre könnyű volt fellógatni őket. Sokszor tényleg a nézők követelésére kerültek le a képernyőkről. Persze nem az övéről.
Ah, a szokásos szapulás, legyintett mentálisan. Ennyi volt, amit az ellenzék, és a finanszírozója, a Nyugat fel tudott mutatni. A csatornát Natalja Sindejeva és a férje, Alekszander Vinukorov rakta össze az évtized elején. Volt benne amerikai pénz is. Árulók, gondolta. A dollárok már régóta gurultak különféle zsebekbe, demokráciát építeni, úgymond, meg a korrupció ellen. Persze a korrupció akkor nem fájt az amerikaiaknak, amikor a valódi ár töredékéért szereztek meg olajmezőket. Demokrácia is csak Oroszországban kellett, Szaúd-Arábiában, amit egyébként ugyanúgy nagy benzinkútként sajnáltak le, mint a szent orosz hazát, a Rogyinát, nem. Így megy ez.
Feltört benne a zsigeri gyűlölet. A megalázottság.
A Nyugat a csecseneket „szabadságharcosnak” tartotta, mert Oroszországot gyengítették. A krími vagy donbaszi oroszok bezzeg szeparatisták! Az amerikaiak bejárhattak az orosz nukleáris létesítményekbe, több száz tonna plutóniumot semmisítettek meg. Az oroszok meg sem közelíthették a hasonló amerikai létesítményeket, és ők megtartották plutónium-tartalékaikat.
Már csak a bosszú érdekelte: hogyan rúghat bele az Egyesült Államokba, és hogyan teheti újra naggyá Oroszország anyácskát. Több mint egy évtizede egy George Bush nevű férfi, aki azóta eltűnt az obskuritásban, elnevezte őt Pootie Pootnak. Puncinak.
Nos, ez a Punci harapós és újra harapni akar.
Nem tudta, mikor szundított el a TV mormogása alatt. A lányairól álmodott. Még pici gyerekek voltak, szépek, babaarcúak. Csipogtak, ügyetlenül lépegettek, mint a kiskacsák. Gyönyörű kék szemeikkel ártatlanul néztek a világba. Csak hárman voltak, mintha anyjukat a gondolataiból is száműzte volna. Jó volt átölelni őket, forrók voltak, és… nedvesek?
Arra eszmélt, hogy Buffy a kezét nyalogatja és hogy farkaséhes. A reggelit jelzésére egy nő szinte észrevétlenül hozta be. Személytelen, szinte testetlen mozgással. Udvariasan megköszönte, amit az tartózkodó műmosollyal fogadott. Egy perccel később belépett a segédtisztje, és letette elé a reggeli összefoglalót. Ezt mindig együtt fogyasztotta az élelemmel. Szerepelt benne egy elemzés az elmúlt órák legfontosabb belső és külső történéseiről. Hosszú évek alatt emberei felfogták, hogy mi iránt érdeklődik igazán, és az információk tengeréből csak ezeket emelték ki. Utána jött egy összefoglaló a hírszerzési akciókról. Kevés volt az ideje, ezért csak néhány ügyet követett. A mai napon csak három féloldalas jelentést kapott.
Az első a menekültválságot taglalta. Gyönyörű művelet volt, azt meg kell hagyni. Rátettek egy lapáttal arra, ami amúgy is folyamatban volt, főként a Nyugat saját végtelen ostobaságának és elfajzott liberalizmusának köszönhetően. Nem értették, hogy saját sírjukat ássák. Hát segített nekik még mélyebbre ásni. Aszadot nem kellett sokat győzködni, hogy behívók özönét indítsa el Szíriában. Meg hogy ügynökeinek százai felfessék a svéd és német paradicsomot a török, libanoni és jordán menekülttáborokban sínylődők elé. Együtt, vállvetve dolgoztak a szír rezsim emberei a nyugati globalisták önkénteseivel, hogy elinduljon az áradat.
1000 euró segély fejenként…
Lakás a semmiért…
Könnyen kapható, mérhetetlenül feslett nők…
Mercedes, Audi, BMW és a Bayern München…
Nem volt nehéz dolguk.
Megállapodott Iránnal is, hogy ne akadályozza az afgánokat és a pakisztániakat az átkelésben – ők jöttek maguktól is, nyomorult, túlnépesedett országaikból. Végül pedig rábólintott javaslatára Ankara. Törökország túl volt terhelve már évek óta kétmillió éhes szájjal, a nemzetközi közösség cserbenhagyta, nem volt hát nehéz rávenni a kooperációra. A görögöket amúgy is gyűlölték, rájuk zúdították az áradatot, annak meg még jobban örültek, hogy Európa, amely hátat fordított nekik, most mennyire izzad. Oroszország közvetlenül is támogatta a folyamatot, tízezrével segítették a migránsokat, hogy elérjék a norvég vagy a finn határt. A skandinávok pontosan tudták, hogy ez nem lenne lehetséges spontán módon, de hallgattak és visszavettek oroszellenes lépéseikből.
Így van ez, vigyorodott el az idősödő férfi. Miközben a migrációnak számtalan befolyásos támogatója van azok között, akik valójában mozgatják az eseményeket a világban, Oroszországról senki sem beszél. A liberális globalisták viszik el a teljes balhét. Megérdemlik az átkozottak!
Szóval gyönyörű művelet volt, de csak részlegesen érte el célját. A törökök felrúgták a megállapodást Szíria miatt és elfogadták a beijedt Brüsszel, azaz Berlin ajánlatát: pénzért cserébe állítsák le az emberek százezreit pumpáló keleti vezetéket a görög szigetek felé. Európa egysége megingott, de nem dőlt össze. És ami különösen nagy csalódás volt, a lengyelek, szlovákok, magyarok és a baltiak nem estek egymásnak. Sőt, összefogtak. Persze egy ideig kevesebbet beszéltek Nyugaton Ukrajnáról. Ez jó volt. De a fegyver egyelőre kifulladt, ezt taglalta a jelentés. Európa hosszú évek vaksága után rádöbbent, mekkora hibát követett el.
A második jelentés Kínáról szólt. A válságról. Van egy egészen különleges orosz kém Pekingben, meglehetősen magasan, döntéshozói szinten. Ritkaság az ilyesmi. Régóta zsarolják, mert velejéig korrupt, amiért a fejét vennék, ha kiderülne. Szó szerint. Ha Oroszországban is hasonló mércével jártak volna el, a teljes politikai elitet agyonlőhették volna.
A teljeset – gondolta.

Részlet a Máglyatűz – a háború peremén című regényből.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/126070