Romba dőlhet Dél-Afrika?

„A megbékélés idejének vége” – elkoboznák a fehérek földjeit Dél-Afrikában

2018. március 7. 10:22

Elfogadta a kommunisták indítványát a dél-afrikai parlament, alkotmánymódosítással tennék lehetővé a többnyire fehérek kezén levő farmgazdaságok kártalanítás nélküli elkobzását. Eközben több száz támadást követtek el már a fehér gazdák ellen. A fehéreket a tömeg sok esetben megkínozta, megerőszakolta, vagy akár meg is gyilkolta. Mi folyik Afrika legfejlettebb országában és mi lesz ennek a vége?

A Dél-Afrikai Köztársaság sokáig testesítette meg a stabilitást és a jólétet az afrikai kontinensen. Az apartheid végével, 1994 után a biztató gazdasági teljesítmény mellé ráadásul viszonylag működőképes demokratikus berendezkedés is társult. 

***

Aggasztó jelek

Afrika legmeghatározóbb országából ugyanakkor az elmúlt hetekben, hónapokban több nyugtalanító hír is érkezik. Egyrészt aggasztó a helyzet a vízhiánnyal küzdő Fokvárosban. A település legnagyobb víztározója lassan teljesen kiszárad, és kérdéses, sikerül-e víz nélkül kihúzni a júniusban kezdődő esős évszakig.

Másrészt, a dél-afrikai elnökcsere is felkavarta az ország politikai életében tapasztalható állóvizet: az 1994 óta folyamatosan kormányzó párt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) ugyanis lényegében menesztette a korrupciós ügyeiről ismert Jacob Zuma elnököt. A semmilyen iskolai képzésben nem részesült Zuma helyére a jogász Cyril Ramaphosa került.

Cyril Ramaphosa újdonsült dél-afrikai elnök. Fotó: MTI

Harmadrészt, a migrációs helyzetről sem szabad elfeledkezni: hiszen az nemcsak Európában, de a déli féltekén is legalább ekkora problémát jelent. Ugyanis Dél-Afrikába az északi szomszéd Zimbabwéből 2000-től kezdve tömegesen érkeztek a gazdasági bevándorlók – számuk az 55 milliós Dél-Afrikán belül 1 és 5 millió fő közé tehető. 

De a negyedik tényező talán minden eddiginél súlyosabb: a kormányzó ANC nagyszabású földreformon dolgozik, szeretnék teljesen átalakítani az ország mezőgazdasági struktúráját. Az elképzelések között az is szerepel, hogy a gyarmatosítók által 1913-ban a feketéktől elvett földek visszaszolgáltatása is megtörténhessen.

De hol is van ezzel a baj? Leginkább ott, hogy a legfrissebb hírek szerint elképzelhető, hogy Ramaphosáék

a reformot a fehérek földjeinek és farmjainak kompenzáció nélküli elkobzásával képzelik el.

Vége a békesség korának?

Legalábbis erről árulkodik az a február 27-i parlamenti szavazás, ahol az ezzel kapcsolatos, alkotmánymódosítást célzó indítványt óriási többséggel – 241 igen, és 83 nem szavazattal – fogadta el a Fokvárosban ülésező, 400 tagú törvényhozás alsóháza. A javaslatot a radikális baloldali, marxista Gazdasági Szabadságharcosok (EFF) párt terjesztette be, akik legutóbb egy H&M üzlet szétverésével hívták fel magukra a figyelmet.

Vezetőjük, Julius Malema egyébként korábban pont az ANC ifjúsági szárnyának elnöke volt, onnan kiugorva alapította meg saját, az ANC-nél sokkal radikálisabb, populistább, a fehér lakosság ellen rendszeresen hergelő pártját.

A dél-afrikai parlament alsóháza

Ennek megfelelően az EEF kardoskodik leginkább a fehérek birtokainak elvétele mellett is, Malema pedig nem is olyan burkoltan uszít a nem őshonos lakosság ellen. Egy 2016-os beszédében például úgy fogalmazott, nem szólít fel senkit a fehérek lemészárlására, „legalábbis egyelőre”. Nem csoda, hogy ilyen szólamokkal az EFF könnyedén képes magához csábítani az egyébként az ANC fő bázisát adó vidéki, kevésbé iskolázott, szegényebb fekete szavazókat. 

Innentől pedig egyértelmű, hogyha az ANC meg akarja tartani ezen szavazókat, és nem szeretné, hogy Malemáék túl nagyra nőjenek, úgy be kell állniuk az elkobzást követelő javaslat mellé. Persze – ami populizmusát illeti – Malemára nem lesz könnyű rákontrázni. A parlamentben sötét időket idézve így írta körül a földreform indítványát:

„A megbékélés idejének leáldozott. Most elérkezett az igazság ideje...” 

Arról beszélt: „Biztosítanunk kell, hogy visszaállítjuk embereink büszkeségét, és nem kártalanítjuk azokat a bűnözőket, akik ellopták földjeinket”.

Ha nem is ilyen erős szavakat használva, de az ANC vidéki ügyekért felelős minisztere is beállt a javaslat mögé: Gugile Nkwinti úgy fogalmazott, az ANC egyértelműen a kártérítés nélküli elkobzás pártján áll, kártalanításról pedig szó sem lehet.

A parlamenti ellenzék pedig ahogy tud, próbál szót emelni a racionálisan nehezen védhető álláspont ellen. A legnagyobb ellenzéki párt, a Demokratikus Szövetség (DA) képviselője szerint bár szükség van a múlt hibáinak helyretételére, de az elkobzás „nem lehet a megoldás része”. Thandeka Mbabama kifejtette, ezzel az ANC csak a valós problémákról – a korrupcióról, a rossz politizálásról és az alulfinanszírozottságról – tereli el a figyelmet, miközben a javaslat által a nemzetgazdaság zsugorodna, mely folyamat a szegény feketéket sújtaná leginkább.

​Nem minden fekete-fehér

Persze a kaotikus helyzetben nehéz megmondani, milyen is lesz a végleges reform, de hacsak Cyril Ramaphosa nem szeretné a szakadék szélére vezetni az országot, nem a szélsőbaloldal által javasolt módon és mértékben hajtja végre a földreformot. Az elnök egyébként már rögtön a szavazás után mentegetőzni készült, mondván, hogy ha az ANC a földek kártérítés nélküli elkobzása mellett is dönt, felelősen fog eljárni, hogy a gazdálkodás a megszokott kerékvágásban folytatódhasson. „Nem fogunk lecsapni a földekre és nem fogjuk megragadni” azokat, fogalmazott később a törvényhozás tagjai előtt.

De miért ilyen nagy probléma a földkérdés Dél-Afrikában? A Bloomberg 2017-es adatai alapján az ország földjeinek 97 százalékát farmgazdaságok teszik ki, ezeknek pedig még mindig a 72 százaléka fehér gazdák kezén van. 

Ez pedig óriási – főként etnikai indíttatású – indulatokat vált ki az elkeseredett lakosságból. Az elmúlt időben körülbelül 340 támadást követtek el a fehér gazdák ellen, a lázongások pedig eddig több mint 70 ember életét követelték. A fehéreket a tömeg legyilkolta, megkínozta, több esetben pedig meg is erőszakolta. Civil szervezetek szerint

a támadások főként az ANC és az EFF munkálkodásának köszönhetők, akik sokszor hergelnek és uszítanak a gazdák ellen.

Hogy milyen következményekkel járna, ha a reform a most ismert formájában valósulhatna meg? Nehéz megtippelni, ugyanakkor a nemzetközi tapasztalat nem sok jóval kecsegtet. Emlékeznek még a 2000 után megindult zimbabwei migrációról szóló bekezdésre? Nos, pont 2000-ben történt, hogy a zimbabwei kormányzat nagyszabású földreformot hajtott végre az országban: a fehér gazdákat elüldözték, földjeiket elkobozták, kártalanításról pedig szó sem lehetett. 

Az, hogy ez így történt, nagymértékben megmagyarázza a 2000 utáni zimbabwei gazdasági krízist és a tömeges elvándorlást. Nyolc évig tartó recesszió kezdődött abban az időszakban, amikor egyébként a világgazdaság szárnyalt, és még az afrikai térség is elhúzott Zimbabwe mellett.

Nem hiába: habár a gazdákat elűzték, a földek új birtokosai nem voltak a megfelelő szakképzettség birtokában, a mezőgazdaság és az ipar pedig fokozatosan leépült. Ezt óriási hiperinfláció követte – megjelent például a százezer milliárd dolláros zimbabwei bankjegy –, majd drasztikusan megnőtt a munkanélküliség, a földreform súlyát pedig közvetve azóta is nyögi az ország. Ezért Robert Mugabe eltávolítása után az új kormány rendkívüli lépésre szánta el magát – kártalanítja a gazdákat a 18 évvel ezelőtti földelkobzások után, melynek költsége akár 11 milliárd dollár (2,5 ezer milliárd forint) is lehet.

Szélmalom egy farm mellett Dél-Afrikában

Egy új Zimbabwe?

A mostani zimbabwei lépés pont az ellenkezője annak, amire Dél-Afrika készül, és ahogyan Johann Kirsten és Wandile Sihlobo agrárközgazdászok a Quartzon megjelent remek elemzésükben is leírták, a zimbabwei példa óvatosságra inthetné a dél-afrikai honatyákat is. Szerintük figyelembe kell venni a kártérítés nélküli elkobzások technikai nehézségeit. Az ezzel kapcsolatban felmerülő legfontosabb kérdés, hogy egy alkotmánymódosítás esetén a törvény hogyan járna el az elkobzandó farm eszközeivel kapcsolatban. Ugyanis egy gazdaság értékében maga a föld alig 10 százalékot tesz ki, míg a maradék 90 a befektetések, a mezőgazdasági eszközök és gépek értéke. 

Másrészt, ennél talán még nagyobb problémát jelent a dél-afrikai farmok adósságállománya. Nem tudni, hogy kifizeti-e, vagy ha kifizeti, akkor miből fizeti ki a kormányzat az eladósodott gazdaságokat – ugyanis Dél-Afrikában a farmok adósságállománya több mint 160 milliárd randot (mintegy 3,5 ezer milliárd forintot) tesz ki. De mi történne a kártérítés nélküli elkobzás után? Ha az állam nem kompenzálja a gazdákat és nem fizet, úgy más fogja megfizetni a lépések árát.

A fizetség pedig nem feltétlenül mérhető pénzben, ám hosszú távon is meggyengítheti a dél-afrikai gazdaságot.

Lehet szó a munkanélküliség növekedéséről, az exportbevételek csökkenéséről, gazdaság zsugorodásáról, a pénz elértéktelenedéséről, a nyugdíjak és megtakarítások értékének csökkenéséről, valamint az ipar leépüléséről is, amely gátolni fogja a gazdaság további növekedését. 

Ha pedig az ANC és Cyril Ramaphosa nem akar egy új Zimbabwét csinálni az országból, és a fenti példák alapján gazdasági katasztrófát előidézni, úgy érdemes lesz átgondolniuk a földreformot – hiszen a tét Afrika legerősebb országa és legnagyobb gazdasága.

A bejegyzés trackback címe: http://mandiner.hu/trackback/126044